kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Sztárok és rendőrök
Sztárok és rendőrök : Gregor Bernadett

Gregor Bernadett

Kleinhappel Miklós  2006.07.10. 12:04

Pontosan emlékszem arra a hét évvel ezelőtti estére –eleveníti fel a történteket Gregor Bernadett. A mai napig megborzong, ha eszébe jutnak annak a néhány percnek a részletei, amikor meg akarták erőszakolni.

        1994. szeptember 2-án este, a próba után hazafelé tartott a Vígszínházból. Belépett akkori lakása, egy emeletes ház lépcsőházába és bezárta maga mögött a kaput. Ezután toppant elé egy férfi.

        – Elkapott, meg akart erőszakolni. Áradt belőle a technokolszag. Természetesen megpróbáltam szabadulni tőle. Dulakodtunk, sikoltoztam. Azt reméltem, ha nem is sikerül kiszabadítanom magam, valaki talán meghallja majd a hangomat. De egyik lakó sem sietett a segítségemre. A férfi közben azzal fenyegetett, hogy leszúr, ha továbbra is ellenállok.

        A színésznő ezért taktikát változtatott. Megpróbálta elhitetni a férfival, hogy az legyőzte.

        – Menjünk be egy sötét sarokba –mondtam.– Elindultunk – arra, ahol a lakásom is volt. Szerencsére otthon volt az első férjem, ezért amikor becsöngettem, ajtót nyitott. Ekkor beugrottam a lakásba és becsaptam magam mögött az ajtót. Ezután értesítettük a rendőrséget.

        A támadó közben felmérte a helyzetét és megpróbált elmenekülni, de mivel a lépcsőház ajtaja zárva volt, ez nem sikerült neki. Megpróbált betörni az egyik lakásba, hogy aztán onnan az ablakon át kereket oldjon, de a terve csődöt mondott. Végül elfogták.

        – Nagyot csalódtam a rendőrségben ez után az eset után –összegez Gregor Bernadett.–. Közönséges, bunkó módon beszéltek velem, az egész éjszakát a kapitányságon kellett töltenem. Úgy állították be a történteket, mintha én provokáltam volna a támadót. Szeptember elejét írtunk, jó volt ugyan az idő, ezért térdig érő nyári ruha volt rajtam, de semmivel sem kihívóbb, mint azok a ruhadarabok, amiket ilyen időben a nők viselnek. Ezek után nem csoda, ha azt mondom, hogy nincs jó véleményem a rendőrségről.    

 
Naptár
2026. Január
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG