Nő a volánnál
Kleinhappel Miklós 2005.09.09. 12:16
,,- Ez egy piros lámpa volt!"
Idegesen fordult hátra, hogy megnézze, minden rendben van - e azzal az autóval, amelyikkel az előbb kis híján összeütköztek. Még mindig ott állt a kereszteződésben. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte a vezetőjének, hogy ijedtében nem egy lámpaoszlopnak vagy a járdára kormányozta a kocsit.
- Ezt elnéztem.
- Hogy lehet egy piros lámpát elnézni?!
- Bocsánat.
- Meg akarsz ölni mindkettőnket? Vagy valaki mást?
- Ne túlozz. És mondtam már, hogy bocsánat!
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned.
Visszafordult és szúrós pillantással nézett a volánnál ülő feleségére.
- Tudod... sokszor mondtam már, de szerintem nem kellene vezetned.
Látta, hogy az asszony ujjai elfehérednek a kormányon, ahogy egyre görcsösebben szorítja azt.
- Talán néha kicsit ügyetlen vagyok - mondta visszafolytott haraggal a hangjában -, de ez még nem jelenti azt, hogy alkalmatlan vagyok a vezetésre.
- Az emberek egyszerűen alkalmatlanok bizonyos feladatok elvégzésére. Van, akinek nincs kézügyessége, más képtelen megoldani egy közepes szintű matematika feladatot és van, akinek nincs érzéke a vezetéshez.
- Ha alkalmatlan volnék, le sem tudtam volna vizsgázni, nem?
- Ha alkalmas volnál, elsőre is sikerült volna a vizsga!
- Mindenki hibázhat néha. Sokan nem szerzik meg a jogosítványt az első kísérlet alkalmával.
- Nem gondolod, hogy elgondolkodtató az, ha valaki fél év alatt négy koccanásos balesetet okoz és egyszer parkolás közben nekitolat egy dzsipnek. És akkor még nem beszéltem az előbbiről.
- Egyfolytában arról beszélsz. Bátoríthatnál, ahelyett, hogy kritizálsz.
- Ha bátorításra szorulsz...
Az asszony félbeszakította: - Veled nem lehet szót érteni! Miért van az, hogy minden férfi ilyen.
- Milyen?
- Ki nem állhatjátok, ha egy nő ül a volán mögött.
- A nőknek általában nincs érzékük a technikai dolgokhoz.
- Hülyeség!
Hallgattak. Nem volt kedve tovább vitatkozni. Most amúgy sem az a legnagyobb problémája, hogy vezet a felesége. Rosszul áll a szénája a munkahelyén. A főnöke alig várja az alkalmat, hogy kirúgja. Tudja az okát: az egyik rokonát akarja a jól fizető álláshoz juttatni. Ezért azonban nem küldheti el, így minden lépését figyeli, minden döntésének indokait aprólékosan elemzi. Figyelmeztette, egyetlen apró hiba és repül a cégtől. Kíméletlen ember a főnöke, aki ha szeret valakit, azt nagyon szereti, ám ha gyűlöl, nincs előle menekvés. Úgy döntött, felveszi a kesztyűt és nem hagyja magát, mostanra azonban belefáradt az állandó csatározásba. Azt fontolgatta, a következő napokban önként áll fel a székéből. És akkor végre...
- Jó ég!
Felesége kiáltása szakította meg a gondolatait. Egy kamion mögött haladtak. Az asszony épp előzésbe kezdett, ám a másik sávban közeledő autó valószínűleg jóval gyorsabban haladt a megengedettnél, mert vészesen közeledett feléjük. Látszott, hogy nem fog sikerülni az előzés.
- Vissza! - kiáltotta. - Taposs a fékre és húzódj vissza a kamion mögé!
Ha egy rutinos vezető, akinek vérében van a vezetés azonnal reagál erre a helyzetre, elkerülhető lett volna a baleset, de a felesége csak egy pillanatnyi habozás után nyomta le a féket. Így azonban nem tudott idejében visszahúzódni a kamion mögé. A szemből közelítő autó vezetője ezt a határozatlanságot látva kénytelen volt kitérni az útjukból. Hangos fékcsikorgás közepette felhajtott a járdára.
- Elütött valakit! Láttam, hogy elütött valakit! - mondta már - már hisztérikusan a nő, miután megálltak.
- Nyugodj meg, nem a te hibád. Az a másik úgy jött, akár egy rakéta. Megnézem, mi történt. Te addig maradj itt, rendben? Ne szállj ki!
- Maradok - mondta a felesége. Most már sírt.
A másik kocsi a járda melletti park szélén állt. Néhány méterre tőle pár ember gyűrűjében valaki a járdán feküdt, arccal a föld felé. Egészen addig csak a sötét öltönyt látta, amíg közelebb nem ért. Aztán meglátta a vértócsát. Mennyi vér! Szerencsétlen ember. Rossz időben volt rossz helyen. Az azért némileg vígasztalta, hogy ezúttal nem a felesége volt a baj okozója.
- Meghalt? - kérdezte a mellette álló férfitől.
- Igen. Kihívták a mentőket, de már hiába. Már nincs mit tenni.
Arrébb lépett és meglátta az áldozat arcát. Dehát ez... A főnöke! Azt a kis kárörvendő mosolyt nem tudta visszatartani. Nem is olyan nagy baj, hogy az embereknek bizonyos dolgokhoz nincs érzékük.
|