Az egyik internetes csevegő oldalon bukkantunk egymásra. Nem sokkal korábban ért haza abból a bizonyos bárból, ahol éjszaka dolgozott. Leírta, képtelen elaludni, ezért kezdett chatelni. Körülbelül egy órát ,,beszélgettünk", majd telefonszámot cseréltünk és megállapodtunk, hamarosan személyesen is találkozunk. A chaten és a személyes találkozás alkalmával elhangzottak alapján készült ez a cikk.

    - Gyakran előfordul, hogy nem tudsz munka után elaludni?

    - Szinte mindig ez a helyzet. A munkaidő végén úgy érzem, holtfáradt vagyok, mégis miután hazaérek, el kell, hogy teljen másfél, két óra, hogy sikerüljön elaludnom. Szükségem van arra, hogy lecsengjenek bennem a dolgok. A bár hangulata, a fények, a zene, a tánc... nem az én világom.

    - Mégis képes vagy arra, hogy jól csináld, ellenkező esetben valószínűleg nem alkalmaznának.

    - Tudod, hogy szokták ezt mondani: jó pénzért mindent.

    - Mindent?

    - Bizonyos határokon belül természetesen! De ez nem az a hely, ahol tapogatnak a vendégek és bármilyen plusz szolgáltatást is elvárnának az embertől. Fontos, hogy ne keveredjenek a dolgok. Erre nagyon ügyelnek a lányok, és természetesen az üzletvezetők is.

    - Ha a night club nem a te világod, mi lenne az a foglalkozás, amit szívesen csinálnál?

    - Leginkább emberekkel szeretek foglalkozni. Valamilyen kreatív feladat biztosan érdekelne.

    - A melleidet a munka miatt nagyobbíttattad meg?

    - Részben igen. Másrészt saját magam miatt. A magánéletben is élvezem, ha azt látom a férfiak tekintetéből, hogy tetszik nekik, amit látnak.

    - Megnéznek a pasik?

    - Igen.

    - Erre te?

    - Semmi különös. Jólesik, ennyi az egész. Nem bátorítom őket, ha erre gondolsz.

    - Miért nem? Biztosan volt már olyan, amelyik megtetszett. Vagy olyannak látod őket, mint a bárban megfordulókat?

    - Lehet, hogy ez a helyzet. Milyen férfi az, aki ilyen helyekre jár? És melyikük ne menne szívesen? 

    - Hat éve kezdted ezt a munkát, akkor 19 éves voltál. Azelőtt mivel foglalkoztál?

    - Tehát kíváncsi vagy a múltamra is?

    - Ennyi idősen már van múltad?

   - Én azt szoktam kérdezni magamtól, hogy van-e jövőm evvel a múlttal? Illetve hogy lenne-e jövőm, ha másképpen alakult volna az életem?

    - És általában mire jutsz?

    - Nem sok mindenre. Kezdjük a második kérdéssel: tizennyolc éves koromban érettségiztem. Nem voltam jó tanuló ahhoz, hogy továbbtanuljak, és ha őszinte vagyok, el kell mondanom, nem is érdekelt a tanulás. Talán azért, mert nem tudtam, mivel szeretnék majd foglalkozni a középiskola után. Sőt, még most sem tudom. Tehát maradt volna az irodai munka, semmi pénzért. Nincsenek teljesíthetetlen igényeim, de ez akkor is kevés lett volna.

    A másik kérdés: van-e jövőm evvel a múlttal? Nem vágyik túl sok mindenre egy nő: legyen egy tisztességes férje, gyerekei (én legalább kettőt szeretnék), egy háza, de legalább egy lakása, ahol emberi körülmények között élhet.

    - És ez miért tűnik annyira elérhetetlennek?

    - 17 éves voltam, amikor elköltöztem otthonról. Háromnegyed évig abból éltem, hogy egy bérelt lakásban nyújtottam szexuális szolgáltatásokat férfiaknak. Elég szépen fejeztem ki magamat? Bár ezen nincs mit szépíteni. Szükségem volt a pénzre és evvel szépen lehetett keresni. Ez alatt az idő alatt sikerült annyi pénzt tartalékolnom, hogy tovább tudtam lépni. Nem volt túlságosan nagy lépés, de előrelépés volt.

    - Ez a te bélyeged, amit életed végéig viselni fogsz?

    - Pontosan. Tudom, hogy ezt a háromnegyed évet soha nem törölhetem ki az emlékezetemből. De talán nem is lenne jó kitörölni. Közhely, de minden ember a hibáival, a rossz döntéseivel együtt az, aki.   

    - Miért hagytad abba? Belefáradtál?

    - Nem, ennél sokkal hétköznapibb az ok: majdnem rendőrségi ügy lett belőle, és nem akartam, hogy a családom megtudja, miből élek. Ha másképp alakulnak a dolgok, lehet, hogy a mai napig ezt csinálom.

