Bánsági Ildikó
Kleinhappel Miklós 2005.10.31. 08:18
- Évekkel ezelőtt történt –kezdi a mesélést Bánsági Ildikó, amikor azt kérdezem tőle, milyen sztorit tud mondani egy bűnügyi magazin számára?- Éppen befejeztem egy film forgatását, s az ezért kapott honoráriumot a ,,szalmazsákba” tettem, azaz nem vittem bankba, hanem a házban tettem el egy ,,biztos” helyre.
- Úgy érzem, itt jön az a bizonyos ,,de”…
- Igen, ugyanis alighogy megkaptam a pénzt, kiraboltak. A betörők nem csináltak rumlit, célirányosan dolgoztak. Csak a pénz kellett nekik és az ékszereim. Az egészben az volt a furcsa, hogy rajtam kívül csak a férjem tudott arról, hova tettem a filmért kapott honoráriumot.
- Váratlan fordulat: ilyesmiktől válik izgalmassá egy krimi.
- Természetesen azonnal nyilvánvaló volt, hogy a férjemnek semmi köze sem volt a rabláshoz. Arra azonban csak évek múlva derült fény, hogy hat ember hosszú időn keresztül távcsővel figyelte a lakásunkat, így tudták, hogy amit keresnek, hol találják meg. Tisztában voltak azzal is, mikor szoktunk elmenni a lakásból, általában mikor érünk haza. Izgalmas krimi ment éppen a tévében, ezért a szomszédok sem figyeltek fel a betörésre. Pedig úgy jutottak be a házba, hogy berúgták az ajtót… Ráadásul az eset után engem hurcoltak meg.
- Ez mit jelent?
- Amikor megtalálták a betörőket, tanúként behívtak a rendőrségre. Mivel éppen főpróbám volt a színházban, a megadott időpontban nem tudtam elmenni. Másnap reggel fél ötkor csengettek hozzánk a rendőrök: nem jelentem meg a rendőrségen, ezért bekísérnek, mondták. Sikerült megegyeznünk abban, hogy ,,nem találtak otthon”. Később persze bementem vallomást tenni.
- Évek teltek el, amíg megtalálták a rablókat. Megkerültek az ékszerek, a pénz?
- Semmit nem találtak meg.
|