Az első hazai női showműsorvezető generáció egyik tagja. Végzettsége: művészettörténész általános nyelvészet diplomával. 15 évesen diplomata szeretett volna lenni, aki állandóan utazgat és nagyon fontos ember. 20 évesen már arról ábrándozott, hogy egyszer színésznő lesz, egy rendkívül nagy díva. 25 évesen háttéremberként képzelte el magát, megbecsült bölcsészként, talán művészettörténészként, aki egyik múzeumból a másikba utazik és fantasztikus kritikákat ír nagy festők nagy kiállításairól. 28 - 30 éves kora óta az a vágya, hogy a világ legjobb újságírója váljon belőle. Az motiválja, hogy a lehető legjobban megtanulja a szakmáját, tudását tökélyre vigye. Ez számára most a legizgalmasabb feladat.

    Jelenleg második férjével, Kliegl Ádámmal él, akivel hat évnyi ismeretség után házasodtak össze 1999. júniusában. Két kisfia van: első éves egyetemistaként szülte meg a most 17 éves Bálintot, az utolsó évben a 14 éves Marcellt. Gyermekei apjával, Máté Gábor színésszel az egyetemi évek alatt egy film forgatásán ismerkedtek meg. Később össze is házasodtak. A válás után is barátok maradtak.  

    - 1999 - ben azt nyilatkozta, véleménye szerint hamarosan eljön a női showműsorvezetők ideje is. Most, 2002 - ben úgy tűnik, eljutottunk ide.

    - Örülök, hogy így alakult, csak ennek három évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie - velem. De akkor egész más dolgok történtek. Igaz, hogy 1999 - ben is showműsort készítettem, azonban világos volt, hogy szükség van még egy, két évre ahhoz, hogy megjelenjenek az olyan típusú showk, mint amiket mostanában láthat a néző. És most már azon töröm a fejem, vajon mit hoz majd a jövő. Mondjuk 2005 - re.

    - Mit gondol, mit hoz?

    - Remélem, hogy három év múlva már karakteresebb, élesebb, kicsit értelmiségibb műsort készíthetek majd; bár ezt az utóbbi jelzőt nem szeretem, mert nagyon lejáratták, hiszen évekig egyértelmű volt az érthetetlennel és a lilával.

    - Gondolja, hogy ezt a műfajt rövidesen felvállalja majd valamelyik televízió?

    - Bízom benne, hogy néhány év múlva már megengedheti magának valamelyik kereskedelmi adó, vagy eljut odáig egy jó közszolgálati televízió, hogy egyéniségekre szabott műsorok is láthatók legyenek a képernyőn akár főműsoridőben is. És a jó műsorvezetőt ne a politikai lojalítása határozza meg. Úgy gondolom, jobb idők jönnek annál, mint amilyeneket az elmúlt években éltünk.

    - Mi a véleménye a jelenleg futó női showműsorokról?

    - Minden egyéniségfüggő. Ezt előbb - utóbb be kell látni. És akkor majd eldől, hogy kell vagy nem az adott műsor. Én nem hiszek a nem egyéniségfüggő műsorokban, bár az utóbbi időben a jó promóciónak köszönhetően ezek is futottak.

    - Jól érzi magát a műsorában?

    - Köszönöm szépen, igen. Azt a műfajt csinálom, amit szeretek, időnként már csak a körülményekért és a nekem nem túl szimpatikus szemléletmód miatt küzdök. Remélem lehet olyan showt készíteni Magyarországon, ahol a történetek és a szereplők valódiak, a konfliktusok igaziak. Ebben a nagy talkshowdömpingben csak úgy szerettem volna részt venni, ha egy részben közügyekkel foglalkozó, élesebb, hiteles, újságírói alapokon nyugvó műsort készíthetek.

    - Hosszú éveket töltött már el az élvonalban. Van még mire rácsodálkozni?

    - Mindig azt hiszem, már nem tudnak meglepni, mégis időről - időre újabb meglepetések érnek. Elképesztő lufik fúvódnak fel minden évben személyek, műsorok és jelenségek tekintetében, és bár ezek a lufik általában rendre kipukkannak, elcsodálkozom, hogy még mindig van utánpótlás.

    - Betlen János mondta önről nemrég: ,, Átjön a képernyőn ". Ilyen elismeréseket hallva megdobban még a szíve?

