- Miben segíthetek? - kérdezte tőle és megállt a kapu belső oldalán, biztonságos távolságban az idegentől. De vajon létezik-e biztonságos távolság? És egyáltalán mit is jelent pontosan ez a biztonság?

    - Mr. Shipley? Phil Shipley-hez van szerencsém?

    - Igen, én vagyok. És maga ki?

    - Greg Bartonnak hívnak.

    Shipley-nek semmit sem mondott ez a név. Ám az előbbi érzés ennek ellenére makacsul tartotta magát. Úgy érezte, cinkosok evvel a férfival. Nyakig benne van valamiben, amiben az a fickó épp úgy társa, mint az életnek a halál. És itt vajon ki játsza az Életet és ki a Halált?

    - És miben segíthetek, Mr. Barton?

    A másik elmosolyodott. Bennfentes, cinkos mosolya láttán Shipley-t újra borzongás járta át. Nem szerette ezt a mosolyt, nem szerette a kapu másik oldalán álló embert és egyre kényelmetlenebbül érezte magát ebben a szituációban.

    - Semmiben. Már semmiben. Nagyon sokat segített nekem, Mr. Shipley… illetve… Remélem, nem veszi rossznéven, ha Phil-nek szólítom.

    Miért érzem úgy, hogy már birtokon belül áll? Hogy a köztünk lévő kapu csupán fizikai minőségében van itt? Miért érzem úgy?, gondolta Shipley. Vagyis Phil.

    - Tulajdonképpen mit akar?

    - Köszönetet szeretnék mondani önnek. De -nyugtalanul, veszélyt szimatolva körülnézett- nem beszélhetnénk ezt meg odabent?

    Mielőtt Phil végiggondolta volna, hogy mit csinál, kinyitotta a kaput és beinvitálta Bartont. Lassan lépkedtek az előttük álló ház felé. Közben Phil némi földet fedezett fel a bal karján. Lesöpörte magáról, majd a mellkasát és a combjait is végigpaskolta. Ott már semmiféle szennyeződés nem maradt, de nem akart beszélgetni evvel az emberrel. Egyenlőre nem. Csak a házban, miután leültek. Talán egy pohár vodkát is tölt majd magának. Duplát. Tisztán.

    - Tudja, az előbb hátul a kertben… -mondta, amikor Barton rápillantott.- Volt egy kis munka és úgy tűnik…

    A másik félbeszakította: - Sírt ásott?

    Phil szeme elkerekedett. Hirtelen úgy érezte magát, mintha körhintában ülne. Ezért nem szeretette volna elkezdeni ezt a beszélgetést. Minden erejét mozgósítania kellett, hogy beérjen a házba. Áramtolvaj, ez a szó jutott eszébe. Olyan embereket neveznek így, akiknek a társaságában (személyiségükből adódóan) a másiknak rohamosan fogy az energiája. Barton egy átkozott áramtolvaj! Egyetlen mondattal sikerült kihúznia a lába alól a talajt.

    A nappaliban foglaltak helyet. Philnek már nem maradt energiája arra, hogy töltsön magának egy italt. Sebaj, valószínűleg már egy dupla vodka sem segítene rajta. Arra vágyott, hogy minél gyorsabban túl legyen ezen a beszélgetésen.

   - Tehát ahogy azt már említettem, azért jöttem, hogy köszönetet mondjak önnek. De előbb nyugtasson meg: odakint ugye befejezte azt, amit elkezdett?

   - Semmiben sem zavart meg.

   - Megfelelő mélységű gödröt ásott? Tudja, nem szeretném, ha véletlenül… -feszengő mosolyra húzódott a szája.- Bár nem hiszek a feltámadásban és abban sem, hogy a halottak egyszer vérszomjas zombikként kelnek ki sírjaikból. De ha jól ismerte Chelsea-t, biztosan nem lepődik meg, ha ilyet kérdezek.

   - Honnan tudja, hogy…?

