Szombathelyi iskolapélda
Kleinhappel Miklós 2007.09.13. 19:43
Az UNICEF február 14-én Bizonyítvány 7 címmel 21 fejlett ország gyermekjóléti és iskolai előmeneteléről szóló jelentést tett közzé. A dokumentum a 11–15 éves gyerekeket vizsgálta egyebek mellett a tanulási lehetőségek szempontjából. Magyarország a rangsor 19. helyén szerepel. Az anyag megfogalmazza, hogy az iskolarendszer váláságának legfőbb oka a pénzhiány. Ferge Zsuzsa ehhez fűzött kommentárja szerint jelentős állami és önkormányzati erőforrásokra lenne szükség a helyzet javítására. Szombathelyen mennyire érzékelhető mindez?, kérdeztük a tanévkezdés kapcsán Varga Tamást, az önkormányzat Oktatási Bizottságának elnökét, illetve Heckenast Gusztávot, az Oktatási, Ifjúsági és Sport Osztály vezetőjét.
Varga Tamás (V. T.): – Összetett a kérdés, ugyanis más településekhez hasonlóan a vasi megyeszékhelyen sem lehet egységesen kezelni az iskolákat, hiszen különbözik a fenntartójuk. Vannak önkormányzati fenntartású intézmények, általános művelődési központok, illetve nem önkormányzati hatáskörbe tartozók (például egyháziak). A szombathelyi városvezetés igyekszik javítani az iskolák helyzetén. Ezt jól szemlélteti az általam vezetett Gothard Jenő Általános Iskola példája is, ahol ezekben a hetekben 40 millió forintos beruházás valósul meg, aminek keretében nyílászárókat cserélnek, valamint külső szigetelést végeznek a szakemberek. De nem egyedi esetről van szó, hiszen óvodákat és más általános iskolákat is felújítunk. A modern, esztétikus épületeket azután belső tartalommal is meg kell tölteni. Ahány intézmény, annyi lehetőség nyílik a gyerekek számára, a különböző fenntartású iskolákban eltérő oktatási módszereket alkalmaznak.
– Hogyan teheti magát vonzóvá az óvodából kilépő gyerekek szülei számára egy általános iskola?
V. T.: – Egy a belvárosban dolgozó szülőnek a belvárosi iskolák jelentik a vonzerőt. Az is fontos, hogy az intézmény közel legyen a lakóhelyhez, valamint lehetőség szerint kertvárosi környezetben helyezkedjen el, ezáltal nyugalmat sugározzon. A szülők tanító nénit választanak, tehát nem mindegy, hogy mely kollégák kapják meg az első osztályokat. A modernizációnak köszönhetően egyre lényegesebb szempont, hogy milyen képzési kínálatot nyújt az intézmény. Szombathelyen nagy vonzerőt jelent a labdarúgás, de egyre népszerűbb a vízilabda is. Elmondható, hogy a nyelvoktatás, a megfelelő informatikai háttér és egy, két más intézményben nem megtalálható „specialitás” az iskola életképességének a záloga. Az önkormányzati fenntartású oktatási intézményeink zöme rendelkezik sajátos arculattal. Fontos, hogy az iskolavezetés gondoskodjon forrásbővítésről, keresse a saját utakat – az intézmények működtessenek például alapítványokat. Újra a saját iskolámat említem: a Korszerű Iskoláért Alapítvány évente több mint egymillió forinttal járul hozzá a költségvetésünkhöz.
– Sokan számos alkalommal hangoztatják, hogy az oktatás napjainkban már piac. Jellemző ez a szemlélet a szombathelyi szakemberekre is?
V. T.: – Egy iskolát el kell adni, bárhogy tiltakoznak ellene a hagyományos szemléletű pedagógusok. Ma már elfogadott tény, hogy az iskola is marketing környezetben működik. Ugyanúgy kell kezelni, irányítani, mint egy ipari jellegű gazdasági szervezetet, annak ellenére, hogy esetében nem tárgyi eszközök eladása, hanem értékközvetítés történik. Ám a tudás is áru! Elengedhetetlen továbbá, hogy menedzserszemléletű vezetők álljanak az iskolák élén. Néhány éve még nem használták ki a kommunikációs lehetőségeket az intézmények. Egy, két olyan iskola volt csak, ahonnan a pedagógusok elküldték a sajtónak a róluk szóló információkat, a gyerekek által készített művészeti alkotásokat, beszámolókat a rendezvényekről, programokról. Léteznek továbbá óvodák és iskolák közötti együttműködési megállapodások, amelyek keretében az iskolák felkeresik az óvodákat, hogy programokat szervezzenek a gyerekeknek, illetve tájékoztatót tartsanak a szülőknek. Ugyanez elmondható az általános és a középiskolák esetében is.
– Mennyibe kerül az önkormányzatnak az oktatási hálózat fenntartása?
