- Sikeresnek mondhatja magát.

    - Ma szerintem azt tekintik sikeres nőnek, aki gyorsan, látványosan, a szűkebb körén

túlterjedő, nagy erkölcsi és anyagi elismerést ér el. Én csak egy átlag ember vagyok, aki

hosszú ideje szívósan, lelkiismeretesen dolgozik. Nem tudom, az érdeklődés egy ilyen

hétköznapi ember iránt is él - e önben?

    Ezzel vitatkoznom kell. Az érdeklődés természetesen él! Átlag ember... Milyen is egy

sikeres nő? Erről lapunk hasábjain már jó néhány vélemény megfogalmazódott.

Szerintem Batki Jenőné, vagy ahogy a tanítványai nemes egyszerűséggel, ám annál

többet mondóan hívják, Sárika néni, igenis egy sikeres nő! Természetesen nem

kizárólag azért, mert kétévente csupán három pedagógust tisztelnek meg Kazinczy -

díjjal ( a köztes években az előadói pályán dolgozók, azaz a színészek, televíziós

személyiségek, előadóművészek munkáját ismerik el ily módon ). De ne vágjunk a

dolgok elébe!

    - Minden évben versenyeket szerveztem itt a főiskolán. Mióta nem főállású, hanem

szerződéses alkalmazott vagyok, a szervezést a fiatalabb kollégák végzik, de továbbra is

felkészítem, elkísérem a versenyekre a diákokat, ott vagyok a szakmai megbeszéléseken.

Az elmúlt csaknem 30 év alatt közel két tucat hallgatóm jutott el oda, hogy Kazinczy

érmet kapott a szép beszédért. Belőlük tanárok, előadóművészek lettek.

    - A magyar szakos diákokra jellemző leginkább a szép beszédre való törekvés?

    - Sajnos a más szakon tanulókat nagyon nehéz beszervezni a versenyekre. Úgy érzik,

nekik ez nem különösebben feladatuk. Pedig egy tanárnak az egész személyiségével

jelen kell lenni a katedrán. Mindegy, hogy földrajzot vagy matematikát tanít, a

beszédével neki mintát kell adni. Ma már nem él az a professzor (Molnár Józsefnek

hívták), aki a Magyar Beszédhangok Atlaszát szerkesztette, és szakmai

megbeszéléseken hallottam tőle: ,, Kollégák, sose felejtsék el, hogy egy tanár a hangját

minden órájára beviszi! ". Nem gyönyörű ez a mondat? Minden benne van. Ez a mondat

számomra mindig példa volt.

    - Milyen módszerrel fedezi fel a tehetségeket?

    - Amikor az órán a gyerekekkel elkezdjük a nyelv- és beszédművelést, mindenkitől

veszek fel magnós hanganyagot. Spontán beszédet. Meghallom, ha valaki tisztán

artikulál, jól tagolja a szöveget, érti amit mond, jó az orgánuma, fogékony arra, hogy a

hangjával olyan színeket vigyen bele a beszédébe, melyeket leírni nem lehet. Ilyen

gyakorlattal, mint ami nekem van, az ember azonnal észreveszi, ha valakinek a

hangjában van fantázia. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha elmondom,

vizsgálatokkal bizonyított tény, hogy nekem nagyon kifinomult a hallásom. Olyan

apróságokat is meghallok, amiket csak kevés ember.

    - Mennyire beszélnek szépen a magyar emberek?

    - A magyar a beszéd szempontjából is szép nyelv. A nyelv hangzása, szépsége többek

között attól függ, hogy a hangokat mennyire tudja tisztán képezni az artikulációs bázis.

Ezen a téren az utóbbi évtizedekben romlást figyelhetünk meg.

    - Vajon mi lehet ennek az oka?

    - Az élettempó felgyorsulása, az igénytelenség vagy mindkettő. Az emberek elkezdtek

hadarni, nem tudják befejezni a szavakat, nem tudják kifejezni a hangok tisztaságát,

rossz helyen állnak meg, mert kevés a levegőjük és még sorolhatnám a hibákat. Mindez

zaklatottabb hanghatást idéz elő. Az életformánkat mindig hordozza a beszédstílusunk.

Ismert az a szállóige, hogy a stílus maga az ember. Egy erre visszacsengő mondatot

olvastam a közelmúltban: a jellem maga az ember. Az ember stílusa a jellemet fejezi ki.

Egy izgága, fegyelmezetlen, szétszórt embernek a beszéde is ilyen, hiszen a beszéd

anyagi burka a gondolatoknak. Ha pedig a gondolatok is ziláltak...

    - De sohasem késő elkezdeni tanulni?

