VI. évfolyam, 19. szám (2009. május 06.)
Kleinhappel Miklós 2009.05.06. 20:37
A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 19. szám 2009.05.06.
Jövőépítés vezetőkkel, oktatókkal, hallgatókkal Tizedszer rendezte meg a Berzsenyi Dániel-emléknapot a Savaria Egyetemi Központ múlt szerdán. Intézményünk tavasszal rendezi a legtöbb konferenciát, tudományos ülést, ekkor ünnepelnek a diákok szakesteken, és választanak maguk közül rektort a diáknapokon. Az egykori Berzsenyi Dániel Főiskola az egyetemmé válást követően is hűen őrzi a berzsenyis hagyományokat, az egyetem e napon elismeréseket, díjakat is oszt. A program az A–épület földszintjén található Berzsenyi-emléktáblánál koszorúzással kezdődött; az egyetem, a megye, a város vezetői, a Maribori Egyetem, valamint a Hallgatói Önkormányzat képviselői helyezték el koszorúikat. Az ünnepségen prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese az elődök iránti elkötelezettség fontosságára hívta fel a figyelmet. Prof. dr. Albert Levente, a Nyugat-magyarországi Egyetem általános rektorhelyettese is a hagyományápolás jelentőségére mutatott rá, de szólt a jövőbeni fejlesztési tervekről is. Elmondta, az intézmény jövőépítésben a hallgatókat épp olyan partnernek tekinti, mint a szombathelyi egyetemi központ vezetőit, oktatóit. Az emléknapon Berzsenyi Dániel Emlékdíj kitüntetésben részesült Horváthné dr. Molnár Katalin, dr. Gáspár Mihály, dr. Vörös Ottó. Arany Katedra Díjat vehetett át dr. Szántó Imréné, dr. Mojszejenko Ljudmilla, Kiss Judit. Tudományért kitüntetést kapott dr. Kovács Zsolt. A SEK Kiváló Hallgatója címmel idén Ilon Judit, Nagy Renáta, Kékkovács Kíra Alina, Sági Zsuzsanna Magdolna, Cordier Bálint büszkélkedhet. SEK elnök-rektorhelyettesi dicséretben részesült Kovácsné Wagner Anikó, Horváth Judit, Sákovics Péter, Erős Lívia, Baráth Lászlóné, dr. Tóth Gábor, dr. Lakotár Katalin, dr. Scheidné dr. Nagy Tóth Erika, dr. Nemes József, Zsömbölyi Gyuláné, Kovács Gabriella, Molnár Lászlóné, Horváth Miklósné, Némethné Perend Éva. Prof. dr. Gyurácz Józsefet és dr. Mersich Zsuzsannát a megyei közgyűlés a közösség ügyének szolgálata érdekében hosszabb időn át kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Pável Ágoston Emlékplakettkitüntetésben részesítette. A díjazottak az ünnepségen jutalmat vehettek át. Törzsgárda emléklapot kaptak azok, akik 35, 30, 25 és 20 éve intézményünkben dolgoznak. 35 éve intézményünkben dolgozik Gáspár Ferencné, dr. Gáspár Mihály, dr. Guttmann Miklós, dr. Iker János, dr. Pálvölgyi Mihály, Márcziné Nyíri Márta, Szántó Imréné dr., Csárics Sándorné, Farkasné Somogyi Ilona, Kovács Kálmánné, Bognár Tihamérné. 30 éve intézményünkben dolgozik Keszeiné Barki Katalin, dr. Jankovics Mária, Horváth Antalné, ügyintéző. 25 éve intézményünkben dolgozik Székely Klára, Puskás Lajosné, Sákovics Péter, dr. Krajczárné dr. Cierna Lubica, Molnár László, dr. Polgár Marianna, dr. Pozsonyiné Falusi Anikó, Balázs Tibor, Nagyné dr. Markó Julianna, dr. Szinetár Csaba, prof. dr. Veress Márton, Takácsné Csorba Zsuzsanna, Fehérné Rumi Kornélia, Hajduné Horváth Erika Judit, Vojnovicsné Vitályos Katalin, dr. Vigh Kálmán, Kleininger Monika, gazdasági vezető. 20 éve intézményünkben dolgozik Csepreghy Károly, Kovács Gabriella, Kovács Katalin, Farkasné Szűcs Judit, dr. Mersich Zsuzsanna, Barták Balázs, Feketéné Csizmazia Zsuzsanna, Nagy Anna, dr. Skribanek Anna, Németh Brigitta Margit, Róka Judit, Tuiderné Pulay Andrea, Károly Frigyes, Schwarcz Ferencné, Horváthné Sámson Andrea, Tóth Péter. A 2009. évi dr. Bariska Mihály-díjat a kuratórium Pintér Judit angol–alkalmazott nyelvészet szakos hallgatónak ítélte oda. Mint ismeretes, dr. Bariska Mihály intézményünk jogelődjének tanára volt 1959–1966 között, a lektorátus vezetője, számos tankönyv írója. A kitüntetés a Dr. Bariska Mihály-díj címet viseli, amelyet az alapítvány kuratóriuma ítél oda. Az alapítvány tőkéjét a Bariska testvérek adták össze.
