VI. évfolyam, 22. szám (2009. május 26.)
Kleinhappel Miklós 2009.05.26. 11:36
A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 22. szám 2009.05.26.
Nincs veszélyben az oktatás a SEK-en Körülbelül 600 millió forintos hiány keletkezett a Savaria Egyetemi Központ idei költségvetésében. Az intézmény ezt a fejlesztési és beruházási kiadások csökkentésével, valamint nagyjából 50 főt érintő létszámleépítéssel igyekszik orvosolni, adta hírül a napokban a Rádió Szombathely. A negatív költségvetési egyenleg oka, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a három szombathelyi karon tanuló hallgatók létszáma, ám a dolgozói létszám változatlan maradt. Az intézkedések a hallgatókat is érintik. A SEK a jövőben megszüntetheti a hallgató jogviszonyát annak, aki hat év alatt sem szerez diplomát. A bolognai rendszerben az alapképzés ideje három év, ha valaki ezt túllépi, továbbra is az egyetemi központ hallgatója maradhat, de egyes juttatásokat megvonnak tőle. Amennyiben a hallgató plusz két év alatt sem fejezi be a tanulmányait, azt csak költségtérítéses képzésben folytathatja. A költségvetés hiánya nem veszélyezteti az oktatást, nyilatkozta a rádiónak Bierer Gábor gazdasági igazgató.
(Kleinhappel Miklós)
Nemzetközi konferencia a természet-, a műszaki és a gazdaságtudományok alkalmazásáról Két plenáris előadás, öt szekcióban további harminc prezentáció, valamint poszter szekció várta szombaton az immár nyolcadik Természet-, Műszaki és Gazdaságtudományok Alkalmazása Nemzetközi Konferencia résztvevőit. A Természettudományi és Műszaki Kar (TTMK) rendezvényét prof. dr. Veress Márton, a TTMK dékánja nyitotta meg és köszöntötte. Ezt követően egyebek mellett szó volt a klímaváltozás és a megújuló energiák kölcsönhatásáról, a Kárpát-medencében kipattant földrengésekről és robbantásokról, a tudományos örökség átmentéséről, a nagysúlyú újszülöttek vizsgálatáról, a hosszú időtartam problémájáról a szerzői jogban, a Szombathelyen és a megyeszékhely vonzáskörzetében élő nők tápláltsági állapotáról, s arról, hogy a különböző időjárási helyzetek milyen hatással vannak a hallgatók szellemi teljesítményére.
(Kleinhappel Miklós)
Előadás és nyilvános lemezfelvétel Szőnyi Erzsébettel Négy opera, két oratórium, zenekari és kamaraművek kórusok, szólóművek, könyvek fűződnek az idén 85. születésnapját ünneplő Szőnyi Erzsébet nevéhez. A szerző Pályatükör címmel tartott előadást a Zenei Tanszék Liszt-termében, amit nyilvános lemezfelvétel követett. A hangverseny programjában három ősbemutató is szerepelt: a művész Esterházy Pál költeményére írott Boldogasszony éneke című darabja, valamint Horváth Barnabás Con Anima és Gyöngyösi Levente Puer Natus elnevezésű alkotása. Ezeken kívül Kocsár Miklós Négy Mária-himnusz, illetve Tóth Péter Dormi Jesu című műve is felcsendült. A koncerten közreműködött Virágh András Liszt-díjas orgonaművész és Horváth Barnabás zeneszerző. Vezényelt Vinczeffy Adrienne. A rendezvényt a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Zenei Tanszék, a Berzsenyi Dániel Vegyeskar és a Pedagógiai Szolgáltató Központ szervezte.
(Kleinhappel Miklós)
Tündérmesébe csöppentek a csepregi óvodások Tündérmese címmel írtak mesejátékot az andragógia szakos másodéves hallgatók. A diákok a darabot Csepregen adták elő a helyi óvodában, tudtuk meg tanáruktól, dr. Csider Sándor főiskolai docenstől, akinek segítségével elkészült a történet. A cselekmény: a hótündérek elcsenték a tavaszt hozó csodavirágot a tavasztündérektől, amit az óvodások segítettek visszaszerezni, s így kizöldülhetett, virágba borulhatott az egész határ. „A tavasz csak azután érkezett el a Vas megyei kisvárosba, miután a kicsik együtt énekeltek, táncoltak a nagyokkal. Olyan ünnep született az óvodában, melynek nézője nem akadt, csak cselekvő részese. A kicsik és a nagyok megszerették egymást, mindenki együtt örülhetett a sikernek”, tájékoztatta hírlevelünket Csider Sándor. Az Andragógia Intézet továbbra is arra törekszik, hogy tanáraival és hallgatóival egyaránt részese legyen a megye kulturális életének.
(Kleinhappel Miklós)
MTV-film az Esti kérdés-konferenciáról A Magyar Televízió szombaton mutatta be a 12 legszebb magyar vers című rendezvénysorozat negyedik állomásán, az április 24–26. között Esztergomban megrendezett Esti kérdés-konferencián forgatott filmjét. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk (Költészet és kultúra a harmadik évezredben – NYME SEK Hírlevél, VI. évfolyam, 19. szám), három napon át Babits Mihály költeményéről szóló előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. A rendezvény ezúttal is versmondással kezdődött: Jordán Tamás vezényletével most ezer diák mondta el a verset a bazilika lépcsőjén. A tavalyi két konferencián (tavasz: Apokrif, ősz: Szondi két apródja) is készültek filmek, ezek a http://www.nyugat.hu/tartalom/video/4 és a http://www.mtv.hu/videotar/?id=33500 címen elérhetők.
(Kleinhappel Miklós)
Labdarúgó MEFOB: bronzérmes lett a SEK csapata Bronzérmes lett a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság Labdarúgó Döntőn a Savaria Egyetemi Központ férfi nagypályás labdarúgócsapata. A két napos rendezvényen négy csapat küzdött a győzelemért. Elsőként a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar együttese csapott össze. A mérkőzés 2:1-es eredménnyel végződött. Ezután az Eszterházy Károly Főiskola és a SEK gárdája lépett pályára. Végeredmény: 1:1, büntetőkkel 4:2. A bronzmérkőzésen a budapesti és a szombathelyi intézmény csapata játszott. Küzdelmük 2:9-re végződött. Az első és második helyért a pécsiek és az egriek szálltak harcba, a 7:4-es eredmény okán idén az előbbi csapat szerezte meg a bajnokcsapatnak járó MEFOB-kupát. A döntőn több különdíjat osztottak ki. A gólkirályi címet Andorka Péter, a SEK csapatának játékosa szerezte meg. A legjobb kapusnak járó elismerést Helesfai Richard (Pécs) kapta. A legjobb mezőnyjátékos az egri színekben játszó Németh Tamás lett. A győztes csapat edzője, Somogyvári József is különdíjban részesült.
(Kleinhappel Miklós)
|