    - Nem, igaz később göröngyösebb az út, amit a cél érdekében végig kell járni. Nagyon

sokat alakulnak a 20, 21 éves hallgatóim, de ehhez szorgalom és türelem kell. Legalább

addig el kellene jutni mindenkinek, hogy tudja, a beszédállapota milyen szinten van, és

mi lenne a cél, amit ezután igyekszik megközelíteni. Akkor egy lépéssel már előbbre van

abban, hogy elsajátítsa a szép beszédet. Nagyon sokat segítene, ha az iskolákban

nemcsak ének, hanem beszédhajlás fejlesztés is lenne. Mára már azok a

menedzserképző, kommunikátorképző iskolák, amiket az új gazdálkodás és médiavilág

felszínre hozott, beiktatják programjukba a beszédfejlesztést is. Az üzleti életben már

rájöttek, milyen nagy jelentősége van a beszédnek. Mindent megmondhatok és

elérhetek, ha jól választom meg a hagszínemet, a stílusomat. De ki lehet jelenteni, hogy

az üzleti mellett az egyéni érvényesüléshez is hozzátartozik a beszédkultúra.

    - A szép beszédre nevelés végigkísérte az életét. Ezenkívül volt még valami, ami

ugyancsak elkísérte?

    - A zene, elsősorban a klasszikusok és a romantikusok. Majdnem mindig szól

valamilyen zene otthon. Mindig volt, és ameddig bírom fizetni, lesz is

hangversenybérletem. A másik a könyv. Nagyon szeretek olvasni, és nem csak a

nyelvészethez kapcsolódó műveket, hanem a szépirodalmat, a verseket. Előfordul, hogy

le kell ülnöm és el kell olvasnom egy verset, különben valami miatt magam alá

zuhannék.

    - Mit adott Önnek a zene és az irodalom?

    - Sokszor az ember nem tud mit kezdeni az érzéseivel. Néha nem ismer fel egy érzelmi

mozzanatot, az irodalomban viszont magára ismer. Vagy elindítja a fantáziáját, hogy

gondolatban is tudjon színeket, szépségeket megélni. Nagyon sok nehéz sorsú ember

van, aki rengeteget küzdött. Én Radnóti versein át jutottam el oda, hogy ha ötször

beletaposnak a sárba, hatodszor is fel tudok állni. Mindig van szellemi tartalék erő, csak

elő kell venni. Sajnos azonban az emberek többsége nem él ezzel a lehetőséggel és

hagyják, hogy megtapossák őket. A zene tanított meg arra, hogy bármi kis örömöm van,

attól szárnyalni lehet. Nagyon szegénynek érezném magam, ha nem olvashatnék és nem

hallgathatnék zenét. A zene és az irodalom ezért is nagyon fontos. Érzelmileg

árnyaltabbak, fogékonyabbak leszünk, megtanuljuk elfogadni a másikat. Tudja, milyen

kevés ember van, aki a másikat úgy, ahogy van, el tudja fogadni? Pedig ez viszont is

érvényesül.

    - Úgy érzi, könnyebben túljut a mélypontokon?

    - Igen, bár azt nem állítom, hogy ezek nem okoznak szenvedést. De mindig találok

fogódzót. Nem volt könnyű életem. Anyám 39 éves korában halt meg, magániparos volt

az apám, ezért az egyetemen több apróságért kellemetlenkedtek; nehéz idők voltak.

Másodéves koromban férjhez mentem, megszületett a kislányunk, ennek ellenére

egyetlen halasztott vizsga nélkül csináltam végig az egyetemi éveket. Az ösztöndíjból

éltünk. Korán meghalt a férjem, aki egyben szellemi társam is volt. De sosem hagytam

el magam.

    - A lánya örökölte ezt a tulajdonságát?

    - Szerencsére igen. Ő német szakos tanárnő, az Egészségügyi Főiskola lektorátusán

dolgozik. Emellett tanfolyamokat vezet, sokat dolgozik. Hosszú ideig egyedül -elváltan-

nevelte a kisfiait, bár rám mindig számíthatott.

    - Miközben a főiskola folyosóin a szobája felé igyekeztünk, azt láttam, a

felragyogott a diákok arca, amikor meglátták. Mi a titka?

    - Mindig hivatásnak tekintettem a tanári munkát. Elfogadtam a gyerekeket

partnerként, hiszen ők is egyéniségek és nem szabad őket megbántani. Ha egy diák nem

szereti, tiszteli a tanárát, az általa tanított tárgyat sem fogja szeretni. A kulcsszavak:

hivatástudat, szeretet, emberség, türelem. Sosem értettem azokat a kollégákat, akik

arról panaszkodtak, elfordítják a fejüket az egykori diákjaik, ha összetalálkoznak

valahol.

    Végeztünk. Fényképeket válogatunk, amikor Sári néni elgondolkodva rámnéz.

    - Tudja, mi az én legnagyobb sikerem? - mondja. - Hogy a tanítványaim, akiket 15, 20,

25 évvel ezelőtt tanítottam, megismernek és megállítanak az utcán. Elmondják, hogy ez

vagy az milyen jó volt valamelyik órán. Hogy mennyit adott nekik. Ez az igazi siker.