VI. évfolyam, 23. szám (2009. május 29.)
Kleinhappel Miklós 2009.05.29. 13:48
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 23. szám 2009.05.29.
Szimpózium a művelődésszemiotikáról Ma a Savaria Múzeumban és holnap Nagyrákoson harmadik alkalommal rendezi meg a Józsa Péter Művelődésszemiotikai Szimpóziumot a Magyar Szemiotikai Társaság Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport. A 20. századi ember mindennapjaiba bevonult a szemiotikai (jeltani, jeltudománytani), mostanra inderdiszciplinárissá vált kultúra, hiszen jelek között él, egyre több jelet kell megfejtenie, elraktároznia, alkalmaznia, sőt magának is kell egyéni, sőt társadalmi méretben is felhasználható jeleket alkotnia – olvasható a társaság honlapján. Hogy ez mennyire igaz, arról a rendezvény programját tanulmányozva is meggyőződhetünk. Nagy Zoltán, a Savaria Múzeum igazgatója, valamint prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettese köszöntője után öt előadás hangzik majd el. Markó Péter Gazdaság és erkölcs; Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor Változásfolyamatok a kultúrában; Pusztay János A politika jeleinek értelmezése – felsőoktatás – és tudománypolitika széles és szűk összefüggésében; Balázs Géza A művelődés mint gazdasági érték; Gráfik Imre Muzealizált kultúra – A kiállítás mint szemiotikai rendszer címmel osztja meg gondolatatit a hallgatósággal. A hozzászólások és a vita után tárlatvezetés, majd kötetlen beszélgetés lesz, melynek témája a szemiotikai oktatás, valamint a magyar kultúra képviselete, illetve szó esik a Szombathelyen most alapított egyetemi szakirány tapasztalatairól és lehetőségeiről. Holnap a szimpózium résztvevői Józsa Péter szemiotikájának időszerűségéről értekeznek, illetve megkoszorúzzák a szakember sírját. A részletes program a http://www.szemiotika.hu/engine.php?page=pagegen.php~id=48 címen olvasható.
(Kleinhappel Miklós)
A BTK oktatói dedikálnak a könyvhéten A Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék két oktatója, Nagy Gábor, valamint Murai András dedikálja kötetét a 80. Ünnepi Könyvhéten Szombathelyen, a Fő téren, a Líra és Lant könyves standjánál. Előbbi Ki a konkolyt vetette című új regényével június 5-én 10 és 11 óra között várja az olvasókat. A szerző honlapján található leírás szerint a mű a kádári évtizedekben elkövetett rejtélyes – az állambiztonság által rabló- vagy öngyilkosságnak álcázott – papgyilkosságok fikciós feldolgozása. Közel két tucat ilyen bűnesetből mostanáig alig néhányat vizsgáltak tudományos módszerekkel – minden esetben arra utalnak a jelek, hogy politikai indíttatású bűntény történt. A téma ma is tabunak számít. A Ki a konkolyt vetette nem egyetlen eset feldolgozása; arra tesz kísérletet, hogy az ilyen ügyek egyfajta modelljét alkossa meg. Utóbbi Film és kollektív emlékezet című, a történelmi témájú magyar játékfilmekről szóló munkáját ugyancsak június 5-én 13-tól 14 óráig szignózza. A könyv egyrészt a film és a társadalmi emlékezet kapcsolatát tárgyalja, másrészt a rendszerváltozás után készült, múlttal foglalkozó játékfilmekre koncentrál, s így sajátos nézőpontból közelíti meg a magyar film történetét.
(Kleinhappel Miklós)
Ha velem jössz, veled megyek Molnár Miklós Ha velem jössz, veled megyek című, Ráhangolódás a szufizmusra alcímet viselő kötetét mutatja be június 5-én 17 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. „Már azért is érdemes élni a világon, hogy meghallgassuk azt a titokzatos zsongást, ami a világból jön s az eltemetett lélek ajtaján dörömböl, és el akarja nekünk mondani az élet tulajdonképpeni értelmét”, olvasható a kötet ajánlójában. „Nem az aranyat, nem a hatalmat, nem a szövetet, selymet, nem a zsírt és a zsíros kenyeret, hanem azt a tiszta, néha-néha feltörő sugallatot, azt a belső, sokszor ébredező vágyat, hogy teljes emberré lehessünk.” A rendezvényen közreműködik dr. Csider Sándor, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar főiskolai docense.
(Kleinhappel Miklós)
Végzősök bankettje A Savaria Egyetemi Központ idén is megrendezi a korábbi években nagy sikert aratott végzősök bankettjét. Június 12-én az egyetemi központ ebédlőjében a program 19 órakor prof. dr. Gadányi Károly, SEK-elnök-rektorhelyettes köszöntőjével kezdődik. A végzősök nevében Kiss Csaba magyar–történelem szakos tanár búcsúzik. Ezt követően svédasztalos vacsora következik, majd 20 órától a Tequila zenekar és DJ Szunyi műsora szórakoztatja az intézménytől búcsúzó hallgatókat. Jegyeket elővételben június 2-től lehet váltani a Diákcentrumban.
(Kleinhappel Miklós)
Közművelődési nyári egyetem idén is Június 2-ig lehet jelentkezni a 11. Szegedi Közművelődési Nyári Egyetemen történő részvételre. A rendezvénysorozatot június 24–26. között rendezi meg a Csongrád Megyei Közművelődési Pedagógiai és Sportintézmény. Az idei nyári egyetem a kultúrákról és a vallásokról szól majd. A részvételi díj 10 ezer forint, amely a programok és az étkezés költségét tartalmazza. A szállásról a résztvevőknek kell gondoskodniuk. A tervezett előadások: Weisz Péter: Az együttélés története – magyar zsidó történelem; dr. Zakar Péter: Lőw Lipót és a zsidó–magyar együttélés; dr. Markovics Zsolt: Zsidó vallási élet Magyarországon, ezen belül a dél-alföldi régióban; dr. Lednitzky András: A zsidó kultúra továbbélése, jelenléte napjaink közművelődésében Magyarországon; dr. Kiss Rigó László: Kereszténység a mai Magyarországon; dr. Lakatos Andor: A magyarországi katolikus egyház története; Kiss Endre József: A református egyház történeti szerepe a hazai közművelődésben; Kertész Botond: Az evangélikus egyház története, kulturális-közösségi tevékenysége; Váradi Ádám: Az iszlámról; dr. Porció Tibor: A buddhizmusról. A programban szerepel még látogatás az új zsinagógába, az alsóvárosi ferences templomba és kolostorba, egy hindu szentélybe, a Golda Meir Szalonzenekar koncertje, orgona bemutató, kiállítás megtekintése, indiai zene hallgatása, hennafestés. Részletek a http://www.csongradamk.hu/index_km.html?nid=400 címen.
(Kleinhappel Miklós)
|