   - Megölte? Én akartam megölni. Csak maga gyorsabb volt -egy pillanatra mintha gonosz fényt látott volna Barton szemében. Vagy csak képzelte? Mert a következő másodpecben már nyoma sem volt.- Nem csodálkozom azon, ha másnak is megfordult a fejében, hogy megszabadítja a világot ettől az átkozott nőtől. Épp elég ellenséget szerzett magának, hogy előbb-utóbb erre a sorsra jusson. Tehát úgy gondolom, ha mi nem, megtette volna más.

    Egy zsarolóval állok szemben?, gondolta Phil. Már-már baráti hangon beszél, de nyilván ezután tér csak a tárgyra és akkor egészen más lesz majd a felállás. A gyilkosságot ő követte el. Barton fejében is megfordult, hogy megölje Chelsea-t? Ez semmit sem változtat a tényeken; a gyilkosság gondolata nem büntethető. Duplázni akar, tehát megzsarolja. Elvette tőle azt az örömöt, hogy ő kövesse el a gyilkosságot, ezért most némi kárpótlásra vágyik. És neki nem sok választása marad: ha nem akar börtönbe vonulni, teljesítenie kell a követeléseit.

    - Néhány hete minden időmet az töltötte ki, hogy követtem -folytatta.- Meg akartam ismerni a szokásait. Egyik este aztán magával találkozott. Egy vendéglőben vacsoráztak, majd a kilátóhoz hajtottak. De azt hiszem, a történetnek ezt a részét ön sokkal jobban ismeri nálam.

    Igen, ismeri. Egy romantikus este második felvonásának szánta a kis kitérőt a kilátóhoz. Legalábbis Chelsea-nak ezt mondta. A leginkább a szerelmes párok által látogatott elhagyatott helyen (ahogy azt tervezte) senki sem zavarta őket - csak Barton volt ott; lám, mégsem volt olyan tökéletes tervének kivitelezése. Beszélgettek, nézték a csillagokat és pezsgőt ittak. Ahogy a poharába szórt méreg kifejtette a hatását, Chelsea egyre tompábbá vált. Majd amikor elvesztette az eszméletét, Phil a kocsihoz vonszolta a testet és hazahozta…

    Miközben Bartont beszéltette, Phil szüntelenül gondolkozott. Időt akart nyerni, hogy kitalálhassa, mit tegyen a férfival. Átlagos testalkatú volt, akárcsak ő, így talán puszta kézzel is fölé kerekedhet. Azt azonban nem tudja, van-e nála fegyver. Vajon mit rejt a ballonkabátja? Hiszen nem vetette le azt! Miért nem? Mit rejteget alatta? Neki elérhető közelségben, a konyhaszekrényben van a pisztolya! Csak ki kell mennie valamilyen ürüggyel, hogy magához vehesse. Ez talán megvalósítható.

    - Megszomjaztam -mondta.- Ön is kér egy italt?

    - Elfogadom. Ugyanazt kérem, amit ön is iszik.

    Újra az a cinkos pillantás! Phil felállt (szerencsére az előbbi gyengeség múlóban volt; hála érte az Úrnak) és egy lengőajtón át a konyhába lépett. Két poharat vett elő, majd egy üveg vodkát és jeget. Tálcára tette mindezt és a konyhaszekrényhez lépett. A felső polcon, volt a pisztoly. Kézbe vette és óvatosan, nehogy a fegyver hangja elárulja, ellenőrizte a tárat. Négy golyó volt benne. Tökéletes! Nadrágjába dugta a pisztolyt, és miután meggyőződött róla, hogy inge alól nem dudorodik ki a fegyver, felvette a tálcát és visszatért a nappaliba.

    - Milyen kapcsolatban állt Chelsea-val? -kérdezte a fickót, miközben mindkettőjüknek töltött az italból.

    - Három éve az üzlettársam volt. Egészen pontosan csendestárs, de egyre többre vágyott. Fel akarta rúgni a korábbi megállapodásunkat és különféle jogi csűrés-csavarásoknak köszönhetően a saját kezében akart összpontosítani minden hatalmat. Engem pedig egyszerűen eltávolított volna a saját cégemből. A korábban, más cégek esetében már jól bevált forgatókönyvet alkalmazta volna. Ha lett volna rá elég ideje.

