Gerendás Péter: A lírai trubadúr bohémsága
Kleinhappel Miklós 2007.03.07. 08:03
A százéves magyar kabaré előtti főhajtásnak szánta a BDF Berzsenyi Színháza a most bemutatott Humorterápia című összeállítást, amellyel a társulat először szerepelt a főiskola színházának otthont adó HEMO nagyszínpadán. A telt házas premier után a következő előadásra is csaknem háromszáz néző volt kíváncsi. A Nóti Károly, Nádassy László, Rejtő Jenő, Gábor Andor, Verebes István és Walla Ervin jeleneteiből válogatott zenés csokor sztárvendége Gerendás Péter volt, akivel a próbák szünetében lopott percekben beszélgettünk.
– Valahol úgy definiálták a művészetét, hogy intellektuális zenét játszik. A mai magyar értelmiség nem kedveli, ha a tagjai más műfajok felé is kacsintgatnak. Tapasztalt fanyalgást amiatt, hogy (profánul fogalmazva) lejött vidékre komédiázni?
– Sajnos itthon nehezen bocsátjuk meg a sokoldalúságot. Pedig ha valaki tehetséges az egyik művészeti ágban, akkor nagy valószínűséggel más területen is az lehet. Miért ne engedhetnénk meg neki, hogy lubickoljon valamiben, ha ezzel örömet szerez magának és a közönségnek? Családunkban a mindennapjaink része a humor. De a koncertjeimen szintén élek az eszközeivel, hiszen a dalok között átívelő összekötő szövegekben is megjelenik. Aki csupán felületesen ismer, talán meglepődik a „lírai trubadúr” bohémságán, de úgy érzem, jól megfér bennem, kiegészíti egymást ez a két karakter. Rövid időre most elkalandoztam egy másik műfajba, ám ezzel nem fordultam szembe a korábbi pályafutásommal. Bízom benne, hogy aki eddig kedvelte a dalaimat, ezután sem távolodik el tőlem. Nagyon szeretem ezeket a jeleneteket, kiválóan megírt kabarékról van szó, ezért örömmel veszek részt a Humorterápiában. Bár a szakmai életem általában mással telik, a próza világában is szereztem már tapasztalatokat. Érettségi után egy ideig a Déryné Színházban, később filmsorozatokban, majd a soproni színházban, a Tenger szerelmesei című darabban láthatott a közönség.
– Októberben jelent meg a születésnapját „ünneplő” albuma Ötvenes kő címmel, amelyen tizenhárom dal található. Elgondolkodtató és mély lemez született, írták róla a kritikusok. Min töpreng ma egy ötven évet megélt férfi, aki az életét fémjelző számokat látva egyáltalán nem tűnik babonásnak?
– Nem is lehetek az, ugyanis 1956. április 13-án, pénteken születtem. Az ember a húszas éveiben még habzsolja a gyönyörű életet, fel sem merül benne az idő múlása, majd akkor éri az első megrázkódtatás, amikor betölti a harmincat, és rádöbben, hogy ennek vége szakadt. A negyvenedik születésnapomat átmeneti állapotként értékelem, az alig-alig viselt meg. De ne szépítsük, traumát okoz ötvenévesnek lenni. Ha így elrohant az utóbbi húsz esztendő, akkor a következő még gyorsabban pereg majd le. Sajnos az öröklét receptje senkinek sincs a birtokában, így kénytelen vagyok beletörődni a megváltoztathatatlanba.
– Néhány éve az „önkéntes száműzetést” választotta, amikor olyan utcába költözött, ami még a térképen sincs rajta. Hogy telnek a mindennapok távol a nyüzsgéstől?
– Mindig városi ember voltam, sőt a szüleimmel tizennyolc éves koromig Budapest belvárosában éltünk. Emlékszem, amint gyermekkoromban az éjszakai csendben hallgattam a tűsarkú cipők kopogását a járdán. Ha ez eszembe jut, akkor nosztalgikus érzés kerít hatalmába és hiányérzetem támad, de cserébe most van egy házam, ahol friss levegőn, nyugalomban és függetlenül élhetek.
– Egy ház, amely nyolc gyerek zsivajától hangos. Igaz, hogy egy újabbra is megpróbálja rábeszélni a feleségét? – Igen. Szeretném, ha minél többen lennének. Ma, amikor megérkeztem Szombathelyre, két gyerekemmel beszéltem telefonon. Számukra fontos dolgokról esett szó, majd amerikai filmekben látott módon úgy köszöntek el, hogy „szeretlek apa”. Ez sokaknak sziruposnak tűnik, de ha egy ember komolyan gondolja, akkor ezek a szavak tökéletesen összefoglalják a harmonikus szülő–gyermek kapcsolatot. Ha valaminek értelme van ezen a világon, akkor annak, hogy újabb és újabb életeket adjunk, hiszen így tovább élnek, újabb és újabb értelmet nyernek a gondolataink és a tapasztalataink.
|