Kocsijához sétált és beszállt. A slusszkulcsot a gyújtáskapcsolóba illesztette. Elfordította, mire a motor halk duruzsolással életre kelt. Hirtelen kinyílt a túloldali első és a mögötte lévő hátsó ajtó. A két férfi villámgyorsan szállt be. A következő pillanatban pisztolycső nyomását érezte oldalt, a bordái alatt és a tarkóján.

– Induljon! – hallotta a háta mögött ülő fickó utasítását.

Remegő lábbal lépett a gázpedálra. Előbbi optimizmusa a másodperc tört része alatt szertefoszlott. Félni kezdett. Jobban, mint ahogy az elmúlt napokban, mint ahogy egész életében bármikor.

– A következő saroknál forduljon balra!

Szinte vakon vezetett. A világ nyúlós, ragacsos masszává folyt össze a szeme előtt. Csak a bőrének nyomott pisztolyok csövének a hűvösét érzékelte tisztán. Olyan érzés volt, mintha jégdarabok lettek volna. A halál hideg torkának lehelete.

– Mit akarnak tőlem? – kérdezte remegő hangon.

– Hogy vezessen és maradjon csendben!

Természetesen tudta, mit akarnak tőle. Pénzt. Nagyon sok pénzt. Csak abban nem volt biztos, meg akarják félemlíteni vagy meg fogják ölni? A városból kivezető úton haladtak. Vajon mi lehet az úti cél? Egy elhagyatott hely, ahol senkinek sem tűnik majd fel, ha egy pisztolylövés dörren? Ahol csak hosszabb idő eltelte után fedezik fel a holttestet, tarkóján golyó ütötte sebbel? Nem! Nem engedheti, hogy ilyesmi járjon a fejében!

Azzal a kölcsönnel kezdődött az egész. Fél évvel ezelőtt komoly veszteség érte a cégét. A bankok részéről nem számíthatott segítségre, ezért más megoldást kellett találnia, hogy pénzhez jusson. Bár józan esze tiltakozott az ellen, hogy Pearlmannal kössön üzletet, ha meg akarta menteni a cégét, nem tehetett mást. Félmillió dollár kölcsönt kapott harminc százalékos kamatra. A tranzakcióról nem készült papír; ilyen esetekben sohasem készül. Enélkül is tisztában volt a feltételekkel. Ha nem fizet, meghal. És ő nem fizetett. A tőkeinjekció ellenére csődbe jutott a cége. Pearlman a pénzét akarta. Az ügy rendezésével egy törvénytelen eszközökkel is dolgozó behajtó céget bízott meg. Először szétverték a terepjáróját. majd betörtek a házába. Nemrég felfigyelt arra, hogy minden lépését követik. Most pedig...

– Forduljon jobbra, menjen ötszáz métert és húzódjon le az út szélére!

Elhagyott mellékúton jártak. Az utat erdő vette körül. Megálltak.

– Szálljon ki! Lassan! Ne feledje, két pisztoly ravasza vár arra, hogy meghúzzuk őket!

A két férfi is kiszállt. Egyikük megmotozta és elvette a pisztolyát.

– Mr. Pearlman már nagyon türelmetlen – mondta. – Attól tart, hogy nem értette meg a korábbi ,,üzeneteit". Ezért arra kért minket, mondjuk el, hogy negyvennyolc órája maradt a tartozása megfizetésére. Ellenkező esetben...

Nem volt szükség arra, hogy befejezze a mondatot.

– Most mit akarnak?

– Mr. Pearlman szeretné, ha komolyan venné a negyvennyolc órás határidőt, ezért...

A másik fickó kezében eldördült a pisztoly. Az üzletember összecsuklott. Combjában szétáradt a fájdalom. A sebéből szivárgó vér lassan vörösre festette nadrágja szárát.

– Ne felejtse el: negyvennyolc óra! – mondta a lövést leadó férfi.

A másik, zakója zsebéből egy névjegykártyát húzott elő és a betonra dobta. – Ha elégedett a munkánkkal és a későbbiekben esetleg szüksége lesz a szolgáltatásainkra, keressen meg minket! – mondta.

Beszálltak a kocsijába és elhajtottak.

Felült. Egyre erősebben lüktetett a combja. És nagyon vérzett. De nem volt ideje pánikba esni. Levette az ingét és elszorította a sebet. Mobilján hívta a mentőket. Ki kell találnia egy történetet, amíg ideérnek. Amit a rendőrségnek is elmesél. Jól tudta, az orvosoknak minden lőtt sebbel kezelt betegről jelentést kell tenniük. Előfordulhat, hogy műtétre kerül sor. Tehát még a kórházba szállítása előtt intézkednie kell, hogy időben  eljusson a pénz Pearlmanhoz, különben megölik. Ezért újra telefonált. Nem maradt más megoldás, mint a birtokában lévő részvények eladása és a pénz átutalása Pearlman számlájára. Igaz, így szinte elszegényedik, de legalább nem hal meg.

Zsebébe csúsztatta a telefont. A távolból már hallotta a mentőautó szirénájának hangját. Tekintete a betonra dobott névjegykártyára tévedt. Felvette és elolvasta, mi áll rajta. Keserűen elmosolyodott. Tudta ő, hogy érdemes ebbe a behajtó cégbe csendestársként pénzt fektetnie. Sajnálta, hogy most el kell adnia a részvényeit.