    Phil letette a poharát és felállt. A fotel, amelyben Barton ült, az ablak előtt állt. Phil az ablakhoz lépett és kibámult rajta a közeli óceánra. Haragos zöld árnyalatú volt a víz. Talán vihar közeleg? Miután megöli Bartont, Chelsea mellé temeti. Elég nagy gödröt ásott ahhoz, hogy abban több holttest is elférjen.

    - És Ön, Phil? Hogyan ismerte meg?

    - Szintén az üzletnek köszönhetően.

    Beszélt, de a gondolatai egészen másutt jártak. Arra gondolt, előfordulhat, hogy valakinek tudomása van arról, hogy Barton idejött. Sőt, talán azt is, hogy miért. Az ember igyekszik bebiztosítani magát. Hiszen Barton egy gyilkos házában vendégeskedik éppen. És ha képes volt arra, hogy végezzen Chelsea-val, valószínűleg nem okoz majd nehézséget számára, hogy újra öljön.

    Miközben beszélt, megfordult. Keze a pisztoly markolatára siklott. Egyetlen jól irányzott lövés és elhallgattathatja a szemtanút. Szemtanú? De vajon nem figyeli-e éppen most is valaki? Ahogy korábban Barton. A kerítés a háztól elég távol található, a biztonsági rendszer megbízható, ezért kicsi az esélye annak, hogy bárki átjuthatott rajta, de léteznek olyan megfigyelési eszközök is, amelyek segítségével nagyobb távolságokról is könnyedén szemmel tartható, mi történik egy adott területen. Egy ceruzányi méretű kis szerkezettel hallható, miről beszélgetnek az emberek két mérfölddel távolabb…

    - Azt mondta, köszönetet szeretne mondani nekem -mondta Phil.

    Barton felállt. Phil felé fordult. Jobb karja megmozdult. Nem tett hirtelen mozdulatokat, de Phil előtt még lassabban vánszorogtak az események. Mintha lassított felvételt nézett volna. Úgy érezte, álmodik. Ő is meg akarta mozdítani a karját, de akárcsak egy álomban, úgy érezte, mázsás ólomsúlyok akadályozzák ebben. Képtelen arra, hogy használja a pisztolyát! Kiáltani szeretett volna, de erre sem volt képes. És ha ki tudta volna nyitni a száját, mire menne vele? Vajon kijönne bármilyen hang a torkán? Kevéske energiájából csak arra futotta, hogy megálljon a lábán.

    Eközben Barton ujjai elérték ballonkabátját és lassan eltűntek alatta. Ezúttal ő lesz a gyorsabb, gondolta Phil. Ez az ember ölni akart, de én keresztülhúztam a számításait! Megfosztottam az örömétől, az elégtétel mámoros érzésétől, ezért most ő foszt meg engem valamitől. Az életemtől!

    Ballonkabátjának belső zsebében Barton ujjai rátaláltak valamire. Megragadta és kihúzta a karját. Egy névjegykártyát nyújtott át Philnek.

    - A címem és az elérhetőségeim -mondta.- Köszönöm, hogy eltávolította az életemből Chelsea-t. Az adósa vagyok. Ha a jövőben bármikor olyan helyzetbe kerül, hogy valakitől meg szeretne szabadulni, keressen meg. Ugyan nem vagyok bérgyilkos, de azt hiszem, nem is ez a lényeg. A kölcsön visszajár.

    Phil csak állt, Barton szemébe nézett (nem tudta elszakítani a tekintetét a másikétól; Bartonnak kellett ,,bontania a kapcsolatot”) és a korábbihoz hasonlóan ezúttal is úgy érezte, mintha körhintában ülne. Látta, ahogy Barton kisétál a helyiségből, hallotta, amikor kilép a házból és érezte, hogy kinyílik -titkos kóddal nyílik, ezt hogyan fejthette meg?- majd becsukódik a távozó idegen (Greg, számára már Greg, a fenébe is, nem pedig Barton!) után a kapu. És még sokáig képtelen volt arra, hogy megmozduljon.