VI. évfolyam, 7. szám (2009. március 13.)
Kleinhappel Miklós 2009.03.13. 17:26
A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 7. szám 2009.03.13.
Újrajátsszák március 15-ét
A Savaria Egyetemi Központ D–épületét szombaton délelőtt birtokba veszik a márciusi ifjak. A Weöres Sándor Színház Márczius címmel 10 órától újrajátssza az 1848. március 15-i eseményeket. 21 színész, illetve stúdiós eleveníti fel a 161 éve történteket. Kezdés a Fő téren. A fő helyszínek: a Pilvax (Art Café), az egyetem (a SEK Berzsenyi téri épülete), a Nemzeti Múzeum (Smidt Múzeum). És természetesen a város utcái, terei. A térszínházi előadást Kelemen Zoltán szerző, rendező hozza tető – égbolt – alá. A szöveg nagy része, körülbelül 60 százaléka hiteles dokumentumok alapján született, a maradék mintegy 40 százalékot a fikció teszi ki.
(Kleinhappel Miklós)
Diplomaosztó szombaton
Szombaton 11 órakor tartja a januárban, keresztfélévben végzett hallgatók diplomaosztó ünnepségét a Savaria Egyetemi Központ a Díszteremben.
(Kleinhappel Miklós)
Sákovics újabb racketlon győzelme
Sákovics Péter szenior (+45) kategóriában megnyerte a HUNGARIAN OPEN elnevezésű racketlon viadalt. Az immár negyedik alkalommal megrendezett, három napig tartó megmérettetésen Pécsett nyolc nemzet képviselői indultak. A Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar oktatója a fenti kategória mellett párosban indult a német Volker Sach oldalán. E versenyszám férfi nyílt kategóriájában a nagyon előkelő 5. helyet sikerült megszereznie. A duó a 16-os táblán először egy cseh párost búcsúztatott, majd a négy közé jutásért a legjobb magyar párossal (Nándori–Czingráber) mérkőzött és szoros csatában kikapott. A Sákovics–Sach kettősnek a jóval fiatalabb ellenfelek sorában egy angol duót kellett legyőznie az 5. helyért, ami magabiztos játékkal sikerült is. Ez volt a főpróba a prágai páros világbajnokságra, melyet április 2–5. között rendeznek meg. A szenior kategóriában 16-an indultak és a színvonalra jellemző volt, hogy a világranglista első tíz helyezettjéből 4 nevezett a versenyre, amelyet 2007 után ismét Sákovics Péter nyert meg. A MNSK oktatója a döntőt a világranglistát vezető Volker Sach ellen vívta. A „szokásos” nagy csatában ezúttal különösen a két gyengébbnek mondott – asztalitenisz, illetve tollaslabda – számban mutatott kiválót a szombathelyi sportoló, hiszen eddig még sohasem sikerült tollasban nyernie és az asztalitenisz is mindig nagy német fölénnyel zárult.
(Kleinhappel Miklós)
|