– Megkeseredésem oka a sport, ezen belül a diák- és a főiskolai sport sanyarú helyzete. Nem tudom, mit hoz a jövő, és ez kihat a lelkiállapotomra. Nehezen élem meg, hogy folyamatosan pénzügyi problémáink adódnak. Nagy fejlődést jelentett, amikor 1991-ben átadtuk a Berzsenyi Dániel Főiskola sportcsarnokát. Főként a kézilabdában, a gyorskorcsolyázásban és a triatlonban tudtuk megvalósítani a minőségi játékot. De nem vagyok benne biztos, hogy a jövőben is képesek leszünk tartani ezt a színvonalat.

            – Mi ad kapaszkodót, aminek segítségével a mostoha körülmények ellenére is nap mint nap újra tudja kezdeni a munkát?

            – Az ember elgondolkodik, hogy mit ért el az elmúlt ötven, illetve az aktív harminc évben. Tizenkét évig edzettem és én juttattam az NB II-be a főiskola női kézilabdacsapatát. A sportvezetésben is szép sikereim voltak.

            – A fia valamelyest biztosan kárpótolja, hiszen NB I-es labdarúgó Sopronban.

            – Fantasztikus volt az előző szezon, tizenegy gólt lőtt. Ezzel felhívta magára a figyelmet. Óriási élményt jelentett, hogy a válogatottba hívták. Mindjárt az első mérkőzésén, Grazban egy bombagóllal debütált. Mindenkinek azt kívánom, hogy ilyen ajándékot kapjon a gyermekeitől. Bizonyos okok miatt én nem kerülhettem az élvonalba, ezért titkolt vágyam volt, hogy neki sikerüljön. Ambiciózus ember. Kiváló tanára volt a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, és remek nevelőedzője a Haladás VSE-ben. Egy sérülés jelentett csak törést a pályafutásában, de nem hagyta abba a játékot és azóta is a tőle telhető legtöbbet nyújtja.

            – Visszatérve az önben lévő keserűségre: nemrég, az augusztus végén megrendezett nemzetközi sporttudományi konferenciával kapcsolatban írtam arról, hogy főiskolánk egyik kitörési pontja lehet a sporttudomány. Ezt hogy értékeli?

            – A Vas Megyei Sportegyesületek Szervezetének egyik vezetőjeként jól ismerem a magyar sport elmúlt öt évének változásait. Sajnálatos, hogy nem az értékén kezelik a sportot. Nekem ez a szívügyem, ebben élek, nem mondhatom, hogy holnaptól elmegyek kereskedőnek. A filozófiám szerint a sporttudomány csak akkor lehet kitörési pont, ha ezek a sikerek a napi munkában is éreztetik hatásukat. Ha színvonalasabban tudunk tanítani és jobb edzéseket tudunk tartani. A sport az emberek között, a pályákon van jelen. Eredményes játékra van szükség, és ezzel olyan mintát kell adni, amit ha a fiatalok „kivisznek” az intézményből, abból társadalmi haszon származik. Úgy vélem, az ifjúsági sport és a fiatalok egészségének megőrzése mindenek előtt való. Csak eddig kevés sikert érhettünk el, mert az illetékesek sokszor nem megfelelően fogtak hozzá a változtatásokhoz.

            – 2004-ben elvégezte a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának rekreáció szakát. 

            – Ez egy újabb lökést adott az életemnek. Négy, öt évenként kihívás elé kell állítania magát az embernek, hogy szellemileg felfrissüljön. A sportrekreációnak köszönhetően a motivációm most olyan mértékű, hogy szeretném negyedik önálló művemet, „A Sportrekreáció alapjai” című könyvet összeállítani.

            – Mik a távolabbi tervei?

            – Sok mindennel foglalkozom. A Testnevelőtanárok Egyesületének és a Kézilabdaszövetségnek is tagja vagyok. Dolgozom a Testnevelési és Sportközpontban, valamint programokat szervezek a Berzsenyi Dániel Főiskolán. Modernizálni kellene a sportcsarnokunkat. Ezen kívül titkolt vágyam, hogy külső sportközpontot hozzunk létre, ahol egy kispályás foci- és egy atlétikapálya lenne a bázisunk, így biztosítva jobb feltételeket az oktatáshoz és a versenysporthoz.

            – A szakemberről már beszéltünk, most essen néhány szó a magánemberről is.

            – Úgy érzem, nyitott ember vagyok. Hagyománytisztelőnek tartom magam. Szeretem, ha programszervezéseink mintaszerűek. Negatív változást jelent az életemben, hogy az elmúlt évek során kissé megromlott az egészségem, de pozitívabb életmóddal igyekszem túltenni magam ezen. Nagyon sok barátom van az ország különböző pontjain. Amerre járok, megkeresnek az egykori tanítványaim és felelevenítjük a régi emlékeket. Fontosnak tartom, hogy mindenkinek legyen egy hobbija. Nekem ez a szpíkerkedés. Nyolc évig voltam a Haladás VSE műsorközlője, de alkalmanként azóta is kezembe veszem a mikrofont. Én sem tudok mindig azonos hőfokon égni, ezért néha lazítok. Ma már ugyan kevesebbszer járok el, mint fiatalabb koromban, de változatlanul szeretek szórakozni. Nagy bulit csaptunk az ötvenedik születésnapomon. Sok régi barátot hívtam meg. Elmondhatom, hogy méltó volt hozzánk ahogy ünnepeltünk.