    - És miért kezdted el? Mindig kíváncsi voltam arra, vajon hogyan jut el addig egy nő, hogy ha pénzre van szüksége, ezt a megoldást választja? Mi játszódik le a fejében?

    - Szerintem nem leszek képes neked jól elmagyarázni. Talán beállítottság kérdése. Bár még nem ismerlek, de avval tisztában vagyok, hogy te egészen más beállítottságú vagy, mint én. Valószínűleg össze sem lehet hasonlítani az értékrendünket. Figyelted, hogyan fogalmaztál, amikor feltetted a kérdést? ,,… vajon hogyan jut el addig egy nő…” Miközben chateltünk, és most is, ahogy beszélgetünk, azt érzem, hogy bár nem ítéled el, nézed le a prostituáltakat, megérted őket. De egyetérteni nem tudsz avval, ha valaki úgy dönt, erre adja a fejét; én ilyen szempontból vagyok más: hiányzik belőlem valami, vagy éppen ellenkezőleg, van bennem valami, ami másokban nem található meg. Hogy ki milyen módon ítél meg, az már az ő lelkivilágától függ.

    - Szerinted melyik megfogalmazás a helyes?

    - Nehezeket kérdezel. Nem érzem magamat kevesebbnek, értéktelenebbnek másoknál a munkám miatt, de azt sem hiszem, hogy bárkinél is különb lennék.

    - A könnyebbik utat választottad?

    - Mondhatjuk. Biztosan sokkal nagyobb erőfeszítést követelne tőlem, ha minden reggel nyolc órától délután négyig munkába járnék egy irodába, amiért alig kapnék több fizetést a minimálbérnél. Igaz, meglehetősen személytelen, unalmas munka, hogy az ember egy rúd körül táncol. Viszont megfizetik.    

    - A szüleid tudják, hogy most mivel foglalkozol?

    - Nem, nem. Azt hiszik, folyamatosan éjszakai műszakban dolgozom. Ezért is kértem, hogy ha írni akarsz rólam, azt úgy tedd, hogy ne ismerhessenek rám. 

    - Szerettek hozzád járni a vendégek?

    - Csak hogy egy dolgot említsek: időnként szükség van arra, hogy el tudj játszani különböző dolgokat. A pasik például szeretik azt gondolni magukról, hogy náluk jobb szerető nincs még egy a világon. Nos, tőlem minden vendégem evvel az érzéssel távozott, ha ennek az ellenkezője volt is igaz. Ilyen szempontból nem mindig voltam őszinte.

    - Hogy érted azt, hogy ilyen szempontból?

    - Én –ahogy ezt az ilyen esetekben sokszor megfogalmazzák- tisztességes családból származom. Szüleim kétkezi munkások voltak, ma már nyugdíjasok. Soha nem voltunk gazdagok, még jómódúak sem, de nem is nélkülöztünk. Becsületes munkával keresték a kenyerüket. Ezen a téren tehát nem esett messze az alma a fájától. Arra nem lettem volna képes, amire számtalan kortársam, akik egy pénzes, idősebb nagypapa oldalán találják meg az ,,őszinte” szerelmet.

    - Mindig őszinte vagy?

    - Igen, igyekszem. Egy nő legyen becsületes. Utána lehet szép, csinos, ápolt. Csak utána.

    - Hány férfival volt dolgod ez alatt a háromnegyed év alatt?

    - Körülbelül ötvennel. A vége felé már állandó vendégeim voltak, akik visszajártak, bőséges borravalót adtak.

    - Élvezted is, vagy ez is olyan kényelmetlen munka volt, mint most a tánc?

    - Bizonyos fokig élveztem, igen. De itt az volt a legfontosabb, hogy a vendég jól érezze magát.

    - És te? Érezted már igazán boldognak magadat egy férfi oldalán?

    - Voltam-e már szerelmes? Talán az oviban. Nem voltak komoly kapcsolataim. Csak szex.

    - És az legalább jó volt? Vagy csak pótszer?

    - Vannak sokkal jobb dolgok is az életben. Imádok szoláriumba, műkörmöshöz járni. És mindenem a vezetés.

    - Hogyan vezetsz?

    - A hétköznapokban betartom a szabályokat, de időnként beletaposok a gázba. 180-ig meg sem áll a kilométeróra. Olyankor vadulok. Nagyon élvezem. Nemrég vásároltam egy autót, aminek a végsebessége 300 km/h. Igazi kincs.

    - Ez a ,,vadulás” azt jelenti, hogy sok benned a feszültség?

    - Igen, sok. Muszáj valahogy levezetni, különben beleőrülnék, és másokat is magammal rántanék.