DR. TÓTH FERENC, A FRANCIA NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉK VEZETŐJE

    A társadalomtudományok kategóriában díjazott kutató a gimnáziumban ismerkedett meg a francia nyelvvel. Történelem-francia szakon diplomázott, majd a francia kormány ösztöndíjasaként a Sorbonne-on tanult. 1995-ben tért haza. Néhány hónap múlva már a BDF-en dolgozott, hat éve tanszékvezető. Aktívan telt az elmúlt tíz éve: kutatási eredményeit, több tucat tanulmányát, önálló köteteit, az általa szervezett öt nemzetközi konferenciát ismerték el ezzel a díjjal.

    - A tudományos pályán az a jó, hogy az ember bizonyos szempontból sokáig fiatal marad – mondja.- Hiszen a huszonéves doktorandusztól a kilencven éves akadémikusig mindenkinek megvan a maga helye.

    - Mit jelent kutatónak lenni? Ez egy szemléletmód, magatartás, életforma, esetleg mindezek együttese?

    - Sokféle megközelítésből választ lehet adni a kérdésre. Az átlagember szerint a kutató az új dolgokat keresi. Igaz ez a megállapítás, a valóság mégis árnyaltabb. Én is igyekeztem eddig feltáratlan dolgokat kutatni, elsősorban a magyar-francia kapcsolatok történetében. Több évet töltöttem Franciaországban, olyan könyvtárakban, levéltárakban fordultam meg, ahol számos új anyaggal kerültem kapcsolatba. A kutató az eredményeit publikálja is, konferenciákon, előadásokon vesz részt. De legalább ennyire fontos a szellemi nóvum terjesztése mind az oktatásban, mind az ismeretterjesztő médiákon keresztül. És a munkánkhoz tartozik a kutatásszervezés és az utánpótlás-nevelés is.

    - Mennyire motivált ma egy pályakezdő kutató? A hírek nem bíztatóak: több sebből vérzik a szakma, halljuk a híradásokban.

    - Tény, hogy nem választ magának könnyű pályát, ha valaki kutatásra adja a fejét. Csekély a szakma anyagi és erkölcsi elismertsége és igazi főállású kutatók szinte csak a Magyar Tudományos Akadémián dolgoznak. A felsőoktatásban az ember csak a munkaideje kis részét tudja erre fordítani. Sok fiatal kollégán látom, hogy inkább teher számukra a kutatás, mint élvezet. Ráadásul a komolyabb eredmények csak több tíz év után jönnek. Ez egy hosszú távú ,,befektetés”. De ha valakiben megvan a belülről jövő indíttatás, következetesen dolgozik, akkor megtalálja a lehetőségeket és sikeressé válhat. Én mindenkit arra bíztatok, hogy ha vannak ilyen ambíciói, kutasson! Sok szépsége is van a munkánknak: ha valaki újdonságot fedez fel, vagy éppen elismerésben részesül, az mindenért kárpótol.

    - Sokat jelent például, ha egy intézménytől egyszerre két szakember munkáját is elismerik.

    - Ez jelzi, hogy a Nyugat-dunántúli régióban a BDF-el tudományos kutatási szempontból is számolni kell. A különböző egyetemek igyekeznek háttérbe szorítani minket, de vannak itt még mozgósítható tartalékok. A tudományos kutatás rejlő lehetőségek egyébként nagyszerű kitörési lehetőséget jelenthetnek az egész intézmény számára.

