Az utóbbi hónapokban számos alkalommal fejébe ötlött a gondolat, hogy le kellene fogynia. De eddig még három napnál tovább egyetlen alkalommal sem bírta az előírt diétát és a testmozgást. Szeretett enni és lusta volt, tudta ő magáról nagyon jól. Ennek azonban egy negyvenes éveiben járó embernél már szemmel látható következményei vannak. Az orvosa is figyelmeztette már: ha továbbra is ilyen életvitelt folytat, rövid időn belül komoly egészségi problémák lépnek majd fel nála.

    A másik ugyancsak nem elhanyagolható szempont a munkája volt. Látott már valaki jelentős túlsúllyal küzdő bérgyilkost? Egyre több olyan ügyfele volt, aki azért nem bízta meg újabb munkákkal, mert a súlya miatt kétségei voltak, vajon képes-e megoldani a feladatot. Mások ugyan még mindig felkeresték, de látta a szemükben a kétséget, hallotta a mondataikban a sajnálkozást, talán még a szánalmat is.

    Belépett az irodájába. Az irodaház huszonnyolcadik emeletének keleti sarkában lévő kis helyiségben az ajtóra szerelt táblácska tanúsága szerint ingatlanközvetítéssel foglalkozó cég működött. A látszat persze ezúttal is csalt. A külső szemlélőnek ingatlanok iránt érdeklődőknek látszó emberek valójában egészen más ügyekben léptek be ezen az ajtón.

    Leült az íróasztalához és az előtte heverő papírokba, fényképekbe mélyedt. A Miller-ügy. Nem egyszerű az eset. A célszemély jól tudja, hogyan vigyázzon magára: hatalmas birtokát a legújabb biztonsági rendszerek védik, házában körülbelül egy tucat testőr teljesít szolgálatot, soha nem teszi meg ugyanazt az utat azonos útvonalon, nincsenek állandó szokásai és még hosszasan lehetne sorolni az óvintézkedéseit. Már másfél hónapja gyűjtötte a fickóról az információkat, de eddig egyetlen gyenge pontot sem talált. Úgy tűnik, neki kell rést ütnie a pajzson. Már csak azt kell kitalálnia, hogyan?

    - Lássuk csak, mit tudunk – mondta hangosan és hátradőlt a székében, majd behunyta a szemét.

    Hosszú másodpercek múltán sem jöttek az ötletek. Majd amik eszébe jutottak, használhatatlannak bizonyultak. Kinyitotta a szemét és a kezébe vette az asztalon heverő fotókat. Sorra megnézte őket, minden képet újra alaposan áttanulmányozott. Nem merült el a részletekben, az egész felvételre koncentrált. Az egyiken Miller épp vásárolt. Körülötte négy testőr, akik a másodperc tört része alatt a védelmére tudnának kelni. Mesteri megoldás. A másik fénykép kikapcsolódás közben készült; Miller épp horgászott. Távoli volt a felvétel, mert a pasas kibérelte az egész környéket, hogy az emberei (miután aprólékosan átvizsgálták a környéket) le tudják zárni azt. Távcsöves puskával hiába is próbálkozott volna. Miller rövidnadrágban, meztelen felsőtesttel ült a tó partján és a vizet figyelte. Bőre hófehér volt, látszott, hogy nem a nap szerelmese. És a bérgyilkos a már-már végletekig nagyított, csaknem az asztal egész lapját betöltő képen azt is látta, hogy meglehetősen kövér. Fura, ezt eddig észre sem vette. Megnézte a többi fényképet is. Kétségtelen: Miller mindig kiválóan szabott zakókat visel, amelyek képesek arra, hogy rafinált tervezésükkel elrejtsék a felesleges kilókat. Talán hozzá hasonlóan ő is édességimádó? Ez volt az a feltételezés, ami a következő pillanatokban egy kiválónak tűnő terv alapötleteként újabb gondolatok egész sorát indította el a bérgyilkos fejében. Újra végignézte az összes fényképet, amit Millerről készített. Az egyiken éppen egy cukrászdából lépett ki, kezében tortás dobozzal. Bár nem látta a cégtáblát, a bérgyilkos felismerte a helyet, hiszen ő is számos alkalommal rendelt már különféle süteményeket a Martin & King Édességpalotából. Sőt, az utóbbi időben, mióta felfedezte, csak ott vásárolt. Talán ez Millerre is igaz.

    A következő hetek aprólékos nyomozómunkával teltek. Megtudta, Miller hetente két alkalommal vásárol a Martin & Kingben. Hét elején általában aprósüteményeket, a hét második felében valamilyen tortát rendel, amiket a zárás előtt nem sokkal mindig személyesen visz el. Mire ezeknek az információknak a birtokába jutott, már gondosan kidolgozta a tervét. A jó bérgyilkosnak szinte mindenhol vannak kapcsolatai – ez rá is igaz volt. Egy közepes hatótávolságú, távirányítással működésbe lépő bombát készített és embere segítségével elhelyezte abban a tortában, ami Millerre várt.

    Aznap, miután áldozata kilépett az üzletből, autóba szállt és a birtokára hajtott. A bérgyilkos fák közötti rejtekhelyéről figyelte, ahogy az autójával begördül a súlyos, díszes vaskapun, majd kézbe vette a távkapcsolót és működésbe hozta a bombát. A detonáció következtében Miller kocsijának páncélozott ablakai megrepedtek, a résekből ráérősen füst szállingózott az ég felé. A motor leállt. A jármű néhány másodpercig még gurult, majd egy fának ütközve állt meg; a sofőr már nem tudta az éppen jobbra kanyarodó úton tartani. A ház biztonsági emberei a kertbe telepített kamerarendszer segítségével valószínűleg már észrevették, hogy baj történt és riadót fújtak. Csak percek kérdése, hogy sötét ruhás, komoly külsejű, ám ezúttal tanácstalan fegyveresek lepjék el a füstölgő kocsi környékét. A bérgyilkos ezt már nem várta meg. Zsebébe dugta a detonátort és a terepjárójához sétált. Beült, majd elhajtott. A hazafelé vezető úton elhatározta, hogy leadja a fölös kilókat és újra csúcsformába hozza magát. Ezúttal végigcsinálja a fogyókúrát, ez biztos! Tagadhatatlan tény, a túlzott kalóriafogyasztás ártalmas az egészségre. Olyan akár egy időzített bomba. Bármikor robbanhat.