V. évfolyam, 61. szám (2008. november 06.)
Kleinhappel Miklós 2008.11.07. 08:57
NYME SEK HÍRLEVÉL
V. évfolyam 61. szám 2008.11.06.
A tanítóképzés múltja, jelene
A tanítóképzés múltja, jelene címmel rendez konferenciát november 7-én 10 és 15 óra között a C–épület földszinti nagyelőadójában a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar (MNSK) Tanítóképző Intézet és az MTA Veszprémi Területi Bizottság Neveléstudományi Szakbizottság Neveléstörténeti Munkabizottság. A szervezők a regionális neveléstörténeti, valamint tanítóképzési konferenciát a felsőfokú tanítóképzésről kiadott törvényerejű rendelet kihirdetésének, illetve a kőszegi tanítóképzés Szombathelyre helyezésének 50. évfordulója tiszteletére rendezik. A program prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetem Központ elnök-rektorhelyettese megnyitójával és dr. Gáspár Mihály MNSK-dékán köszöntőjével kezdődik. Majd Horváth Margit nyugalmazott főiskolai tanár emlékezik a kőszegi tanítóképző Szombathelyre helyezéséről. Ezt követően plenáris üléssel folytatódik a rendezvény. Részletek a Rendezvénynaptárban.
(Kleinhappel Miklós)
Nemzetközi konferenciával zárul a Széchenyi-projekt
Kétnapos nemzetközi tudományos konferenciával és ünnepséggel zárul a Széchenyi-projekt. A legnagyobb magyar, Széchenyi István szombathelyi vizsgáinak 200. évfordulója tiszteletére a Bölcsészettudományi Kar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Élményközpontú irodalomtanítási program által gondozott projekt az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan tavaly májusban 24 órás felolvasással vette kezdetét. A nagy dolgokat nagy emberek alkotják, a nagy emberek pedig nem kis részben pedagógusoknak köszönhetik nagyságukat – ez a most befejeződő Itt kezdődött a reformkor című projekt gondolati középpontja. A szombathelyi tudós tanárok minden bizonnyal jelentősen hozzájárultak a legnagyobb magyar szellemiségének – s ezzel az ország felemelkedésének, reformkorának – megteremtődéséhez. Több dokumentuma megtalálható az itteni múzeumokban, könyvtárakban és a levéltárban annak, hogy Széchenyi az akkor alig háromezer lelkes Szombathely líceumában szerezte meg filozófiai képesítését. A dr. Fűzfa Balázs projektvezető által kézben tartott kezdeményezés e fontos tényt tette közismertté és állította reflektorfénybe. A záró konferencia első napján a program Dölingben és Nagycenken kezdődik, ahol az érdeklődők koszorúzáson vesznek részt. Az előadások a Széchenyi emlékezete című, Jordán Tamás által előadott Arany-költemény, és prof. dr. Gadányi Károly, a SEK elnök-rektorhelyettese, az MTA Vas Megyei Tudományos Testületének és Vas Megye Közgyűlése Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke megnyitóját követően 16.20-kor kezdődnek a Megyeháza Dísztermében. Az ünnepi műsor keretében este Majtényi László, Vas Megye Közgyűlésének alelnöke mond beszédet, majd Horváth Zoltán Döblingtől Szombathelyig – 48 órás felolvasás című rövidfilmjét vetítik. Ezt követi a Weöres Sándor Színház Széchenyi – 9700 című műsora, és az NYME SEK Berzsenyi Dániel Vegyeskar fellépése Musica Sacra a XIX. században címmel. Az előadások másnap is folytatódnak – többek között végzős magyar szakos hallgatók kiselőadásaival. A projekt zárása 16 órakor lesz, amit az egykori líceum Szily János utcai épületénél található Széchenyi-emléktáblánál koszorúzás követ, illetve elhangzik Mezősi Miklós erre az alkalomra írt ódája. Részletek a Rendezvénynaptárban.
(Kleinhappel Miklós)
Kalandozás az ősi indián kultúrák földjén
Mexikóról, az ősi indián kultúrák földjéről tart előadást dr. Mészáros Zoltán november 12-én 14.30-kor az Agora–Gyermekek Házában a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja és az Agora Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ szervezésében. Az előadó 1984-ben egy magyar–mexikói kukoricaprogram keretében Mexikóban dolgozott. Feladata elsősorban a kukorica növényvédelmének, valamint hasonló szakmai témák oktatása volt indián mezőgazdasági technikusoknak. Munkáját két távoli helyen, a Mexikói-öbölben lévő Veracruzban és a Mexikó és Texas határán lévő Reynosában végezte. Az utóbbi városban lakott családjával. Egy hónapos tanfolyamokat tartott, a két helység között kéthetenként utazott Mexikóvároson át. A szabad hétvégéken a család a Sierrákban botanizált és rovarászott.
(Kleinhappel Miklós)
A tudomány és a gyakorlat embere beszélget
Prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora és Feiszt Ottó, a Zalaerdő vezérigazgatója Magasles címmel beszélget november 13-án 18 órakor az Agora–Szalonban a Szent Márton Ünnep című rendezvénysorozat keretében. A tudomány és a gyakorlat embere a természetről és a természetvédelemről osztja meg gondolatait egymással és a hallgatósággal. Szó esik majd vizeink, erdőink állapotáról, a vadászatról és a vadásztatásról, erdei kisvasutakról, valamint Európa legnagyobb madaráról. A belépő 500 forint.
(Kleinhappel Miklós)
Új időpontban a pályázati előadás
Új időpontban, november 20-án 14 órakor lesz a tegnap elmaradt Pályázati lehetőségek az Európai Unió 7. Keretprogramjában című előadás a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont Konferenciatermében. A Pályázati Koordinációs Iroda rendezvényén Molnár Ádám, a Tudományos és Technológia Alapítvány EU projektmenedzsere beszél majd az uniós pályázatokról.
(Kleinhappel Miklós)
Módszertani nap Békefi Antal emlékére
A Zeneóvodától a Zeneakadémiáig címmel rendezett módszertani napot a Savaria Egyetemi Központ Zenei Tanszék és a Pedagógiai Szolgáltató Központ. A Békefi Antal emléke előtt tisztelgő zenepedagógiai konferencia egy ősbemutatóval, Horváth Barnabás Fanfárjával kezdődött, amelyet a Zenei Tanszék hallgatói adtak elő. Ezután Bencsicsné Hajkó Gyöngyi ének-zene tanácsadó Az ének-zene tanítása az általános iskolában, dr. Hajba Ferenc gimnáziumi tanár A költészet hatása a zenére, a zene hatása a költészetre címmel osztotta meg gondolatatit az érdeklődőkkel. Németh Endréné az Apáczai Kiadó ének-zene tankönyveit mutatta be módszertani ajánlásokkal. Ezt követően dr. Döbrössy János főiskolai docens Az ének-zene tankönyvekről általában, Dárdai Árpád főiskolai docens Gyermek- és népdalaink rejtett jelentése, valamint Hraschek Katalin egyetemi adjunktus Életet az énekbe című előadása zárta a programot.
(Kleinhappel Miklós)
|