- Miután elolvastam néhány veled készült interjút, az volt a benyomásom, hogy zárkózott ember vagy.

    - Alapvetően benn van a személyiségemben a zárkózottság. És a gátlásosság, félénkség. De ha feloldódom, bízom a másik emberben, ez változik.  

    - Miből erednek ezek a tulajdonságok?

    - Biztosan egyfajta védekezés. Kiszolgáltatott ez a pálya; mi, színészek, az érzelmeinkkel játszunk. A színpadon viszont minden jön. Gátlás nélkül. Más szituációkban azonban nem érzem, hogy mindent ki kell adnom magamból, minden helyzetben meg kell nyilvánulnom.

    - Pozitív értelmű a meghatározás: nem vagy az a tipikus sztár alkat.

    - Nem az motivál, hogy mindenki tudja, éppen mi fáj vagy milyen öröm ért. Öncélúan, csak magamért nem megyek el egyetlen tévéműsorba sem, nem adok interjút.

    - Épp életmódváltás előtt állsz: a Radnóti Színházban töltött évek után az új évadban szabadúszóként folytatod a pályádat. Miért váltottál?

    - Több ok is van, ami aláhúzta a döntésem. A legjelentősebb, hogy új kollégákkal, új rendezőkkel dolgozhassak együtt. Új kihívások által mérettessek meg. A főiskolai gyakorlattal együtt nyolc évet töltöttem a Radnótiban. Ez magáért beszél.

    - Nem a könnyebb utat választottad.

    - Mindennek eljön egyszer az ideje. Nagyon fontos egy jó társulathoz tartozni, megtalálni a helyedet. Viszont az is pozitívum, ha valami mást is kipróbálhat az ember, ami által jobb, több lehet. 

    - Hasonló szituációkban bátran döntesz?

    - Ha adódik egy helyzet, bátran. Fatalista módon; azt gondolom, semmi sem történik véletlenül. Nem félek semmitől. Mindig elfogadom, amit az élet kínál. Kíváncsisággal haladok az úton, megpróbálom megtalálni a miértjeit a jónak és a rossznak is. Tapasztalatokat gyűjtök, gazdagodom.

    - Mit adott neked az elmúlt nyolc év?

    - A Radnóti Színházban sok területen kipróbálhattam magam. Kis szerepektől kezdve főszerepekig. Karakterszerepeket kaptam, nem skatulyáztak be. És megtanultam azt az alázatot, ami ezen a pályán úgy érzem, nélkülözhetetlen. Aminek segítségével valaki egy csapathoz tud tartozni, egy mesterséget úgy tud végezni, hogy annak a lényege meglegyen. Ez a legfontosabb, amit magammal viszek.

    - Mikor döntötted el, hogy színésznő szeretnél lenni?

    - Nagyon korán. Ha kislány koromban valaki megkérdezte tőlem, mi szeretnék majd lenni, mindig mást válaszoltam: pénztárosnő, fodrásznő, tanítónő - amit éppen a babáimmal játszottam. Tégláson, ahol felnőttem, nem jártam színházba, viszont nagyon sok színházi előadást vetített a televízió abban az időben. Ezeket látva rájöttem, ha színésznő leszek, számtalan életet élhetek.

    - Szüleid támogatták az elképzeléseidet?

    - Teljesen más szemléletű nevelést kaptam tőlük, mint ahogy én élek, ennek ellenére nem próbáltak megakadályozni abban, hogy azt a pályát válasszam, amit szeretnék.

    - Miért, milyen légkörben nevelkedtél?

    - Szüleim nem művészemberek. Édesapám mérnök, édesanyám háztartásbeli, bedolgozó volt. Ők azt tartották, a munkáddal keresed a pénzt, de ami örömet okoz, abból nem biztos, hogy meg is lehet élni. Szerencsére ők is megtalálták a számításukat az életben. 

    - Te szerepelsz lapunk e havi számának címlapján. Mit szeretnél, mit sugározzon rólad a címlapfotó?

    - Azt, amilyen a jelenlegi énem: vidám, nyitott, kiegyensúlyozott és boldog.

    - Ritkán találkozik az ember boldog színésznővel, írta rólad nemrég egy kollégám. Úgy látom, igaza volt.

