- Már oly sokszor megkérdezték tőlem, hogy mit gondolok, miért vagyok sikeres? Egyáltalán sikeres vagyok? Bevallom, nem tudom.

    - Talán most megtaláljuk a választ. Kezdjük a gyermekkorával!

    - Szerető családban nőttem fel. Mindig éreztem a biztonságot nyújtó légkört. Szüleimről: édesapám üzemvezetőként,  édesanyám diszpécserként dolgozott. Egyetlen munkahelyen dolgoztak 40 éven keresztül. Családunk élete nem volt csapásoktól mentes – az öcsém 12 évesen meghalt. Néhány hónap alatt akut leukémia vitte el. Ez az esemény természetesen nagy mértékben befolyásolta az életünket. Én akkor 14 éves voltam. Egészen biztosan emiatt is váltam hamar komoly ,,nagylánnyá”.

    - Az általános iskola után jöttek a középiskolás évek.

    - Egyet tudtam: tanulni szeretnék. A középiskola praktikus választás volt: a lány az valami lányhoz illő szakmát válasszon, de lehetőleg olyat, ami végzettséget is ad. Akkortájt a közgazdasági középfokú képzés a Pénzügyi Technikum nevű színvonalas iskolában folyt. Ide írattak be. Ebben a szüleimnek meghatározó szerepük volt. Általános iskolában jó tanuló voltam, ennek ellenére a szüleim felkészítettek, hogy a középiskola már egy más, magasabb szint. Sikeresen vettem az akadályt. Érdekeltek is azok a tárgyak, amiket elkezdtünk tanulni. Egészen új dolog volt a politikai gazdaságtan és például a számvitel. Ez az iskola büszkén hirdette, hogy ők nem szakbarbárokat képeznek. Amellett, hogy a szakmai tárgyak oktatásának színvonala kiemelkedő volt, igen nagy jelentőséget tulajdonítottak a humán képzésnek is.

    - Miután itt végzett, még tovább tanult.

    - Nem múlt el a vágy, hogy tanulni szeretnék. Kínálkozott, hogy egy ilyen alappal a közgazdasági vonalat válasszam. Felvételiztem a Közgazdaságtudományi Egyetemre. Éppen abban az évben indult Pécsett a közgazdász-oktatás. Jött az értesítés, hogy felvettek Budapestre, de ha úgy gondolom, mehetek Pécsre is. Egyrészt az döntött Pécs mellett, hogy itt éltek rokonok, másrészt a szüleim ódzkodtak attól, hogy egyedül Budapestre menjek. Mindig áhítattal néztem a fővárosra, ahogy elképzeltem, mennyi jó dolog lehet ott. Egy év után aztán lett volna rá mód, hogy Budapestre menjek, akkor azonban már nem akartam, hiszen kialakult az életem Pécsen. Szerencse, hogy korábban sem mentem Pestre.

    - Mert az egyetemen ismerte meg a férjét.

    - Évfolyamtársak, később csoporttársak voltunk, majd a harmadik évben összeházasodtunk.

    - Aztán mindketten megkapták a diplomát.

    - Igen és jött a dilemma, hogy merre tovább, melyik városba költözzünk? Férjem kecskeméti születésű volt, ő ösztöndíjszerződésben állt a Nemzeti bankkal, az egyetemen is marasztaltak bennünk. Aztán érkezett egy megkeresés a Győri Építőipari Vállalattól. Ifjú közgazdászokat akartak felvenni. Olyan kedvező feltételeket kínáltak (lakáshoz jutottunk, elég gyorsan vezető beosztásba kerültünk a vállalatnál), hogy úgy döntöttünk, Győrbe jövünk. Férjem az üzemgazdasági vonalon, én a pénzügyin töltöttem be vezető szerepet. Hamar a mélyvízbe kerültünk, ami a nagyfokú bizalom jele volt. Ugyanakkor abban az időben hatalmas volt a kereslet a közgazdászok iránt azok csekély száma miatt.

