– Ha kapsz egy feladatot, el kell döntened, hogyan akarod megoldani – mondja. – Kockázatot kell vállalni. Kompakt dolgot nem érdemes létrehozni. Egy művészeti alkotás esetében ez nem járható út. Mi, színészek, nem cipőt készítünk, hanem filmet forgatunk vagy színházat „csinálunk”.

        – Az „Egy bolond százat csinál” esetében számodra mi jelentette a rizikót?

        – Például a mezőn történő őrületünk Pepével. Ami átlép valamit. Vígjátékról lévén szó, a humor határait feszegeti. Ilyenkor könnyen beleszaladhatsz abba, hogy az alakításod nem találkozik a nézők ízlésével. De ha igen, akkor létrejön a katarzis.

        – Korábban voltál kockázatvállalóbb vagy inkább az utóbbi időben jellemző ez rád?

        – Lényeges szempont, hogy milyen környezetben dolgozol. Ha a téged körülvevő közeg sem teszi, nem hazardirozol, mert veszélybe kerülhet az egzisztenciád. Kivéve ha nagyon bátor és öntörvényű vagy. Úgy gondolom, az ember nem véletlenül csöppen bele egyfajta világba. 27 éve dolgozom a szakmában, és azt hiszem, a szerencsés színészek közé tartozom. Ha nagyképű és optimista vagyok, akkor azt mondom, talán nem véletlenül, és ebben nekem is van részem.

        – Napjainkban az amerikai filmdömpinggel csak a hazai környezetben játszódó komédiák vehetik fel a versenyt. A kritika viszont a könnyű műfajok láttán fanyalog. Mennyire kockázatos Magyarországon olyan mozit forgatni, ami közönségigényt kíván kielégíteni?

         – Nem szeretek a tömegigénynek megfelelni. A magam módján próbálom tisztességgel és a legjobb tudásom szerint elvégezni a munkámat. Egyszer sikerül, máskor nem, de én is ember vagyok, ezért ez így van rendjén. Hiszek abban, hogy nekem, illetve annak a csapatnak, ami egy-egy produkcióra vállalkozott, van valami mondanivalója, amit sikerül úgy átadni, hogy az megszólítja a közönséget.

        – Mennyire értékmérő a nézőszám?

        – Sok esetben egyáltalán nem. Az üzlet egyik legfőbb meghatározója a mennyiség. A művészetnek szüksége van a pénzre – de csak ennyire van barátságban vele. A film pedig egy nagyon költséges művészeti ág.

        – Bizalmas információt fecsegek ki, amikor elárulom: az interjú előtt említetted, hogy a színházi szerepeid közül ötöt tartasz igazán jelentősnek. És a filmek közül?

        – Szomjas György „Roncsfilm”-je ilyen. Vagy a „Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten” című Jancsó alkotás. Viszont sok olyan filmet forgattam, amik teljesen más okok miatt jelentettek számomra sokat, ezért nem szívesen beszélek erről nyilvánosan. Bizonyos dolgokat csak saját magammal szeretek megvitatni. Nem azért, mert titkokról van szó. Nem tartozik például a közönségre, hogy a próbafolyamat alatt veszekedtünk-e a stábbal, vagy jól éreztük magunkat. A végeredmény a fontos.

        – Mikor értékeled jónak a végeredményt?