(Kleinhappel Miklós)
Végső búcsú Szalay Lászlótól Múlt kedden vettek végső búcsút dr. Szalay Lászlótól tanítványai, barátai, kollégái, tisztelői a Díszteremben. Az egykori főigazgatót a Savaria Egyetemi Központ saját halottjának tekinti. A búcsúztatón az elhunytra emlékezett prof. dr. Gadányi Károly, Szále László és Majtényi László. Kiss Péter gyásztáviratban idézte fel az alapító főigazgató emlékét. Mint írta, szüleinek és neki abban a szerencsében volt részünk, hogy Vas megye megbecsült személyiségeként, kiváló pedagógusaként és intézményvezetőjeként személyesen is ismerhették őt. „Az önálló szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola létrehozásával példamutató elkötelezettségével, lelkesedésével és töretlen munkabírásával egész életében szeretett városát tartotta szem előtt. Több évtizedes kivételes szakmai munkássága, őszinte és közvetlen lénye, bölcsessége és állhatatossága követendő példaként szolgál valamennyiünk számára.”
(Kleinhappel Miklós)
Földtudományok és matematika A Magyarhoni Földtani Társulat a Természettudományi és Műszaki Karon kihelyezett ülést tartott az elmúlt héten. A Matematikai módszerek a földtudományokban című eszmecsere keretében bemutatkozott a társulat, és annak első ifjúsági szervezete, a Student Chapter, valamint előadásokat lehetett meghallgatni. Prof. dr. Veress Márton, a TTMK dékánja jelzésértékűnek nevezte, hogy az ülés helyszíne a kar. Úgy vélekedett, a matematikai szemlélet egyre inkább terjed a földtudományokban, ugyanakkor a tanácskozás lökést ad annak, hogy ezek az eljárások a TTMK-n is meghonosodjanak. A földrajz ugyan leíró tudomány, de egyes kérdésekre a matematika alkalmazásával lehet választ adni. Tudni kell, hogy a földi folyamatok sok esetben véletlenszerűek, ebből adódóan nem mindig írhatók le a matematikatudomány eszközeivel, ennek ellenére a tudományterület célja, hogy minél jobban elmozduljon az egzaktság irányába. Dr. Geiger János egyetemi docens a földtani társulat Geomatematikai Szakosztály történetéről szólva elmondta, a tematikus szakosztály 1970-ben – akkor még Matematikai Földtani Szakosztály néven – jött létre. Bár 1978-ban felfüggesztette működését, 1986-tól a jelenlegi nevén, alapvetően a geostatisztikára, a geomatematikára és a térinformatikára fókuszálva újra működik. Tavaly megalakult a szakosztály első ifjúsági szervezete. A jövőről szólva elhangzott: hatalmas eredmény, hogy 2010-ben Magyarország ad otthont a Matematikai Földrajz Nemzetközi Társasága világkonferenciájának. A rendezvényen kilenc szakmai előadás hangzott el. Intézményünk részéről dr. Gucsik Arnold Sokk-hullám fizikai paraméterek egy földi meteoritkráter esetében; dr. Péntek Kálmán A karsztos oldás általános egyenletrendszerének felállítása és megoldása; prof. dr. Veress Márton Vályúfejlődés csupasz lejtőkön címmel osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Egy másik előadás, amely a Többváltozós adat- és idősoros elemzés a Kis Balaton Vízvédelmi Rendszer vízminőségi adatsorain címet kapta, a TTMK-s dr. Koponai János és egy negyedéves ELTE-s hallgató munkája révén volt hallható.
(Kleinhappel Miklós)
Labdarúgó MEFOB: döntős a SEK férfi csapata 8:0-ra győzött a Savaria Egyetemi Központ férfi nagypályás labdarúgócsapata a Budapesti Műszaki Egyetem együttese ellen, így a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság négyes döntőjébe jutott. A rangadót május 19–20-án Szombathelyen rendezik meg. NYME SEK–BME 8:0 (4:0) Haladás Stadion, 50 néző A mérkőzést vezette: Tóth. Gólszerzők: Jáger 3, Simon 2, Andorka, Pomázi, Horváth. Összeállítás: Sipos – Viszket, Bagó, Kovács, Szandi – Imre, Jáger, Horváth, Dallos – Andorka, Simon. Edző: Sákovics Péter Cserék: Sipos, Bagó, Viszket és Simon helyett Gőcze, Bandics, Tóth és Pomázi.
(Kleinhappel Miklós)
|