    - Néhány év múlva pedig megszülte a gyerekeit, ami gondolom, már csak a fenti okok miatt sem törte meg a pályáját.

    - Így van. 1976-ban született a kislányunk, két évvel később a kisfiúnk. Nagyon rövid ideig maradhattam otthon a gyerekekkel, néhány hónap után visszamentem dolgozni. Küzdelmes évek voltak azok, hiszen mindig azon voltunk, hogy a munkánkon ne lehessen észrevenni, hogy pici gyerekünk van, s természetesen, hogy a gyerekek se szenvedjenek hiányt a munka miatt. 1978-ban, a fiúnk megszületése után, amikor újra visszamentem dolgozni, úgy alakultak a vállalatnál a lehetőségek, hogy a férjemmel úgy éreztük, változtatnunk kellene, egyikünknek el kellene mennie. Nem volt ez kényszerhelyzet, mi láttuk úgy, hogy nagyobb lesz a mozgásterünk, ha valamelyikünk máshol mást csinál. A férjemnek nagyon jó lehetőségei nyíltak a további előrelépésre, ezért döntöttünk úgy, hogy én leszek az, aki elmegy. Néhány helyen valahogyan tudomást szereztek erről a szándékomról, így kerestek meg a Gardéniától, mert gazdasági vezetői pozícióba kerestek éppen valakit.

    - Váltás következett: egy nagy vállalattól egy kicsihez került.

    - Eljöttem egy lényegesen kisebb vállalathoz egy magasabb beosztásba. A kettő másfajta kvalitásokat igényel. Egy nagyvállalatnál speciális területek vannak, a pénzügy például egy külön osztály. Egy ilyen kisebb cégnél univerzális tudás szükséges, nagyon rugalmas reagálóképességgel kell rendelkeznie az embernek. Nagyon sokat tanultam emiatt. Jót tett, hogy így alakultak a dolgok.

    - Könnyű volt az átállás?

    - Eleinte kicsit furcsa volt. Én abban hiszek, hogy egyéni, kiemelkedő teljesítmények ugyan biztosan előfordulnak, de ez a fajta munka csapatjáték. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen kollégák segítik az ember munkáját. Én olyan csapatba kerültem, akikkel szívesen dolgoztam együtt.

    - Tehát szükséges, hogy csapatjátékos legyen az ember.

    - Igen!

    - Konkrétan mi volt itt az Ön dolga?

    - A gazdasági terület felügyeletét kaptam meg, tehát az én feladataim közé tartozott a pénzügyi tevékenységtől a munkaügyig minden, amit a gazdálkodás fogalomkörhöz sorolnak. Érdekesség, hogy akkor a vállalatnak igazgató-főmérnök-főkönyvelő felosztása volt. Mindhárom területért nők feleltek. Akkor én 26, 27 éves voltam, és én voltam az ország legfiatalabb főkönyvelője. Abban az időben még nem kínáltak fel ilyen pozíciókat fiataloknak. Ma már másabb a helyzet.

    - Mit gondol, minek köszönhette ezt?

    - Az, hogy valaki tehetséges legyen, hogy jó képességei legyenek, szükséges feltétel, de hogy éppen ott legyen azon a helyen, abban az időben, ahol rá szükség van, abban egyrészt a szerencsének, másrészt a tehetség kihasználása terén a szorgalomnak óriási szerepe van. Nagyon sok tehetséges ember kallódik el, mert valamelyik tényező ezek közül hiányzik.  A másik: én szentül hiszek abban, hogy teljesen mindegy, mit csinál az ember. Nincs jelentősége. Én nem tulajdonos vagyok, hanem alkalmazott, s mint ilyen, a tulajdonosok döntései által befolyásolt. De ha holnap valami mást hoz az élet, akkor is meg kell tudni állni, azt kell tudni mondani, hogy én én vagyok. Annyi esetet látni (például a politikusok között), amikor nem az adott ember egyéni teljesítménye miatt, hanem mert a körülményeik változnak, rendkívül tehetséges emberek egyik pillanatról a másikra eltűnnek.

