VI. évfolyam, 10. szám (2009. április 08.)
Kleinhappel Miklós 2009.04.08. 13:16
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 10. szám 2009.04.08.
Megnyitották az első szombathelyi OTDK-szekciót Az 50 éves szombathelyi felsőoktatás szebb ajándékot nem is kaphatott volna, mint e napokat, mondta prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese tegnap, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció megnyitóján. Mint ismeretes, az egyetemi központ idén két OTDK-szekciót rendez, a fentin kívül a Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció résztvevőit látja vendégül (ennek programjai ma kezdődnek). A SEK vezetője köszöntőjében szólt arról is, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi egyetemi központja évente körülbelül húsz hazai és nemzetközi konferenciát szervez, melyek között az OTDK a legrangosabbak táborában szerepel. A két szekció keretében a legkiválóbb hazai egyetemisták és főiskolások 318 dolgozatot mutatnak be, négy nap alatt több mint 500 főt lát vendégül a helyi kampusz. A diákköri munka ugyan verseny, ám olyan megmérettetés, ahol csak győztesek vannak, zárta szavait az elnök-rektorhelyettes. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) alelnöke a rendezvény és a lebonyolító intézmény egymásra találásáról ejtett szót. Fél évszázados jubileumot idén nem csak a vasi megyeszékhely felsőoktatása, hanem az OTDK is ünnepel. A konferencia a diáktudományosság legszélesebb fóruma. A mai magyar tudományos élet tagjainak 90–95 százaléka volt OTDK-s. A konferencián, amelyen országosan körülbelül 15 ezer ember vesz részt, a hallgatók világos jelzést kapnak a tudományterületek legjobbjaitól arról, mennyire felkészültek az általuk választott tudományágban. Az OTDT-alelnök kitért a szombathelyiek kiváló – másfél éves – szervezőmunkájára is, amelynek köszönhetően garantált a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítása. A köszöntő szavak után dr. Ruzsa Imre, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja A számelmélet nevezetes sejtései címmel tartott nyitóelőadást. A szakember rámutatott: a nevezetes sejtések nem egyenlők a legfontosabbakkal. Majd a tökéletes és a prímszámok világába kalauzolta el a hallgatóságot.
(Kleinhappel Miklós)
Több mint háromezren jelentkeztek a SEK szakjaira 3259-en jelentkeztek idén a Savaria Egyetemi Központ három karának alapképzéseire, olvasható a Vas Népe mai számában. A Bölcsészettudományi Karra (BTK) 1066-an, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Karra (MNSK) 1235-en, a Természettudományi és Műszaki Karra (TTMK) 958-an adták be jelentkezésüket. Idén is az államilag támogatott szakok a legnépszerűbbek, a jelentkezők közül a BTK-n 970-en, az MNSK-n 1145-en, a TTMK-n 889-en tanulnának e képzési formában. A három kar mesterképzésein 389-en folytatnák tanulmányaikat. A Nyugat-magyarországi Egyetem karaira 8176-an jelentkeztek. Első helyen 4509-en jelölték be az intézmény képzéseit, áll a megyei napilap cikkében.
(Kleinhappel Miklós)
Felolvasóest Rakovszky Zsuzsával Rakovszky Zsuzsa lesz a Bölcsészettudományi Kar Germanisztika Tanszék és a Mattersburgi Irodalomház újabb – magyar és német nyelvű – felolvasóestjének vendége április 16-án 18 órakor a tanszéken. A rendezvény egy 2007-ben kezdődött sorozat része, amelynek keretében a szervezők eddig vendégül látták Katharina Tywaldot, Clemens Bergert, Josef Haslingert, Klaus Hoffmannt és Bartis Attilát. A Literaturfahrten címet viselő felolvasóesteket évente többször rendezik meg hol Mattersburgban, hol Szombathelyen.
(Kleinhappel Miklós)
Szombathelyi eredetű a vezeték nélküli telefon Kevesen tudják, hogy a vezetékes távíró- és telefonhálózat kiépítésével szinte egy időben felvetődött a gondolat, hogyan lehetne a távközlési technikát vezeték nélküli formában is használni. Erről tartott előadást dr. Nemes József, a Természettudományi és Műszaki Kar (TTMK) főiskolai docense a IV. Regionális Természettudományi Konferencián. A TTMK, a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testülete és a Szombathelyi Tudományos Társaság rendezvényén elhangzott, a vezeték nélküli telefon ötletének és megvalósításának szombathelyi eredete van. A 19. század utolsó évtizedeiben a város távirdájában tevékenykedett Musits Zsigmond posta- és távírda főtiszt, akinek osztrák, svájci, angol és amerikai szabadalmi bejegyzései is vannak a „wirelless telephon” kivitelezéséről. A szakember egyéb, a távközléstechnikával kapcsolatos fejlesztéseket is végzett ugyancsak Szombathelyen, illetve Vasvármegyében. A helyben elismert, ám Magyarországon alig-alig számon tartott feltaláló már Marconi előtt sikeresen kísérletezett a drótnélküli távíróval. Készülékére több szabadalomban, és a témakörrel foglalkozó szakkönyvekben hivatkoztak. Az előadó rámutatott: Musits személyével tovább bővíthető a 19. és a 20. század fordulóján a műszaki, illetve a természettudományokban ténykedők tábora, akik hozzájárultak a város műszaki kultúrájának emeléséhez.
(Kleinhappel Miklós)
Jó tanuló – jó sportoló SZOESE-sek Kiosztották az idei Jó tanuló – jó sportoló díjakat. A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) öt tagja részesült az elismerésben. Lorencz Péter a Triatlon Diákolimpia Országos Döntőn bronzérmes Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapatának tagja, a Váltófutó Országos Bajnokságon SZOESE-színekben 4x1500 méteren ötödik helyezett. Mester Dóra az Országos Mezeifutó Bajnokság harmadik helyezett 13 éves serdülő lány SZOESE-együttese, a Triatlon Diákolimpia Országos Döntő harmadik korcsoportos bronzérmes Bolyai-gárda, valamint a Mezeifutó Diákolimpia Országos Döntőn a harmadik korcsoportban második helyezett bolyais csapat tagja. Cserjési Zoé az Országos Mezeifutó Bajnokság 13 éves serdülő lányok között harmadik helyezett SZOESE-együttesének, a Triatlon Diákolimpia Országos Döntő harmadik korcsoportos harmadik helyezett bolyaisainak, valamint a Mezeifutó Diákolimpia Országos Döntő második helyezést elért ugyancsak harmadik korcsoportos Bolyai-csapat tagja. Virág Marcell, a Fedettpályás Ifjúsági Országos Bajnokság Diákolimpia Országos Döntő 1500 méteren negyedik helyet megszerzett versenyzője. Hedari Dániel a Mezeifutó Országos Bajnokságon győztes serdülő 14 éves fiúk alkotta SZOESE-gárda, illetve a Mezeifutó Diákolimpia Országos Döntő negyedik korcsoportos harmadik helyezett gyakorló iskolai együttes tagja.
(Kleinhappel Miklós)
|