– Úgy tűnik, kedvetekre való elfoglaltság a koncertezés. A honlapotokat böngészve láttam, hogy a fellépések között csak egy, két nap telik el.

            Jamie Winchester (J. W.): – Zsúfolt nyáron vagyunk túl. De szeptemberben már nem ilyen feszített a tempó.

            Hrutka Róbert (H. R.): – Szeretünk koncertezni. Az utazás viszont fárasztó.

            – A kilométereket róva mivel múlatjátok az időt buszban?

            J. W.: – Zene sosem szól. Próbálkoztunk azzal, hogy DVD-n nézzünk valamit, de ezt sem szeretjük. Általában fecsegünk vagy alszunk. A hazaúton szinte mindig az utóbbi a jellemző.

            H. R.: – A hosszú utakra párnákat veszünk. Ezeken tudunk kényelmesen aludni. Jamie ma is vásárolt egyet az egyik benzinkútnál.

            J. W.: – Nagyon szeretjük a benzinkutakat. Ahogy elindulunk, néhány kilométer után valaki már kiabál is a busz hátuljából, hogy álljunk meg, mert meglátott egyet. Csak ezzel lehet megtörni az utazás egyhangúságát. Ilyenkor mindegy is, hogy mit veszünk, csak szaladjunk be a shop-ba.

            H. R.: – Már minden szendvicsfajtát ismerünk, amit a különböző társaságok kútjainál árusítanak. Tudjuk, melyiket ehetjük meg nyugodt szívvel, és hogy mi árt meg még aznap, mi csak másnap.

            – Télen, amikor kevesebb a fellépés, nem hiányzik ez az életmód?

            J. W.: – Ritkán fordul elő, hogy két hétig sehol sem játszunk. Ilyenkor alig várjuk az újabb bulit. Természetesen sosem unatkozunk, hiszen például lemezeket készítünk. A koncertezés igazi varázslat. Felülünk a buszra, szólnak, ha le kell szállnunk, hívnak, ha eljött a színpadra lépés ideje. Csak a zenéléssel kell törődnünk, semmi mással.

            – Szerencsések vagytok, hiszen sok zenész minden feladatot kénytelen a saját kezében tartani.

            H. R.: – Körülbelül öt éve gyanazzal a csapattal dolgozunk. Ők pontosan tudják, mi szükséges ahhoz, hogy jó koncertet adhassunk. Számunka a koncertezés felüdülés. Ilyenkor kikapcsolunk a nagy munkából.

            – Mi jelenti a ,,nagy munkát”?

            H. R.: – A lemezkészítés, a filmzeneírás, a stúdiómunkák.

            J. W.: – Időigényes feladatok ezek. Egész nap minden energiáddal a zenére kell összpontosítanod.

            – ,,Hole” címmel tavaly én végén jelent meg az új albumotok tizenegy dallal. Jók a visszajelzések, kedveli a közönség?

            H. R.: – Szeretik az emberek, hiszen a három legtöbbet másolt CD között volt. A legálisan eladott darabszámmal ma már sajnos nem mérhető a siker. A lemezvásárlás csak bizonyos stílusokhoz és műfajokhoz kötődik. De megpróbáljuk azoknak is értékesíteni az albumainkat, akik általában letöltéssel jutnak hozzá a zenéhez.

            H. R.: – Ha a koncerteken látjuk, hogy a közönség ismeri a dalainkat, akkor tudjuk, hogy jól dolgoztunk.

            – Többféle véleményt olvastam a lemezzel kapcsolatban. Ti hogyan értékelitek?

            J. W.: – Nehezet kérdeztél, mert mindig az utolsó ,,baba” a legkedvesebb. December óta éppen ma hallgattam meg először a ,,Hole”-t. Nekem nagyon tetszik. Úgy érzem, jó nóták hallhatók rajta. Eltaláltunk egy olyan hangzást, ami eddig nem jellemzett minket. Analógosabbá, rockosabbá vált a zenénk. Minden benne van, amit az előző lemez óta tanultunk. Számomra egyértelmű, hogy ez a legjobb album, amit eddig készítettünk.

            H. R.: – Ha újabb anyagot készítenénk, természetesen az is teljesen más lenne. Folyamatosan változunk. A dalok csiszolását nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Ilyenkor ott hagyunk valamit magunkból. A zenével fejezzük ki az érzéseinket, a gondolatainkat.

            – Egyetértetek azzal, hogy nem csak Magyarországon, külföldön is tönkrement a rock, hiszen a stílust létrehozó társadalmi háttér alapvetően megváltozott? Az utóbbi napokban az egyik országos napilap hasábjain több ilyen véleményt is olvashattunk.

            J. W.: – A 80-as évekbeli hajlobogtatós rockzene kihalóban van, ez tény. De ez a műfaj tágabb annál, hogy azt lehessen mondani, eltűnőben van.

            H. R.: – Az a fajta rock, amiben a külsőségek is fontos szerepet játszottak valóban a végét járja. Úgy gondolom, hogy a rockos hangzás a lelkünkben van. Nem azért vagy kemény, ha bekapcsolod a torzítót a gitárodon. Arra az energiára van szükség, amit ha átviszel a hangszerre, akkor hitelesen tudod megszólaltatni a rockdalokat.

            – Az ,,It’s Your Life” sikere, 2001-óta együtt dolgoztok. Eddig ez a leghosszabb idő, amit valakivel töltöttetek.

            J. W.: – A dal berobbanása után körülbelül fél órát gondolkodtunk azon, hogy alapítsunk-e zenekart. Azóta is gördülékeny a közös munka, friss marad és érdekes. Fel sem merült, hogy ne folytassuk. De az egész zenekarral egymásra találtunk. Baráti és zenei közösség alakult ki.

            H. R.: – Mindig színesítjük valamivel az életünket. Például nem csak rock felállásban, hanem vonósokkal kiegészülve unplugged is játszunk. Folyamatosan vannak fél évre szóló kis céljaink, aztán igyekszünk valóra váltani az álmainkat. Ilyen téren rámenősek vagyunk. Jó példa erre a Művészetek Palotájában történt fellépésünk. Ünnep volt számunkra.

            – A koncertezés mellett dolgoztok még valamin?

            H. R.: – A napokban fejeztük be Für Anikó lemezét. Az Örkény István Színházban november 11-től egy előadássorozatot is láthatnak belőle az érdeklődők. Rajtunk kívül a Virtuózok vonósnégyes és vendégek is fellépnek majd. A forgatókönyvet Bereményi Géza írja.

            – Úgy látom, az utóbbi időben megkedveltétek a vonós hangszereket.

            J. W.: – Hálás ez a párosítás. Az akusztikus gitárok és a vonósok játékából varázslatos hatású koncert születik. Nem lehet mindig megvalósítani, ezért sokkal több rockbulit játszunk. Például hozzátok sem tudtuk elhozni. De így marad változatos a zenélés. A közönség akkor élvez igazán a műsort, ha érzik, hogy nem a megszokás mozgat minket.