    - Ha már itt tartunk, ön hogy érzi, mennyire kell politikusnak lenniük az önéhez hasonló beosztású embereknek?

    - Általában politikusnak minden embernek lenni kell. A mi munkánk olyan, hogy különböző partnerekkel, médiákkal a szó jó értelmében vett politikusnak mindig lenni kell. Lehet, hogy az a jó politika, hogy gondol valamit egy helyzetben, de nem mondja ki. Máskor mondja meg, egyáltalán ne mondja meg? Olyan értelemben politikus, ahogy a ,,nagy” politika résztvevői csinálják, semmi pénzért nem lennék. Én nem szívesen mondok mást, mint ami az igazság, ez pedig az ő esetükben nem mindig szerencsés.

    - A riport előtt említette, hogy meghalt a férje.

    - 35 évesen, 1987-ben halt meg. Szívinfarktust kapott. Amire számítottunk, bejött, akkor már gazdasági igazgató volt. Kiváló tehetségű közgazdász volt, nagyon sok mindenben megelőzte a korát.  Hogy csak egy példát mondjak: amikor a részvénytársaságokról elkezdett gondolkodni, még a régi Rt.-kről szóló ’53-as törvény volt érvényben. Sokkal később jött az, amit ma társasági törvénynek hívnak. Sok olyan kezdeményezése volt, amikről úgy gondolom, nagyon jó meglátások voltak, de sajnos nem maradt sok ideje, hogy ezeket kivitelezhesse. Mindenkit sokkolt a halála. Akkor a gyerekek 9 és 11 évesek voltak. Teljesen váratlan dolog volt, hiszen reggel elment dolgozni, délelőtt hazajött, rosszul lett és meghalt.

    - Milyen hatással volt ez az életükre, a munkájára?

    - Azt gondolom, a munkámon nem lehetett észrevenni semmit. De ha mégis, akkor azt, hogy még fanatikusabban dolgoztam. A magánéletben természetesen nagyon nehéz időszak volt ez mindannyiunknak. De talpra álltunk.

    - Hisz ön abban, hogy külön lehet választani a munkát a magánélettől?

    - Nem, a dolgokat nem lehet így elkülöníteni. Ha valakinek alapvető magánéleti problémái vannak, a munkáját sem fogja tudni kiválóan teljesíteni. Illetve a munka olyan értelemben visszahat a magánéletre, hogy ha például valaki nem sikeres a munkájában, azt a családja is megérzi.

    - Ön hogy viseli a kudarcot?

    - Levonok belőlük tanulságokat és újra, új célokért dolgozni kezdek. Mást nem lehet csinálni, ha beletörődik az ember, feladta.

    - Később ön lett a Gardénia vezérigazgatója.

    - Az akkori vezérigazgató nyugdíjba ment. Én már igazgatóhelyettes voltam. Pályáztatás történt, de ez nem vezetett eredményre, így engem bíztak meg a vállalat vezetésével. A megbízásból később véglegesítés lett.

    - Említette, hogy úgymond női cég volt a Gardénia. Itt fel sem merült az, hogy egy női vezetőnek jobban kellett bizonyítania a rátermettségét, mint egy férfinek?