    - A Betlen ilyet mondott? Jaj, de örülök neki! Nagyon jól esik ezt hallani. Nemhogy megdobban a szívem, annál fontosabbat, hogy olyan valaki mond az emberről jót, akit szakmailag az ember ( mondjuk úgy ) magunk közül valónak vél, el sem tudok képzelni. És van még egy nagyon fontos dolog: nagyon kevesen merik megengedni maguknak azt, hogy másokról jó kritikát mondjanak. Általában olyanokról szoktak jó kritikát mondani, akik nincsenek a pályán, mert azok nem vetélytársak.

    - Kik azok az emberek, akiket ,, magunk közül való " - nak tart?

    - Figyelemmel kísérem néhány ember munkáját, akiknek úgy gondolom, vitathatatlan a teljesítménye jöjjön bármilyen televízió vagy bármilyen vezető. Csak azért nem mondok neveket, mert nem szeretnék senkit kihagyni. Nem csatornafüggő a dolog. Nagyon hiszek azokban az újságírókban, akik több műfajban kipróbálták magukat és már évek óta profi szinten csinálják a dolgukat. Nem szeretem az úgynevezett jelenségműsorvezetőket, a színes - szagos, egynyári embereket.

    - Kritikus, határozott ember, akinek mindenről van véleménye. Ön hogy viseli a kritikát?

    - Nagyon fontos a kritika. Ami csak eljut hozzám, legyen az pozitív vagy negatív, elolvasom. Dühös vagyok, ha azért, mert meg akarnak kímélni, ,, eldugják " előlem őket. Nem az az érdekes, jól vagy rosszul minősít - e a kritika, hanem hogy milyen érvrendszeren alapul. Hogy értelmező - e, amiből tanulhatok, ami attól függetlenül, hogy elismeri - e a munkámat, tiszteli azt. Gyűlölöm például azt, ha egy politikai újság kritizál egy szlogen miatt egy műsort, nevezetesen az én műsoromat, és kiderül az írásból, hogy a szerző egyetlen adást sem látott. Rögtön kilóg a lóláb, ha politikai indíttatású egy kritika, ezért ezt nem fogadom el. A jelenségkritikákat, amikor valaki a pénzért odaböffent valamit a lapra, azért nem szeretem, mert azok indulatból íródtak és indulatból még gyereket sem szabad nevelni. Egy jó cikkért fizetést kap az ember, az indulatokat pedig máshol kell kiélni.

    - Három könyvet tart igazán fontosnak az életében: a Marcus Auréliust, Seneca erkölcsi elveit és Müller Péter Belső mosoly című művét. Miért?

    - Természetesen nem ezek azok a könyvek, amik olvasmányélményként hatnak rám, hanem amolyan bibliákként használhatók. ezekhez mindig oda tudok nyúlni. Erkölcsről, humorról, emberi tartásról, bölcsességről szólnak. Ha arra van szükségem, hihetetlen energiát adnak.  

    - Nincsenek tele a lapok a magánéletéről szóló cikkekkel...

    - Ahol csak tudom, egyre drasztikusabban védem a magánéletem. Egyre elkeseredettebben használja ugyanis a sajtó promóciós célokra. Ezért miközben tudom, hogy bizonyos történeteket az embernek időnként adnia kell, a fontos dolgokra vigyázok. Persze vannak olyan újságírók és olyan újságok, ahol az ember úgy érzi, velük szívesen. Egy kezemen meg tudom számolni azt a néhány újságírót, akikkel bármilyen fenntartás nélkül őszintén leülnék. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy takargatnivalóm van, csak bizonyos dolgokat nem biztos, hogy kontár kézre bíznék. Ezeket ezért őrzöm, nem a titok miatt.

    - Miből gondolja amit egy önről készült cikkben mondott: az emberek nem tételezik fel, hogy puszilós anyuka?

    - Sokan összekeverik a határozottságot a keménységgel. Egy határozott ember nem feltétlenül kemény. Én sem vagyok kemény, sőt sok mindenben határozott sem, csak amiről úgy gondolom, van valami fogalmam róla, és amiről biztosan tudom, nem jó ízlésű dolog. Bizonyos dolgokra rendkívül érzékeny és amikor határozott vagyok, az pont az érzékenység védelmében szól. A gyerekeimmel például határozott vagyok, de rendkívül érzékenyen bánok velük.

    - Mik azok a dolgok, amikre különösen érzékeny?

    - Azt gondolom, nagyon egyenesen működő ember vagyok, ezért leginkább az igazságtalanságra, a sunyiságra, az etikátlanságra vagyok érzékeny. Ezek ellen elképesztő módon tudok küzdeni. Nagyon szeretek versenyezni, csak korrekt feltételek mellett. Azonkívül megbocsátok, de nem felejtek. Minden másban nagyon türelmes vagyok.

