- Hogy történt a baj?

    - Dunavarsányban vadásztam. Ezután siettem haza, mert otthon András - napi bulit tartottunk, amire meghívtunk 50 - 60 embert. A 6 - os úton egyszercsak himbálózni kezdett az autó hátulja, amit ugyan megpróbáltam korrigálni, de egyre jobban kicsúszott a kezemből az irányítás. A felborult autó az oldalán csúszott tovább, majd a töltésről egy hat méteres árokba zuhantam. Amikor a kocsi orral a földbe csapódott, eldurrantak a légzsákok és a következő pördülésnél kiestem a szélvédőn. A műszerfal három helyen törte el a medencémet. Mivel már sötét volt, az útról senki sem láthatta, mi történt velem, ezért vissza kellett kúsznom a töltésig, törött medencecsonttal fel kellett kúsznom az útra. Jött egy busz, így kaptam segítséget.

    - Végig eszméleteden voltál?

    - Igen, bár elég sok vért vesztettem. Megérkeztek a mentősök, a Rendőrség. Felfújható hordágyra fektettek, és Dunaújvárosba vittek egy kórházba. Itt derült ki, hogy három helyen tört el a medencecsontom. Továbbszállítottak az Országos Traumatológiai Intézetbe, ahol infúzióra tettek, megkatétereztek. Szerencsére nem mozdultak el a csontok, így egyrészt nem kellett megműteni, másrészt szinte biztos volt, hogy nem lesz maradandó károsodás.

    - Átértékelted az életed. Mit jelent ez pontosan?

    - Nagyon sok mindenre rájöttem, mialatt arra kényszerültem, hogy feküdjek. Hogy mi fontos és mi jelentéktelen az életemben. Az ágyon persze az ember mindezt nagyon komolyan gondolja, holott olyan ez, mint amikor egy berúgás utáni másnaposság alkalmával megfogadod, hogy soha többet nem fogsz inni. De ahogy visszakerül az életed a korábban megszokott kerékvágásba, újra jönnek a régi kísértések, a barátok, a bulik. Annyiban azonban mégis más vagy, hogy már tudod, mi mindent veszíthetsz.

    - Könnyelmű életet éltél?

    - Igen, nagyon sokáig. Sosem gondoltam bele, mi lehet a következménye annak, amit éppen csinálok. Nem szerencsés például, ha az ember két napig nem alszik, és úgy vezet több száz kilométert. Korábban számtalanszor előfordult, amikor vadászatból tartottam hazafelé, hogy vezetés közben éreztem, elaludtam. Ez nagy könnyelműség volt. Annyi haszna talán volt a balesetnek, hogy kissé észhez tértem. Most ugyanúgy dolgozom, teszem a dolgom, mint azelőtt, de arra figyelni kell, hogy ésszel csináljak mindent. Hiszen saját magamnak csináltam a bajt.

    - Ez ilyen egyszerű?

    - Persze. Egyrészt az ember nem másokat kell, hogy hibáztasson, hanem saját magát. Másrészt annak nincs értelme, hogy sokat rágódjak azon, ami történt. Vannak olyan dolgok, amikre tudni kell nemet mondani. Nem megyek el például vadászni, ha este buli lesz otthon. Felesleges. Mialatt a kórházban feküdtem, tudtam, hogy a korábbinál sokkal több időt kell a családdal töltenem. Mostanában lényegesen többet vagyunk együtt. Látom a gyerekeken, mennyire örülnek ennek.

    - Sok tanulópénzt fizettél már?

    - Ez volt az első. Talán épp az volt a baj, hogy eddig nem volt aki lekeverjen egy maflást. Ez a baleset jó nagy pofon volt az élettől.

    - Nálad az élet egyenlő volt a kockázatvállalással?

    - Egyértelműen. Az a mennyiségű munka, elfoglaltság amit vállalok, óhatatlanul azzal jár, hogy előbb - utóbb kimerül az ember. És kockázatokat vállal. Nem pihentem eleget, na. És nem voltam eleget a családdal.

    - De ha ezt korábban is tudtad, miért nem változtattál rajt?

    - Ez alkati kérdés. Egyszerűen nem tudok nemet mondani egyetlen munkára sem. Hallatlanul élvezem, ha felkérnek valamire. Örülök annak, ha kellek valakinek, ha velem akarnak dolgozni. Ez olyan jó érzéssel tölt el, hogy el is felejtem, hogy nehezen fér bele az időmbe.

    - Fanatikus vagy?

    - Igen. Rakkolós. De nem csak a munkában, az élet egyéb területein is. Amíg sportoltam például mindig főzeléket kértem anyámtól, hogy ne kelljen bajlódni a hús csontjával vagy a hal szálkájával, hanem lapátolni lehessen az ételt.