    - Nem. Egyébként egyáltalán nem volt jellemző a vállalatvezetők körében, hogy az első számú vezető nő. Amikor még többször tartottak értekezleteket miniszteriális szinten, az volt a jellemző, hogy 100 meghívott vezetőből 98 férfi volt és kettő nő. Mára sem nagyon változott a helyzet. Vannak nagyon tehetséges hölgy kollégák. Nem hiszek abban, hogy egy férfi, csak mert férfi, jobb vezető. Hosszú kutatásokat végeznek arról, hogy mentálisan miben mások a nők, próbálnak megmagyarázni valamit, ami megmagyarázhatatlan. Egy nőnek soha nincs meg az a helyzete, hogy azt a fajta háttértámogatást, amit egy férfi megkap otthonról, mondjuk a feleségétől, valaki mástól megkapja. Tehát ha egy hölgy, aki olyan feladatra vállalkozik, aminek meggyőződésem, hogy meg tud felelni, a normál női funkcióit nem tudja feladni.  Neki ettől ég össze kell tartania egy családot, meg kell szerveznie azt az életet a háttérben, amihez ugyan igénybe vehet segítőket, de hogy nem a társa, a férje, a partnere lesz az a valaki, aki ezt a hátteret biztosítja neki, az biztos. Sokszor mondják, hogy a sikeres férfiak mögött mindig olyan nők álltak, akik a megfelelő hátteret meg tudták teremteni. És ez így igaz.

    - Akkor ki áll a sikeres nő mögött? Saját maga?

    - Ebben a szerencsétlen helyzetben, mint amilyen az enyém, igen. Vagy ha mások állnak mögöttem, akkor a családom, az édesanyám például.

    - Gyerekei hogy fogadták a döntését? Hiszen még inkább nélkülözniük kellett önt?

    - Picik voltak, de leülte velük és megbeszéltük, hogy egy ilyen döntés előtt állok, mit szólnak hozzá? Természetes, hogy a maguk tizen-egynéhány éves fejével, nem a felnőtt megfontoltságával mondták azt, hogy próbáljam meg. Véleményem szerint a legjobb tudásuk szerint mondták ezt azzal együtt, hogy talán nem tudták felmérni, hogy ez milyen kötelezettségekkel jár.

    - És amikor már megtapasztalták?

    - Tudomásul vették. Ez volt az életformánk. Nekem nagyon nagy szerencsém volt és van, hiszen óriási támogatást kapok a szüleimtől a mai napig. Mindig itt voltak és erejükön felül próbáltak segíteni, ezért is voltam könnyebb lélekben, mert ha én nem tudtam helytállni, ők ,,helyettesítettek”.

    - Elfoglalt emberként kevéske szabadidővel rendelkezik. Mivel tölti szívesen?

    - Elmegyek és megnézem a lányomat, aki színész lesz. Ha egy mód van rá, az ő fellépésein ott vagyok. Negyed éves a főiskolán, ez a gyakorlati év, amit ő a Vígszínháznál tölt. Néhány nap múlva lesz az első igazi premierje. Ezen kívül zenét hallgatok.

    - És a fia?

    - Egy gépipari technikumban végzett, majd elvitték katonának. Leszerelt, most kezdett dolgozni; számítástechnikai területen helyezkedett el. Nagyon szurkolok neki, hogy elérje, amit szeretne.

    - Rendszertelen életet él. Az egészséges életmóddal hogy áll?

    - Nagy híve vagyok. A lányom már régóta vegetáriánus, ami minket is befolyásolt. Nagyon kevés húst fogyasztunk, ha mégis, akkor halat és csirkét. Sok zöldséget eszem, imádom a gyümölcsöket. Ilyen téren ez jó irány. Mozogni többet kellene, ebben nem vagyok követendő példa. Még nem találtam ki, hogyan fogom ezt úgy megoldani, hogy az egyéb dolgaimat ne zavarja. Kedvenc időtöltésem közé tartozik az úszás, csak sajnos ritkán jutok oda, hogy éljek e szenvedélyemnek. Többet kellene mozognom, képesnek kell tennie magát az embernek ilyen szempontból is arra, hogy a következő nap gyűrődéseit bírja.

    - Végül foglaljuk össze az elhangzottakat! Ön olyan munkát végezhet, amit szeret csinálni, eredményesen is végzi, a gyerekei is megtalálták a számításukat, a családja mindenben támogatja. Azt hiszem, ilyen egy sikeres nő. Hiszen mi ez, ha nem siker?