V. évfolyam, 52. szám (2008. október 10.)
Kleinhappel Miklós 2008.10.10. 21:07
NYME SEK HÍRLEVÉL
V. évfolyam 52. szám 2008.10.10.
Új alap- és mesterszakok az NYME-n A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) egy alapszak, illetve egy tanári mesterszak indítási és három mesterszak létesítési kérelmét támogatta október 3-ai ülésén a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB). Az NYME-n így pénzügy és számvitel alapszak, agrár-mérnöktanár mesterszak indítható, ezeken kívül terminológus, birtokrendező mérnök, valamint informatikus könyvtáros mesterszak létesülhet. A MAB plénumának határozatai a http://www.mab.hu/doc/gyors81003.doc címen megtekinthetők.
(Kleinhappel Miklós)
Egyfelvonásos a “betyárfejedelemről” Október 11-én 19 órakor mutatja be Kiss Anna Holdviola című, Savanyó Jóskáról, a Nyugat-Dunántúl egykori “betyárfejedelméről” szóló egyfelvonásos darabját a Ferrum Színházi Társulás az MMIK színháztermében. A felnőtteknek és a 10 év feletti gyermekeknek szánt darabot Török Gábor rendezte. A díszletet Bakucz András készítette, a kellékek és a jelmezek Bukvai Albertné, valamint “a szerzői ötleteket hellyel-közzel megvalósító társulati tagok” keze munkáját dícsérik. A felnőtt jegy ára 1000 forint, a diákok 600 forintért válthatnak belépőt. A premiert követő előadás ugyancsak az MMIK-ben október 15-én este hétkor lesz.
(Kleinhappel Miklós)
Krúdy-születésnap filmvetítéssel és beszélgetéssel Krúdy Gyula születésének 130. évfordulója alkalmából október 15-én 18.30-kor az Agora–Savaria Filmszínházban a Szindbád című filmet vetítik, ezt követően dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész vezetésével beszélgetésen vehetnek részt a nézők, akik megtudhatják, Márai Sándor vagy Krúdy Gyula műveiből készült-e a film?
(Kleinhappel Miklós)
Színházjegy és -bérlet árusítás a SEK-en Október 15-én 10 és 17 óra között a C–épületi aulában a Weöres Sándor Színház a 2008/2009-es évadban bemutatandó darabjaira szóló jegyeket, illetve bérleteket árusít. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk (Színházbérletet lehet igényelni – NYME SEK Hírlevél, 2008/49. szám), idén a színház Jordán Tamás rendezésében Egressy Zoltán 9700, valamint A. P. Csehov Cseresznyéskert című darabját, és a Dömötör Tamás által egy forgatókönyv alapján élőfilmmé alakított Szerelmes Balázs című művet játssza. A premierekre, valamint az előadásokra vásárolható jegy- és bérletárak a hírlevelünk fenti számában megjelent cikkben megtekinthetők.
(Kleinhappel Miklós)
Egyre inkább előtérben a szlavisztika A Nyugat-magyarországi Egyetem a hazai szlavisztika fontos műhelye, amelyet az akkreditációs bizottság hat szlavisztikával kapcsolatos szakunk mesterszintű akkreditációjával is elismert, mondta el prof. dr. Gadányi Károly a Vas Népében Fejlődő szlavisztika címmel megjelent cikkben. A Savaria Egyetemi Központ (SEK) elnök-rektorhelyettesétől megtudtuk: idén tíz mesterszak indítható el Szombathelyen, s elsősorban tanári szakokon szerezhető meg az újabb oklevél. Szlavisztika, horvát-nemzetiségi-horvát, horváttanár, szlovén- és nemzetiségi szlovén, szlovéntanár és orosztanár szakokon is meg lehet szerezni a mesterfokozatot. “A fejlődés itt nem áll meg, tovább szeretnénk lépni, s meg szeretnénk alapítani a Hadrovics László nevét viselő szláv nyelvtudományi doktori iskolát, így a jövőben három év alatt doktorokat képezhetnek a vasi megyeszékhelyen”, hangsúlyozta a SEK vezetője. S hogy a szlavisztika, a szláv nyelvek oktatása és tanulása egyre inkább előtérbe kerül, azt a szeptember 10. és 14. között megtartott 14. szlavisztikai világkongresszuson szerzett tapasztalatok ugyancsak bizonyítják. A rendezvényen, amelyre a világ 42 országából 800 szlavista ment el, az elnök-rektorhelyettes is részt vett. A Savaria Egyetemi Központ nemcsak folyóiratokkal, hanem nagyon rangos, külföldön is megjelent szlavisztikai kötetekkel, monográfiákkal képviseltette magát, melyek egykettőre elfogytak. A szláv nyelvek egyedisége az, hogy az unión belül meg akarják tartani sajátosságaikat, a nyelvüket nem gyengíteni, hanem erősíteni akarják, mondta a professzor. Hozzátette: a magyar szlavisztikának jó híre van.
(Kleinhappel Miklós)
TézEUsz 2011 – idén is versenyt hirdetnek TézEUsz 2011 – Tézisek az EU-elnökségi stratégiához címmel másodszor rendez országos háromfordulós tanulmányi diákkonferenciát és versenyt a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata és az általa fenntartott EUvonal. Mint ismeretes, Magyarország 2011-ben először látja el az Európai Unió soros elnöki tisztségét. A Külügyminisztérium be kívánja vonni a hallgatókat a magyar elnökség előtt álló nagy jelentőségű, összeurópai ügyek megvitatásába, ennek érdekében hirdette meg újra a TézEUsz-konferenciát és versenyt. A versenyen a 2008/2009. tanévben a magyarországi felsőfokú oktatásban, nappali tagozatos képzésben részt vevő hallgatók indulhatnak. A részvétel feltétele, hogy minden versenyző az első fordulóban egy olyan dolgozatot adjon le, amelyben rögzíti a megadottak közül az általa választott témával kapcsolatos legfontosabb megállapításait, téziseit. A magyar nyelvű dolgozatban a pályázók kifejthetik véleményüket, megoldási javaslataikat azokkal a kihívásokkal kapcsolatban, melyekkel elnöksége során Magyarország várhatóan szembesül. A választható témák: Az EU közös energiapolitikája; Közös uniós agrárpolitika és élelmiszerbiztonság; Globalizáció és a világkereskedelem liberalizációja; Bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unióban. A dolgozat beküldési határideje október 27., 12 óra. A beérkezett munkákból központi zsűri választja ki a legjobbakat. A továbbjutók regionális középdöntőkben versenyeznek tovább, ahol a pályázóknak a szakmai zsűri és a közönség előtt szóban kell kifejteni, illetve megvédeni téziseiket. Az országos döntőbe 25 hallgató juthat, ők a regionális döntőhöz hasonlatos nyilvános konferencián védik majd meg pályázatukat. A tanulmányi diákkonferencia első helyezettje 200, a második 150, a harmadik 100 ezer forint díjazásban részesül. Az országos döntő első öt helyezettje emellett külföldi szakmai úton vehet részt. Az országos döntőbe jutott 25 hallgató dolgozatát a szervezők a konferencia napján kötetbe gyűjtve is közreadják. Részletek a http://www.euvonal.hu/index.php?op=tezeusz2011 címen.
(Kleinhappel Miklós)
|