    - A pálya csúcsa, ha valaki az MTA tagjának mondhatja magát, de ez csak nagyon keveseknek adatik meg…

    - Persze ez remek dolog, de az ide vezető út nem könnyű, hiszen a kutatói lét minden fázisának megvan a maga problémája. Egy friss diplomásnak leginkább az a gondja, hogy még nincs állása, ösztöndíjról ösztöndíjra próbál vegetálni, illetve egyéb munkákból él. A harmincas korosztálynak a családalapítás veszi el az energiáit. A negyvenes éveikben járók a leginkább ,,védettek”, ugyanakkor nagyon leterheltek, hiszen gyakran több helyen is dolgoznak, mert kevés a megfelelően kvalifikált szakember és az egzisztenciális problémáik is erre késztetik őket. Egy ötven-hatvan év körüli kutató magyarországi viszonylatban már jobban keres, de éppen ezért anyagi teher lehet egy alulfinanszírozott intézmény számára, amelynek ezt a fizetést ki kell gazdálkodnia. Érdekes kettősség alakul ki, hiszen az akkreditációs követelmények miatt nagy szükség van a professzorokra. Napjaink egyik súlyos ellentmondása ez. A megtakarítási intézkedések következtében számos egyetemen szinte „lefejezték” az oktatógárdát azzal, hogy a professzorok egy részét elküldték nyugdíjba. Pedig ez az a kor, amikor ők is át tudnák adni a tudásukat a fiatalabb generációnak, amely a maga innovatív készségével továbbfejleszteni tudja azt. Egy nyugdíjas esetében így kevés olyan szál marad, amely a pályán tartaná – hacsak nem választják be az MTA tagjai közé.

    - A laikus azt látja, hogy a nagy eredmények a fiatalabb kutatók nevéhez fűződnek. Mennyire valós ez a kép?

    - Minden életkorban születhetnek jelentős tudományos eredmények, de egy matematikusnál valóban akár a huszonéves korra is eljöhet a legtermékenyebb időszak. Viszont a tudománynak van egy felhalmozó, rendszerező szerepe is, amit élethosszig lehet végezni. A fiatalabb korban elkezdett projekteket, amelyeket időhiány miatt nem tudott kidolgozni valaki, később még megvalósíthatja.

    - Mi az  aktuális cél, amit kitűzött maga elé?

    - Három éve védtem meg a habilitációs disszertációmat a párizsi Sorbonne Egyetemen, de ez hivatalosan nem érvényes Magyarországon. Ezért a közeljövőben habilitálni szeretnék a Szegedi Tudományegyetemen is. Remélem, hogy ez újabb jelentős állomása lesz a munkásságomnak.    

DR. GYURÁCZ JÓZSEF, AZ ÁLLATTANI TANSZÉK VEZETŐJE

    A természettudományok kategóriában díjazott kutatót már a gyermekéveiben is foglalkoztatta a madártan. Azóta több mint húsz év telt el. Az ornitológiával a középiskolában ismerkedett meg, majd az egyetemi évek Pécsre és Szegedre szólították. Tanári pályáját Mihályiban kezdte 1985-ben egy általános iskolában, majd Bük volt a következő állomás. 1988-tól tanít a Berzsenyi Dániel Főiskolán. Amellett, hogy tanárként eredményes munkát végzett, részt vett több nemzetközi kutatási programban, tevékenységéről különféle szaklapokban számos magyar és angol nyelvű publikáció jelent meg.

    - Mit jelent kutatónak lenni? Ez egy szemléletmód, magatartás, életforma, esetleg mindezek együttese?

    - Számomra a kutatás hobbi. Ez a munka természetesen meghatározza az ember életformáját. Majdnem mindent a kutatásnak rendelek alá. Megadatott az a szerencse, hogy a munkám során el is várják, hogy ezt tegyem. A kutatás lényege mindig az volt, hogy azt saját megelégedésére, belső késztetésből végezze valaki.

    - Egy kutatóról az emberben az a kép él, hogy íróasztal mögött, könyvtárban, laboratóriumban dolgozik…

    - Elsősorban a madárpopulációk viselkedése érdekel. Az adatgyűjtés terepen történik. Látszólag szűk terület ez, mégis sok minden szükséges ahhoz, hogy valaki eredményesen művelje. Ha a diákjaim körében vagyok, a szakdolgozat-készítést említem példaként: többek között könyvtárhasználati ismeretek, a világháló használata, bizonyos szintű nyelvismeret, országos és nemzetközi szakmai kapcsolatok építése szükséges ahhoz, hogy igazán tartalmas mű szülessen.

