V. évfolyam 11. szám 2008.03.11.
A tanító öröksége
Vértes Judit A tanító öröksége című könyvét mutatja be március 12-én 15 órakor a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont Konferenciatermében. A Pedagógiai Szolgáltató Központ (PSZK), a Savaria Egyetemi Könyvtár, illetve a Pedagógia és Pszichológiai Intézet, valamint a Tanítóképző Intézet közös rendezvényén köszöntőt mond dr. Iker János, a PSZK igazgatója, a szerzővel beszélget prof. dr. Kovács László.
(Kleinhappel Miklós)
Idén 48 órán át tart a felolvasás
Március 13–15. között folytatódik a Széchenyi István tiszteletére megrendezett tavalyi 24 órás felolvasás. A résztvevők most végigjárják a Széchenyi életében fontos szerepet játszó nyugat-magyarországi helyszíneket; ellátogatnak Bécsbe, Eisenstadtba, Sopronba, Fertőrákosra, Fertődre, Nagycenkre, valamint Kőszegre. A rendezvény Szombathelyen ér véget. A részletes program a Rendezvénynaptárban elérhető!
(Kleinhappel Miklós)
1848. március 15-re emlékezünk
Március 14-én 10 órakor tartja intézményünk az 1848. március 15-i megemlékezését a 48-asok terén, a Batthyány-szobornál. Ünnepi beszédet mond Kálmán Katalin, a Savaria Egyetemi Központ (SEK) Hallgatói Önkormányzatának kommunikációs referense, közreműködik a Nyugat-magyarországi Egyetem SEK Szökős Néptáncegyüttes. Az emlékezés koszorúit a Hallgatói Önkormányzat elnöksége helyezi el a Batthyány-szobornál.
(Kleinhappel Miklós)
Egyiptom hallgatói szemmel
Egyiptom hallgatói szemmel címmel tart előadást Lakatos Klaudia március 18-án 18 órakor, a C–épület 216-os termében a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportjának szervezésében. Lakatos Klaudia 2007 szeptemberében 11 napot töltött Egyiptomban, Északkelet-Afrika történelmi kincsekben gazdag, varázslatos, magával ragadó országában. Utazásai alatt alkalma volt arra, hogy megtapasztalja az időjárási és a klimatikus sajátosságokat, a természeti tényezőket, illetve a társadalmi különbségeket. Útja a turistaparadicsomból, Hurghadából Kelet-Egyiptom partja mentén Kairóba, majd a gizai piramisokhoz vezetett. Részt vett sivatagi quad-túrán, őslakosokkal vacsorázott, csodálatos hajóúton fedezte fel a szigetvilág gyöngyszemeit.
(Kleinhappel Miklós)
Város- és régióépítő tervek – felavatták a SEK-et
Felavatták a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) Savaria Egyetemi Központját (SEK). A Díszteremben megtartott ünnepségen prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes személyes hangvételű beszédében elsőként a szombathelyi felsőoktatás elmúlt ötven évében részt vevő elődökre emlékezett. „Áldozatos munkájuk nélkül nem lenne jelen, illetve nem tudnánk tervezni a jövőt”, s nekik is köszönhető, hogy az egykori Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) ma hét oktatási épülettel, modern, esztétikus könyvtárral és korszerű informatikai hálózattal rendelkezik. Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter rámutatott: Szombathely Kelet-Ausztria és Nyugat-Magyarország központja, s amely településnek ilyen kedvező az elhelyezkedése, az jó eséllyel pályázik a regionális központi szerepre; e státusz az Európához történő felzárkózás lehetőségét kínálja. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára kifejtette, a vasi megyeszékhely számára fontos, hogy a fiatalok a régióban maradjanak, legyen szó továbbtanulásról vagy munkavállalásról. „Vonzóvá kell tenni Nyugat-Magyarországot, és ehhez egy regionális egyetemi központ jelentősen hozzájárul”. Hozzátette: sok nehéz feladat vár még az egyetemi központra az akkreditációktól a felsőfokú szakképzések újragondolásán át a felnőttképzésben való szerepvállalásig, ennek ellenére „éljük meg úgy az előttünk álló időszakot, hogy a változások eredményeképp végül EU-kompatibilis, a hazai munkaerőpiac igényeinek megfelelő képzettséget szereznek a padsorokból kikerülő fiatalok”. Ipkovich György, Szombathely polgármestere örömét fejezte ki, hogy az intézmények – megértve az idők szavát – az összefogás mellett döntöttek. „Városunkban 1990 óta kiemelt cél volt a főiskola egyetemmé válásának segítése, az NYME és a BDF házasságával régi vágyunk teljesült”. Szalai László nyugalmazott főigazgató a megye és a város szellemi életének meghatározó képviselőire emlékezett, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a szombathelyi felsőoktatás. „Legyenek az utódok méltó követői a szombathelyi modellnek úgy, hogy elődeiknél is színvonalasabb munkát végeznek”, hangoztatta. Prof. dr. Faragó Sándor rektor úgy fogalmazott, az egyesülés előtt „megismertük egymás erényeit és hibáit, s most azon kell munkálkodnunk, hogyan legyünk közösen jobbak, eredményesebbek. Ennek érdekében magunkból kicsit fel kell adnunk, hogy mást, többet nyerjünk”. Ezért sem véletlen, hogy az új egyetem a Jövőt építünk szlogent választotta jelmondatául. „Várni és formálni kell a jövőt. A Nyugat-magyarországi Egyetem a régió meghatározó tudományos központja kell hogy legyen. Autonóm intézményünk város- és régióépítő terveket dédelget, s nem alaptalanul, hiszen ehhez minden infrastrukturális és szellemi tőke a rendelkezésünkre áll”.
(Kleinhappel Miklós)