A tandíj elkerülhetetlen
Kleinhappel Miklós 2006.09.20. 07:55
Az ingyenes oktatás csak úgy létezhet, ha a közvélemény becsapásával másokkal fizettetik meg az árát, véli Katona Attila, főiskolánk Történelem Tanszékének oktatója. Úgy látja, elkerülhetetlen a felsőoktatás fizetőssé tétele, hiszen mindenkinek látnia kell, hogy mi mennyibe kerül.
– Elfogadhatónak tartja a csütörtöki hallgatói demonstrációt?
– Természetesen tüntessenek a hallgatók, hogy a miniszter leüljön velük tárgyalni! Alkalmazkodó nép vagyunk, minden intézkedést könnyen tudomásul veszünk és elfogadunk. Hosszú távon ezt károsnak tartom. Jobb, ha a különböző csoportok erősek, és van érdekérvényesítő képességük, ezért minden olyan mozgalommal egyetértek, amelynek identitáserősítő szerepe van.
– A rendszerváltás után mikor vetődött fel először a tandíj ötlete?
– A Bokros-csomag óta a „fejünk felett lebeg”. Bevezetésével a magyarországi középosztálynak adott utolsó nagy kedvezmény tűnik el (alapvetően a közép- és a felsőosztálybeli szülők gyermekei kerülnek be a főiskolákra és az egyetemekre). A felsőfokú képzés sokba kerül a társadalomnak, éppen ezért hosszú ideig kevesek kiváltsága volt. A kialakult rendszer csak egy zárt nemzetállamban működött hatékonyan. Például egy orvosi egyetemre járó hallgató képzése körülbelül 2-3 millió forintba kerül, amit a lakosság adójából vesznek el. Ezt a „felcserek” a munkájukkal „szolgáltatják vissza”. Ma viszont egy részük, a jobb fizetés reményében elmegy külföldre és élvezi az olcsó képzés előnyeit, a társadalom pedig „ellenszolgáltatások” nélkül marad. Ez így inkorrekt – természetesen még sok szakmát fel lehetne sorolni. Jogilag kikényszeríthető ugyan, hogy egy bizonyos ideig még a hazai rendszerben dolgozzanak, de ez már nem kompatibilis megoldás.
– Ezek szerint úgy tűnik, törvényszerű, hogy az ingyenesség ideje lejárt.
– Ebben az országban az ingyenes szót töröljük a politikai szótárból, mert nem létezik. Mindig másokkal fizettetik meg az árát, ezért ez a közvélemény nagy becsapása. A politikai elit más kontójára – a beleegyezésük nélkül – osztogatja az ingyenes és kedvezményes „kegyeket”. Ezt egyszer be kellene fejezni! Mindenki számára világossá kell tenni, hogy mi mennyibe kerül.
– Mi a véleménye a fer-ről?
– Az általam ismert, tervezett intézkedések alapvetően fiskálisak. Ahelyett, hogy az ilyen kérdésekben a kormány párbeszédet kezdeményezne, erőből, rutinból cselekszik. Bár az is igaz, hogy a párbeszédeknek ritkán van értelmes és kézzelfogható eredménye. Tény, hogy a tandíj elkerülhetetlen. A diákok fele ma is fizeti, úgy hívják, hogy költségtérítéses képzés. Támogatom azt az elképzelést, hogy ösztöndíjat csak a jó tanuló hallgatók kapjanak. Ha korrekt akarok lenni, azt kell mondanom, hogy hosszú távon az ösztöndíjat is el kell törölni. Nyugaton is dolgoznak a fiatalok, szerintem ez a mai kor trendje. Keserű mondatok ezek… mint gyakran maga a valóság.
– Ha meghallja a felsőoktatási reform kifejezést, mi jut eszébe?
Nem tudom, mit takar. Olyan ez, mint a tanári jóindulat: mindenki beszél róla, de senki sem látta. Ha a bolognai folyamat jelenti a korszerűsítést, akkor az nagy szerencsétlenség. Az alap- és a mesterszakos rendszer a tanárképzés halála. Ami jó volt benne, most az is rosszá válik. (Nekünk különben is jó érzékünk van ahhoz, hogy a negatívumokat örökítsük tovább.) Mindez már akkor is látható volt, amikor kidolgozták, de különböző eszközökkel mégis elfogadtatták a magyar felsőoktatás vezetőivel. Más megoldáson kellett volna gondolkozni, ám ehhez nem volt meg a kellő politikai akarat. Az összes nagy társadalmi alrendszer reformra érett, a regnáló és ellenzékben lévő politikai erők viszont képtelenek a konszenzusra. Ezzel pedig hosszútávon tönkreteszik az országot. A rendszerváltó elit felett eljárt az idő, menniük kellene, de nem vagyok annyira naiv, hogy elhiggyem, hogy erre képesek is lennének. Ha megértenék, vélhetően mást csináltak volna. Persze mondhatnánk: miért lennének az elődeiknél különbek?
|