    - Szakmai kapcsolatok építése, papírmunka… Mennyire testhezálló foglalatosságok ezek Önnek?

    - A kutatásnak is léteznek olyan a területei, amit az ember örömmel végez, és természetesen olyan foglalatosságok is vannak, amelyeket muszájból végzünk. Viszont akik csak egy szakma kedvelt oldalát vállalják, jó értelemben vett lelkes amatőrök maradnak.

    - Képes lenne választani a kutatás és a tanítás között?

    - Úgy gondolom, a felsőoktatásban igazán eredményesen csak az képes oktatni, aki feltár, nem csak közvetít. Oktatás, kutatás, nevelés: ennek a három tevékenységnek szerintem együtt kell érvényesülnie. A kutatás a pedagógia eszköze. Azok a hallgatók, akik a tudományos diákköri munkát végeznek vagy a diplomamunkájukat komolyan veszik, a tanári munkában is céltudatosabbak, eredményesebbek lesznek. A tudós tanár személyiségek mindig is hatékonyabbnak bizonyultak, mint azok, akik az ismereteiket csupán tankönyvekből szerezték.

    - Főiskolai tanár, tanszékvezető, kari főigazgató-helyettes, szakdolgozatok témavezetője a  főiskolán és több  hazai egyetemen, közéleti tevékenységet is végez (az European Ornithologist Union tagja), kutató. Ezek a feladatok külön-külön is teljes embert kívánnak. Mindenhol meg lehet felelni?

    - Igen, hiszen úgy válok teljessé, ha ezeket a tevékenységeket végezhetem.

    - Milyen típusú ember: ha valamit felfedez, azt azonnal világgá akarja kiáltani vagy kivárja, amíg kiforrják magukat az események?

    - A cél maga az út, amit végigjárok. Dolgozom, mert van valami, amit meg akarok tudni, és ha az megérik rá, előrukkolok vele. Ilyen szempontból nem építem tudatosan a pályámat.

    - Min dolgozik most?

    - A hazai madárvonulási atlaszt készítjük a munkatársaimmal (a szerkesztőbizottság tagja vagyok). 2008-ra, a hazai madárgyűrűzés száz éves évfordulójára készül el, annak eredményeit igyekszik összefoglalni. Számomra elsősorban most ez jelenti a tudományos munkát. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen elfogadták a habilitációs kérelmemet, így a közeljövőben ezzel kapcsolatos előadásomra is készülni kell.

    - Mennyi újdonságot találhat a madárvonulásokat vizsgáló kutató?

    - A témát Arisztotelésztől kezdve kutatják. De az új kutatási módszerek mindig új ismeretek feltárását segítik. Ma már a hagyományos madárgyűrűzést kiegészíti például a műholdas nyomkövetés vagy a madárpopulációk genetikai vizsgálata. A madárvonulás-kutatás napjainkban fontosabb, mint valaha, elsősorban a környezeti változások felgyorsulása miatt. A madarak élőhelyeinek és vonulási útvonalainak átrendeződése felgyorsult, ezért a veszélyeztetett madárfajok többsége olyan vonuló, amik Afrikában töltik a telek. Életük háromnegyed részét vonulással töltik. Ennek részleteit ismernünk kell, hogy a védelmüket megoldjuk.

    - A vonuló madarak számlájára írják a madárinfluenza terjedését.

    - Az általuk terjesztett, állatról emberre terjedő betegségek földrajzi terjedése csak a vonuló populációk követésével lehetséges. A fajok különböző fészkelő populációinak vonulása nagyrészt még feltáratlan. Tudjuk, hogy egy faj Afrikában telel, de hogy az egyes európai populációk lelőhelye hol található és ott mi történik velük, arról kevés információval rendelkezünk. Ezért a téma aktuálisabb, mint valaha!