    - Nagyon nagy adomány, ha az ember rájön, hogyan tudja boldogan leélni az életét. Azt hiszem, nálam ösztönös, hogy élvezem azt az életet, ami körülöttem van. Rossz dolgok természetesen velem is történnek, de ezekre úgy tekintek, hogy szükségem volt rájuk. Hiszen azért születtem ide, hogy ezeket is megéljem és felülemelkedjek rajtuk.

    - Mi tölti meg színnel a mindennapjaidat?

    - Ha színésznőként azt érzem, hogy egy - egy előadáskor a közönség velem jön és utána esetleg gratulál, az nagyon jó érzés. Ha adtam valamit; nem pénzért, belső késztetésből. Magánemberként? Egy idős barátom szavai jutnak eszembe, aki a közelmúltban azt mondta, ő már nem fog reklamálni, ha meghal. Egy valami azonban hiányzott az életéből: az igaz szerelem. Voltak kapcsolatai, fellángolások, de ez nem jött el. Én sem fogok reklamálni.

    - És a szerelem?

    - Feldíszíti az életemet!

    - Az anyaság megfordult már a fejedben?

    - Megérintett a szele. Egy gyerek, akiben megláthatom önmagam és a társam... Azt hiszem, megtaláltam azt az embert, akivel hosszú távon is el tudom képzelni az életem, ezáltal merek ilyenekre gondolni.

    - Párodnak mi a legnagyobb értéke?

    - Az a fajta ember, aki több életet hordoz magában. Ez bölcsességet ad. Pedig csupán néhány évvel idősebb nálam.

    - Szakmabeli?

    - Nem, természetgyógyász. Volt szakmabeli társam is, de az a kapcsolat nem működött jól. 

    - Könnyű veled? Azt mondják, egy színésznő nem egyszerű eset?

    - Biztosan én sem vagyok az. De nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne mellettem az élete.

    - Mit ad neked?

    - Biztonságot és harmóniát. Az én esetemben ez nagyon fontos. Annak aki színésznőként az érzelmeivel ,,játszik", kell egy biztos pont az életében. Nekem ez a társ. Amíg ez nem így volt, hihetetlenül rapszodikus volt a magánéletem.

    - Könnyű volt rátalálni?

    - Nem volt nehéz. De mindenkinek könnyen menne, csak meg kellene ismernie önmagát, hogy tudja, mire van szüksége. És azután nem a külsőségekben kell ezt keresni.

    - Szép nő vagy, aminek előnye, de hátránya is van. Melyiket érzed inkább?

    - Régebben azt gondoltam, ez pozitív vagy negatív megkülönböztetés. De megszabadultam ettől a fóbiámtól, ma már nem befolyásol semmiben. Nem szerencsés, ha az embernek a külseje adja az önbizalmát. Gyenge talaj. Ilyen külsőt ,,kaptam", ezt ,,használom". Ami én vagyok, az a lelkemben van.

    - Biztosan nem a te fotód lenne a címlapon, ha egy tehetséges, bár csúnyácska színésznő lennél. Hogy éled ezt meg?

    - Elfogadtam, hogy vannak esetek, amikor azért jutok valakinek eszébe, mert szükség van egy szép nőre. De azt tapasztalom, ha beszélgetek valakivel, mindig többre kíváncsi a ,,csomagolásnál".

    - Említetted az önbizalmat. A te esetedben mi erősíti, illetve rombolja leginkább?

    - Ha nem tudok megbízni a társamban. Ez sokkal inkább összetör, mint bármilyen kudarc, és az ellenkezője valósággal szárnyakat ad. Ennek az az oka, hogy nő vagyok, ezáltal érzékenyebb, a társas lét felé hajlóbb.

    - Ahogy beszélsz, szelídség, nyugalom árad belőled. Milyen vagy, amikor dühös vagy, haragszol a világra?

    - Nem haragszom a világra, hiszen olyan gyönyörű! A dühöm sem tart sokáig. Előfordul, hogy nekem is vannak kevésbé jó pillanataim. Tipikus női dolgok szolgálnak ilyenkor gyógyírként: egy kis terefere, néhány könnycsepp és újra kisüt a nap.