    - Az előbb már említette a gyerekeit, beszéljünk most róluk. Hogy neveli őket?

    - Következetesen és hallatlan bizalommal. Ezek nagyon fontos dolgok. És van még valami, amit meg kell tanulniuk: hogy mindig legyen dolguk. Mindegy, mi, sport, olvasás, bármi lehet. A munka a szó legszorosabb értelmében nemesít. Nem azért kell dolgozni, hogy legyen pénzük, olyan dolgok legyenek az életükben, amik örömet szereznek nekik. Folyton legyenek kihívások az életükben, amiket önmaguk számára kell, hogy felállítsanak.

    - Az unalom szó hiányzik a szótárából?

    - Nem bírom az unatkozó, tétlen embereket. Dühítenek. Ez megbocsáthatatlan. Lehet ülni és tizennégy órát gondolkozni, mert akkor az a munka, hogy az ember gondolkozik. A feleslegességet nem tudom elviselni.

    - A gyerekek is ,, nevelik " Önt?

    - Maximálisan. Egyrészt állandóan kritizálják azt, amit csinálok, másrészt folyamatosan alkalmazkodnom kell hozzájuk, ami hatalmas tartóerőt ad. Nem is tudom, mit csinálnék enélkül.

    - Férjével együtt három férfi veszi körül. Milyen az élete közöttük?

    - ,, Harcos ", de nagyon jó!!! Sosincs pihenés, állandóan észnél kell lenni, mert pillanatok alatt lecsapnak egy - egy hibára.

    - Mit vár el a férjétől?

    - Gyengédséget és megértést, ez nyilvánvaló. És nagyon nagy türelmet. Velem elképesztően türelmesnek kell lenni. Az én személyem és a munkám olyan hektikus, amire egy normál polgári életet nagyon nehéz felépíteni. De nem lehetetlen - és itt jön a képbe a türelem és a tolerancia. De ezek nem csak egy házasságban, az élet minden területén nagyon fontosak.

    - Erős egyénisége áldás vagy inkább átok a mindennapokban?

    - Mindkettő. Az élet nagyon sok helyzetében áldás, időnként azonban fel kell mérni, mikor kell a háttérben maradni. Egy erős egyéniségű embernek szerintem ezt a legnehezebb megtanulni. Én is a lehető legkeservesebb módon tanultam meg, de ma már nem esik nehezemre akár tudatosan is időnként hátralépni kettőt és hagyni, hogy más, máshol, máshogy érvényesüljön.

    - Milyen keserves módra gondol?

    - A párkapcsolataimra. Az ember időnként az erejével agyonnyom másokat. És ez félelmetes - nemcsak a másiknak, saját magamnak is!

    - Mindig ennyire erős?

    - Dehogy! Inkább kiegyensúlyozottnak tartom magam. Én is teljesen le tudok merülni és akkor épp olyan gyenge vagyok, mint bárki más. Inkább az az igazság, hogy nagyon sok energiát tudok összpontosítani, ha valamit el akarok érni.

    - Mi jelenti a pihenést, a töltődést?

    - Olyankor csak vagyok. Nézelődök, olvasok, tévét nézek, beszélgetek, baráti társaságba járok. De akkor is gondolkozom, a világ dolgai körül forog minden. Tulajdonképpen sosincs megállás, hiszen nem múlik el úgy nap, hogy nem nézek hírműsort és nem olvasok újságot, csak nem úgy teszem mindezt, hogy az jár a fejemben, ezt vagy azt meg kellene csinálni.

    - A hajtóerő sosem csökken? Mindig újabb és újabb megmászásra váró csúcsok lebegnek a szeme előtt?

    - Annyira nem csökken a hajtóerő, hogy nagyon sok olyan dolog van, amiket nem is nekem kellene megcsinálni, de nagyon szívesen megcsinálnám másnak. Más az, hogy mi az, ami engem hajt és megint más amiről azt gondolom, a televízióban haszosítani lehetne.

    - Valahol azt olvastam, már azon gondolkozik, mihez kezd, ha majd nem a médiában fog dolgozni.

    - Minden attól függ, hogyan változik a média. Ha olyan irányba fordulnak a dolgok, ahogy például az a BBC - nél vagy a francia televíziónál történt, akkor nekem tíz év múlva is lehetne helyem ezen a pályán, mert ez hiteles, egyéniségekre épülő műsorokat jelentene úgy a hír -, mint a szórakoztató műsorok tekintetében. Ott már a szakmai profizmus számít. Ha nem ezt az utat fogja követni a média, hanem a felszínen marad, akkor nem hiszem, hogy lenne olyan műsor, ami engem érdekelne.