    - A család hogy viseli ezt az életmódot?

    - A gyerekeknek talán ez a természetes, hiszen ebbe születtek bele. Éva, a feleségem nagyon sokat vállal emiatt, minden rá hárul a gyerekneveléstől kezdve az én rendben tartásomig. Tudod, hiszen vele egyeztetted ezt az időpontot. Ő az én másik felem. Ő is Stohl András, csak ő Stohl Andrásné. Hihetetlenül sok energiáját emészti fel, amióta a férje ilyen úgynevezett ismert ember.

    - Nálatok akkor egyértelműen érvényes az a megfogalmazás, hogy minden sikeres férfi mögött ott van egy sikeres nő.

    - Ahogy mondod. Akármilyen jó szervező is valaki, egymaga nem tudná végigcsinálni úgy az életét, ha nem állna mellette a párja. Éva az életünk legnagyobb részének a motorja. Én ,, csak " műsort vezetek, játszom, az összes többit neki köszönheti a Stohl család.

    - Mióta vagy ,, úgynevezett ismert ember "?

    - Mióta az RTL Klub Reggeli című műsorának én vagyok az egyik műsorvezetője. Igaz, előtte már elindult valami, hiszen az Európa expressz című film bemutatása után már országszerte oda - odafigyeltek az emberek arra, ki is vagyok. A Rosszfiúknak, a legújabb filmnek, a Meseautónak és a műsorvezetésnek köszönhetően abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy megismerték az emberek a nevemet és az arcomat.

    - Hogyan kerültél az RTL Klubba?

    - Felhívtak, lenne - e kedvem műsort vezetni, és én örömmel mondtam igent.

    - Milyen elvárásaik voltak veled szemben?

    - Hogy én testesítsem meg a műsorban a férfit. A keményebb arcélű machót. Kellett egy kőarcú fickó, aki vicces is tud lenni.

    - Ez nem skatulya?

    - Ilyen skatulyákban nem hiszek: az ember saját magának alakítja ki a skatulyákat, ha meg már azt érzi, hogy beskatulyázzák, ki lépni az adott szerepből.

    - Én nem machónak, inkább nagy gyereknek látlak a Reggeliben...

    - Jól látod. De ezzel nincs is baj, hiszen a külsőségekre értem a machóságot. Otthon például elég könnyen sírok - színpadon már nehezebben. Tudok sírni a Vészhelyzeten. Egyszer beültünk egy moziba a gyerekkel egy rajzfilmre és én is pityeregtem vele együtt. A feleségem is úgy meg tud hatódni, hogy elsírja magát. Ilyenkor együtt sírunk mondjuk egy romantikus filmen.  

    - Alföldi Róbert azt mondta egy cikkben, őt zavarja, hogy az emberek nem a szerepei, a rendezései, a képei alapján ismerik, hanem azt mondják rá, ő az a ,, hülyegyerek a Reggeliből ". Te mit gondolsz erről?

    - Egyetértek a Robival. Engem is nagyon zavar ez a helyzet. De az a televízió sajátossága, hogy ott vagyunk minden lakásban, míg a színházba járó réteg ehhez képest már - már kiválasztottnak mondható, annyira kevés embert jelent. Természetesen az a célom, hogy a színészetemmel is magamra vonjam annyi ember figyelmét, mint amennyiét a műsorvezetéssel.

    - Ma Magyarországon az egyik legfoglalkoztatottabb olyan fiatal színész vagy, aki rendszeresen kap filmfőszerepeket is...

    - Most vagyok abban a férfikorban, ami a filmeseknek többször kell. Ha fiatalos, középkorú ( 35 éves vagyok ), valamenyire jó alkatú férfit keresnek egy szerepre, általában én jutok a rendezők eszébe. Ez nekem szerencse.

    - Ha kiöregszel ebből a szerepből, biztos nem fogsz otthon ülni.

    - Ez biztos. Ki fogok találni majd valamit. Szüségem van rá, hogy mindig magam körül érezzem a nyüzsgést. Az tart életben.

    - Elégedett vagy azzal, ahogy be van rendezve az életed?

    - Igen. Nem érzek megalkuvást.

    - Ha így éreznél?...

    - Eléggé öntörvényű vagyok, tehát ha valamit nagyon meg akarok tenni, nem törődve azzal, ki, mit gondol, meg is teszem. Ebből néha adódik is problémám. De kell, hogy ez ember néha a szokásosnál is szabadabbnak érezze magát.

    - Ilyenkor kaphat az ember egy jókora pofont az élettől.

    - Nem, most már nincs rá szükség.