I. évfolyam, 4. szám (2008. október 14.)
Kleinhappel Miklós 2008.10.14. 20:17
Nyugat-magyarországi Egyetem
Savaria Egyetemi Központ
Hallgatói Hírlevél
I. évf. 4. szám, 2008.10.14.
szki@sek.nyme.hu
Weöres Sándor Színház – az igényeknek megfelelően
„A kockázat számomra a legnagyobb, ezért a lehető legjobb gárdával, a lehető legjobban kell dolgoznom”, mondta Jordán Tamás tavaly májusban, amikor a Berzsenyi Dániel Főiskolán a sajtó képviselői előtt átvette tanszékvezető egyetemi docensi kinevezését. Hozzátette: senkinek sem szeretne szívességet tenni Szombathelyen, a rá váró kihívások a város igényeinek éppúgy megfelelnek, mint az övéinek.
Hogy ez utóbbi mondat mennyire igaz, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a vasi megyeszékhely vezetése teljes mellszélességgel a színház-alapítási tervek mögé állt (ahogy dr. Ipkovich György polgármester a fentebb említett eseményen fogalmazott, a művészetpártolókat örömmel töltheti el, hogy Savaria akkor is befektet, amikor más megszüntet), minden támogatást megad Jordán Tamás oktatói és művészeti pályájához annak érdekében, hogy megvalósíthassa elképzeléseit. A Jászai Mari-, Kossuth-díjas és Érdemes művész hét, nyolc éve „ismerkedett meg” Szombathellyel, hat éve pedig minden évben fellép, illetve darabot rendez a Savaria Karneválon. Mint ahogy azt érdeklődésünkre válaszolva elmondja, ha a terveiről beszélget valakivel, szembesülnie kell azzal, hogy a másik csupán színházban, színházi előadásokban gondolkodik. Pedig egy színháznak az előadások mellett számos rendezvény otthonául is kell szolgálnia, sok-sok lehetőséget tartogatva az oda betérők számára, legyen szó arról, hogy ha kedvük támad elfogyasztani egy kávét, megtehessék, vagy éppen irodalmi esteken vehessenek részt. Vagy legyen mód arra, amire elsőként október 15-én 10 és 17 óra között a C–épület aulájában: a színház „megy” a közönséghez, legalábbis olyan formában, hogy a 2006/2009-es évadra szóló jegyeket és bérleteket a Savaria Egyetemi Központban is meg lehet vásárolni (részletek 49. és 52. számunkban). Színház születik Szombathelyen, ennek tanúja lehetett április 18-án az az 1300 középiskolás (és a Magyar Televíziónak köszönhetően, amely megörökítette a rendezvényt, később az egész ország), akik Jordán Tamás vezetésével szavalták Pilinszky János Apokrif című versének első részét az Agora–Művelődési és Sportházban. Az átszellemült arcokat látva elmondható, ők biztosan olyan élményben részesültek, ami közelebb vitte őket a színház, a kultúra világához. Nagyon fontos a fiatal generáció megszólítása, mutat rá Jordán. Ha csak Szombathelyre gondolunk, elmondhatjuk, 15 ezer diák tanul a városban, ebből 7 ezer egyetemista, 8 ezer általános, illetve középiskolás. Őket beavató színházakkal, különféle foglalkozásokkal lehet a színházba szoktatni. Mindez a kezdő lépéseket jelenti a nagy terv, az agóra létrehozása felé annak érdekében, hogy a város életének meghatározó része legyen a színház. Az elképzelés nem új keletű. Olyannyira, hogy majdnem ötven éves. „A legnagyobb álmodó, akit ismerek”, mondta Csáki Judit újságíró Jordán Tamásnak egy Magyar Narancs-interjúban, aki erre úgy reagált, hogy nem tud már változtatni azon a szerkezeten, ami a fejében van. De számos példa bizonyította, hogy a világot az ilyen nagy álmodozók viszik előbbre. Akkor is (vagy talán éppen ezért), ha, ahogy azt Hankiss Elemér az elmúlt hetekben, a Nap-kelte című műsorban kifejtette, Magyarországon alig-alig létezik például olyan tér, ahol az emberek összegyűlhetnek és beszélgethetnek. Még a budapesti belvárosban is kilométereket kell gyalogolni, mire az ember talál egy kávéházat. Jordán Tamás egyet ért a szociológus véleményével, és rendületlenül vallja, hogy az embereket meg kell szólítani, játékra kell invitálni őket, ami egy olyan városban, amelynek lakói hosszú évek óta vágynak arra, hogy saját színházuk legyen, különösen nagy reményekkel kecsegtet. Megtette ezt „kicsiben” annak idején a Merlin Színházban – amelyet ő hozott létre és tizenkét évig vezetett –, amely igaz, ami igaz, anyagi nehézségek miatt eladósodott. Aztán jött a nemzeti. 2002-ben, igazgatói pályázatában megfogalmazta az agóra megvalósításának tervét, csakhogy a Siklós Mária által tervezett, sokak által vitatott színvonalú épület egy részének átépítése (a szabadtéri színpad beépítése, hogy abból egy 160 fő befogadására alkalmas terem jöjjön létre) nem valósult meg, így kútba esett az eredeti elképzelés is. Ám – mint mondja –, Szombathelyen minderre megvan a lehetőség, adottak lesznek az infrastrukturális feltételek. Kérdés persze, hogy emellett létrejöhet-e egy olyan alkotóműhely, amely kedvéért a művészek szívesen jönnek majd „le” vidékre játszani, Kaszás Attila megfogalmazásával élve összekacsintani, cinkostársakká válni a nézőkkel egy közösen elkövetett bűntényben? Jordán a felvetésre a legendás kaposvári színház példáját hozza, ugyanakkor nem felejthetjük el, hogy akkoriban más szelek fújtak a színészvilágban. Abban az időben a színházi büfék még nem átjáróházak voltak, hanem (éljünk ezzel a kifejezéssel) agórák, ahol a művészek az előadások előtt, valamint azok után pezsgő közösségi életet éltek, nem futottak egyik munkától a másikig. Erre a gondolatra is határozott válasz érkezik: azok a színészek, akiket a szombathelyi színház megnyert, nem rohannak majd. A színházigazgató fenntartja ugyan korábbi állítását, amely szerint a hazai kultúrpolitika 1991 óta nem mert nagyszabású dolgokat létrehozni, ám bízik abban, hogy az anyagi feltételek miatt nem futnak zátonyra az elképzelései; a városvezetés évente eddig is körülbelül nyolcvan millió forinttal támogatta a szombathelyi színjátszást. Következő kérdésem egy másik nyilatkozatából kiindulva született: azt mondta, ha a színész valahol nem találja meg a számítását, elmegy. A színházigazgató is?, vetem fel. Nem mentem el akkor sem, amikor kiderült (megjegyzem, viszonylag gyorsan, mindössze második éve vezettem az intézményt, amikor világosan látszott, semmi sem lesz ezen elképzeléseimből), hogy a nemzetiben nem lesz mód az átépítésre, feleli. Folytatja: egy igazgató – de ugyanez igaz a tanszékvezetőre is – nem állhat csak úgy fel, minden körülmények között ki kell töltenie azt az időt, amelyre a megbízatása szól. Nem saját maga miatt, hanem azok érdekében, akikről gondoskodnia kell.
(Kleinhappel Miklós)
|