Toby Quinn, a maffiafőnök jobb keze általában szerette a munkáját. Szerette, hogy uralkodhat az emberek felett, szerette a rengeteg pénzt, az ezzel járó luxust és persze az izgalmat. Ez a munka mindig kínált izgalmat. És néha ( mint ahogy most is ) bosszúságot. 

    Komor hangulatának okozója egy rendőr volt, nevezetesen Michael Lens. Toby néha elgondolkodott, hogy ha a fickó az ő oldalukon állna, biztosan az egyik legkiválóbb ember lenne a csapatban. Csakhogy Lens zsaru volt, azaz ellenség! És igencsak kitartó, agyafúrt ellenség. Az utóbbi hónapokban ez volt a hatodik eset, hogy keresztbe tett nekik. Négy kábítószerrel megrakott hajót kapcsolt már le a fickó és két a legjobbak közül való emberükre csapott már le munka közben. Ötször meg kellett volna már halnia!, dühöngött Toby az ,, irodája " felé tartva. A helyiség egy elegáns házban kapott helyet. Látszólag adótanácsadó cég működött itt.

    Toby lehuppant az íróasztal mögé a székébe és gondolkodni kezdett. Keserűen elmosolyodott. Ezt már ötször végigjátszotta és a tökéletesnek tűnő tervek rendre csődöt mondtak. Erre lehervadt az arcáról még ez a mosoly is. Néhány napja azonban már gondolkozott egy terven és egyre jobban tetszett neki az ötlet: talán gyanúba kellene keverni Lenset. El kellene hitetni, hogy nem is az a becsületes zaru, mint akinek látszik. Kenőpénz! Egy jóakaró által eljuttatott számlakivonat bizonyára érdekelni fogja a belső elhárítást. A fiúk, akik ügyes számítógépekkel dolgoznak, védelmi rendszereket feltörve és a legkülönfélébb hivatalokba bejutva az FBI - tól a kórházak nyilvántartásáig, már teszik a dolgukat. Toby remélte, minél gyorsabban eredményt produkálnak. Már igencsak viszketett az ujja a ravaszon, ha Lensre gondolt.

*                                        *

    Michael Lens szertartásosan a plafon felé fújta a vastag kubai szivar füstjét, amikor a férfi kopogtatás nélkül belépett az irodájába. Nem finomkodott: egy hanyag mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót és egyetlen szó nélkül leült Michaellel szemben, az íróasztal túlfelére.

    - Parancsoljon, foglaljon helyet - mondta Michael.

    - A nevem Sachs. A belső elhárítástól.

    Michael nem tette le a szivart - kár lenne ezért a drága darabért. Inkább újra megszívta. Kissé feszülten tekintett a férfire. Olyan érzés ez a zsaruk körében, mint amilyet az eredményez, ha rendőrautót látsz a kocsid mögött: ha nem is vétettél a szabályok ellen, kicsit emelkedik a vérnyomás, gyorsul a pulzus, talán a szabályost is szabálytalanak érzed. Michael nem ismerte a férfit - a belső elhárítás embereivel csak akkor találkozol, ha szimatolnak utánad. Újra beleszívott a szivarba.

    - Meg sem kérdezi, miért jöttem?

    - Miért jött?

    - Okunk van feltételezni, hogy ön kenőpénzt fogadott el - felelte a férfi és várakozón, még - egy - átkozott - korrupt - zsaru pillantással nézett a nyomozóra.

*                                         *

    A kikötőben óriási volt a nyüzsgés. Mindenhol rendőrautók, egyenruhás és civil ruhás rendőrök voltak. Úgy lepték el a kikötőt, akár a rajzó darazsak az eget. Az egyik kocsi mellett bilincsbe verve hét férfi állt, szúrós pillantásokat vetve az őket őrző egyenruhásokra. Köztük volt Toby Quinn is. Néhány méterrel arrébb operatőrök, riporterek mikrofonnal a kezükben és újságírók diktafonokat szorongatva egy civil ruhás rendőrt hallgattak. A férfi arról beszélt, hogyan csaptak le utóbbi évek egyik legnagyobb heroinszállítmányára. Mikor végzett, az izgatott riporterek még kérdezték volna, ám ő nem törődve velük mosolyogva továbbállt. Michael Lens küldött egy mosolyt a megbilicselt bűnözők felé is, és megkönnyebbülten gondolt arra, hogy sikerült tisztának maradnia a belső elhárítás előtt. A rendőrségre eljuttatott számlakivonatról végül is kiderült, hogy hamis. De ez intő jel volt számára arra nézve, hogy ha a későbbiekben újra kenőpénzt fogad el, óvatosabbnak kell lennie...