Paul Dorsey leparkolt a furgonnal a zsúfolásig megtelt tér körüli még zsúfoltabb parkolóba. Néhány nap múlva itt a karácsony, sok más emberrel együtt Paul azért jött ide, hogy beszerezze a karácsonyfát. Egészen hétköznapi férfi volt: magas, sötétbarna hajú, barna szemű, bajuszos, átlagos öltözékű. Mégis különbözött a többi embertől: bérgyilkosként kereste a kenyerét. Magas volt, ezen nem tudott változtatni, de jelenleg sötétbarna színű haja nemrég még szőkés barna volt, azelőtt fekete. Eredetileg barna szeme volt már kék és zöld színű éppúgy, mint fekete. Bajuszát volt, hogy leborotválta, máskor bozontos szakállt növesztett. Az előző munka megkívánta, hogy úgy öltözzön, mint egy koldus, de ha arra volt szükség, akár egy kaméleon, pillanatok alatt át tudott változni olyan emberré, aki úgy fest, mint aki a legújabb divatlapokból lépett ki. Volt, hogy furgonnal járt, ha a terve azt kívánta, luxuslimuzinnal. Kiváló szakember hírében állt, sok munkája volt és sosem hibázott.

    Kiszállt a furgonból, kezeit kabátja zsebébe süllyesztette és átvágott a téren a három közül az egyik fenyőfaárus irányába. Szép nagy fát keresett, olyat, ami tágas térben is jól mutat. Míg a többi ember azon töprengett, egy - egy fa hogy fest majd a lakásában, neki az újabb gyilkosságra kijelölt helybe kellett beleillesztenie azt.

    Az árushoz érve minden eladásra kínált fát alaposan megnézett. Nem kellett tovább keresgélnie, itt talált olyat, amilyet keresett. Az árus készségesen összekötözte neki, Paul felvette és már ment is vissza a furgonhoz. Ráerősítette a kocsi tetőcsomagtartójára és elindult a hangár felé, ahol rendszerint előkészítette a soron következő akciót.

    Az elhagyatott hangárban lévő kis műhelyében nekilátott a fa preparálásának. Egyik állandó árubeszerzője által napokkal ezelőtt megszerezte már azt a fajta mérget, amit most használni fog. A kis hűtőszekrényben gyümölcsök, és néhány doboz sör társaságában várt arra, hogy felhasználja. Mielőtt dolgozni kezdett vele, a falra szerelt hőmérőhöz lépett, hogy megbizonyosodjék arról, megfelelő - e a műhely hőmérséklete. A hőmérő tizenkét fokot mutatott. Paul kezét a fűtőtestre tette - hideg volt. A méreg tizennyolc fokos hőmérsékletnél, körülbelül egy óra elteltével kezdett párologni, ezért tekerte vissza már tegnap a radiátor hőfokszabályozóját.

    Az egész anyagot felhasználta, vékony kis ecsettel hordta fel a fa ágaira. Majd műanyag zacskóba csomagolta, feltette a furgon tetőcsomagtartójára és elindult.

    A hatalmas múzeum bejáratánál posztoló biztonsági őrök nem fedezték fel, hogy Paul papírjai hamisak, így akadály nélkül bejutott az épületbe. Mára várták azt a karácsonyfa állítót, akit valójában megbíztak a munkával. Bár amaz csak délutánra ígérte, hogy elvégzi a munkát, a jelek szerint ez nem zavarta a biztonsági őröket.

    Paulnak most már nem csak azért kellett gyorsan dolgoznia, mert a méreg egy óra múlva párologni kezd, hanem mert egy óra múlva itt lesz a város négy legbefolyásosabb maffiózója. Egész délutánra kibérelték a dísztermet. Zártkörű összejövetelükre testőreiken kívül senkit sem engednek be. Megbízása szerint közülük kell két emberrel végeznie. De az sem baj, ma mind a négyet eltakarítja az útból, mondták neki a megbízói. Mint tudjuk, kiváló szakember hírében állt, ez sem jelentett hát neki gondot.

    Tíz perc alatt felállította a fát, újabb negyed óra kellett neki ahhoz, hogy szerényen fel is díszítse. Néhány perc múlva már a múzeum előtt, a kocsijában ült és várt. Rövidesen megérkezett az első limuzin, amit még három újabb követett. A célpontok tehát már megérkeztek. Paul az órájára nézett: tíz percen belül párologni kezd a méreg. Eddig minden tökéletes. Amiatt nem kellett aggódnia, hogy a méreg a maffiózókon és a testőreiken kívül másnak is a halálát okozza majd. Tudta, gyorsan párolgó szer ez, öt, hat perc alatt elillan.

    Elindult volna, de amikor be akarta indítani a furgon motorját, úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz szorítaná össze a szívét. Elsápadt, homlokán gyöngyözni kezdett a veríték, levegő után kapkodott. Egy járőkelő észrevette kínlódását.

    - Rosszul van, ember? - kérdezte a fiatal férfi, miután feltépte a furgon ajtaját.

    - A szívem... - nyöszörgött Paul erőtlenül. Kínjában a kormányra borult.

    - Szed valamilyen gyógyszert? Hol van, hol tartja?

    Paul kétségbeesetten próbálta kimondani, amit akart, de sehogy sem sikerült neki. Nem, nem szedett semmilyen gyógyszert, bár az orvosa nemrég kilátásba helyezte ezt a lehetőséget. Mostanában kicsit rendetlenkedett a szíve.

    - Hívok segítséget! Tartson ki, ember! Tartson ki!

    Ezzel a fickó elfutott a múzeum irányába.

*                              *                              *

    A kiérkező mentőorvos már csak Paul halálának beálltát tudta megállapítani.

    - Segítséget akartam hívni a múzeumból - hadarta izgatottan a fiatal férfi Paul holttestét bámulva. - Összejövetelt tartottak a díszteremben, volt ott egy orvos is, de... Istenem, még sosem láttam hullát, most pedig néhány perc leforgása alatt vagy egy tucatot is. A teremben mindenki a földön feküdt... mind meghaltak. Ha ez a fickó néhány perccel előbb kap orvosi segítséget, életben maradhatott volna...