Heckenast Gusztáv (H. G.): – Tizenegy, a város által fenntartott, általános tantervű iskola, egy zeneiskola, a speciális szolgáltatást nyújtó Aranyhíd Nevelési Oktatási Integrációs Központ, illetve négy nem önkormányzati intézmény működik városunkban. Jellemző, hogy a vonzáskörzetben élők egy része szívesen hozza a gyermekét a városi iskolákba (a nem szombathelyi gyerekek aránya az egyes iskolákban eltérő, átlagosan 10–20%). Szombathely költségvetéséből tavaly 8,7 milliárd forintot fordítottunk oktatási kiadásokra. Ebből karbantartásra 66,5 milliót költöttünk. Egy gyermek költsége az óvodában 501 ezer forint, ebből 214 ezer az állami normatív támogatás, az önkormányzat a teljes összeg 45%-ával járul hozzá a költséghez. A két szám közötti különbség az óvoda saját bevétele, ami akkor folyik be, amikor például a szülő ékezési díjat fizet. Egy általános iskolás 456 ezer forintba kerül, a 268 ezres normatíva mellé a város 32%-ot ad. A középiskolai tanuló oktatásának költsége 473 ezer forint, a 292 ezer forintos normatívához az önkormányzat a teljes összeg 17%-át teszi hozzá. A „legdrágább” intézmény a fentiekből láthatóan tehát az óvoda. A megyeszékhelyen 18 van belőlük, melyekbe 2006-ban mintegy 2500 gyermeket írattak be. Az óvodai kapacitás az elmúlt időszak racionalizálási lépéseit követően megfelelő.
– Az óvodák akkor nincsenek veszélyben, egyes iskolák viszont igen? Friss hír: anyagi megfontolások okán augusztus 1-től a közös gazdasági, technikai és műszaki háttér megteremtése érdekében összevonták a Teleki Blanka Szakképző Iskolát, a Simon István Utcai Általános Iskolát, illetve az Oladi Művelődési Központot. A középiskolák helyzete sem megnyugtató, hiszen a demográfiai hullámvölgy most ezeket fenyegeti.
V. T.: – Ha nem lesz további gyermeklétszám-csökkenés, akkor a szombathelyen mostanra kialakult iskolastruktúra az alapfokú oktatásban hosszabb távon működtethető. Látni kell ugyanakkor, hogy ennek ellenére folyamatosan változnak a feltételek: ha a szülők úgy döntenek, hogy egyik városrészből inkább egy másikba viszik a gyerekeiket, alig-alig tudunk a folyamatba beleszólni.
H. G.: – Az említett két iskola és az Oladi Művelődési Központ összevonásával összehangoltabb működés valósulhat meg. Hosszabb távon pedig az is elképzelhető, hogy kialakul egy tizenkét évfolyamos intézmény. A gimnáziumokban nincsenek a létszámhiányból adódó problémák. Esetükben az okoz problémát, hogy a szülői igények és elvárások nem mindig reálisak. A gimnáziumok alapvetően a továbbtanulásra készítenek fel, sokan mégis azért választják őket, hogy kitolhassák a pályaválasztás idejét. Holott a diákok az összes középiskolában ugyanazt tanulják az érettségiig, és ráérnek ezután pályát választani. Megvannak a veszélyei az úgynevezett „parkoltatásnak”, a folyamat színvonalcsökkenéshez vezethet, de Szombathelyen nagy a túljelentkezés, így csak a legjobbak tudnak bekerülni a gimnáziumokba.
– Mi a helyzet a szakmunkásképzőkkel? Mindenhol az olvasható, hogy nincs elegendő szakember, holott a munkaerő-piacnak nagy szüksége lenne rájuk. Képző intézményeink vannak, mégsem képesek orvosolni ezt a problémát?
H. G.: – A Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolában, illetve a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskolában évtizedek óta tudják azokat a szakmákat oktatni, melyekre a piacnak szüksége van, így az ezekben kapott bizonyítvánnyal a kezében biztos lenne a fiatalok elhelyezkedése. De nincs jelentkező, ezért nem indulnak el a képzések. Hol van akkor a probléma? A diák vagy a szülő választ intézményt? Korábban középiskolában tanítottam és elsőben mindig megkérdeztem, ki az, aki maga döntötte el, hogy ide akar jönni. A ’70-es évek végén, valamint a ’80-as évek elején még az osztály fele feltette a kezét, a ’90-es években már csak két, három bátortalan kéz jelent meg a magasban. Így nem volt kötődésük a pályához, hiányzott a belső motiváció. Az egyes szakterületeken mindig azok a diákok voltak az osztály legjobbjai, akik feltették a kezüket.
V. T.: – Minden iskolában van továbbtanulásért felelős kolléga, erre a célra a munkaügyi szervezet is fenntart egy irodát. Az orientációban az általános iskolai pedagógusoknak kell segíteniük, hiszen egy tanár nagyon sok időt tölt a gyerekkel – a pályaválasztáshoz nem csak az igényeket kell ismerni, hanem a képességeket is!
|