Baker soha nem volt a munka lelkes követe. Összesen három napot dolgozott életében. Egy benzinkútnál helyezkedett el, de néhány órán belül rájött, nem neki való, ha meg kell dolgoznia a pénzért. A kokainnal ezután kötött jó barátságot. Olyan ez a buli, mint régen a szeszcsempészet, csak sokkal jobb, gondolta, miután belelendült. Hogy jobb, az azt jelentette, Baker nem szerette az alkoholt. A kábítószert annál inkább. Szánalomra méltó kispályásoknak tartotta az alkoholistákat. Nem szeretett félúton megállni. Az olyan, mint amikor felszedsz egy nőt, azután amikor már lekerült róla a ruha, kihajítod.

A határon állt, épp arra gondolt, ha hazaér, szippant majd egy jókorát, mielőtt továbbadja az anyagot, amikor a vámos fölényes mosollyal kiszállította a kocsiból.

- Rutinellenőrzés - mondta annak az embernek a hangjával, aki épp nyerésre áll a kártyában. És egyre önelégültebben vigyorgott! Bakert ez idegesítette. Kedve lett volna képen törölni a fickót és letuszkolni a torkán az összes kokaint, ami nála volt. Drága mulatság lett volna, de ezúttal nem bánkódna emiatt.

- Ahogy akarja - válaszolt közömbösen.

Ezúttal körülbelül öt kilogramm kábítószer volt nála. Eleinte fél kilogrammal kezdte, aztán -ahogy ő fogalmazott- gyorsított. Nemrég saját hálózat kiépítésébe kezdett, ezért szüksége volt a pénzre. Sok ember zsebébe kell még pénztől duzzadó borítékot dugnia, sok szájat kell még betömnie a zöld színű bankjegyekkel. És néhány embert... igen egyeseket végleg ki kell vonnia a forgalomból. Nem olcsó mulatság egy megbízható bérgyilkos. Ekkor futott át az agyán a gondolat, talán a leendő konkurencia keze van abban, hogy most ellenőrzik. Ezek a fickók mindenre képesek - ahogy ő maga is. Később többször is visszatért ez az elképzelés, mindig egyre valószínűbbnek tűnő formáját mutatva.

Két vámos lépett az autóhoz és módszeresen, centiméterről centiméterre kutakodtak benne. A csomagtartót és a motorteret is átkutatták. Baker egyértelműen látta, hogy keresnek valamit. Nem rutinszerűen, gépiesen tették a dolgukat. Viselkedésük azt tükrözte, tudják, hogy igyekezetüket siker koronázza majd és találnak valamit, csak elég alaposan át kell vizsgálniuk a kocsit.

- Ez az! - kiáltott fel az egyik, az, amelyik a motortérben kutakodott. A másik épp a sofőrülésben ült és a műszerfal környékét ellenőrizte. Kíváncsian kandikált ki a nyitott ajtón, majd kiszállt.

Baker a mellette álló szüntelenül vigyorgó fickóra pillantott. Az úgy nézett vissza rá, mint aki -a kártyás hasonlatnál maradva- most terítette ki az asztalra a nyerő lapokat. És egyre szemtelenebbül vigyorgott! Baker gyűlölte, ha provokálták, és a férfi örömtől sugárzó felsőbbrendűséget tükröző ábrázata felért egy hadüzenettel. Elképzelte, hogy előbbi ötletét modosítva először kivágja a másik mindkét szemét, a szájába tömi őket, és csak ezután tölti bele az öt kiló kokót. Jó kis mulatság lenne, igazi nagy hepaj!

- Bontsa ki, Wilson, lássuk, mit találtunk! - lelkendezett a vigyori. Baker egy találó becenéven törte a fejét a fickó számára, de egyenlőre semmi használható nem jutott eszébe.

A hőálló anyagba bugyolált kis csomag a motorhoz volt erősítve. Nem volt túl nehéz feladat megtalálni, ezzel Baker tisztában volt.

A vámos óvatosan csomagolni kezdte.

- BUMMMM! - kiáltotta el magát Baker.

A vigyori arcáról azonnal lehervadt a mosoly, földbe gyökerezett lábbal először Bakerre, majd a csomagot bontogató munkatársára pillantott, akinek kezéből a rémülettől kirepült a ,,csempészáru". Baker biztos volt benne, ha nem így történik, eldobta volna. Mindenki dermedten állt, és a betonon heverő félig kibontott csomagra meredt. Csak Baker mosolygott. Ártatlanul, naívan. A vigyori döbbenten bámulta, tekintetében kérdések és válaszok kergették egymást. Majd újra mosolyra húzódott a szája.

- Jó kis tréfa, Mr. Baker - mondta. - Folytassa LeBond.

A férfi félénk mozdulatokkal nyúlt az elejtett csomagért.

Közben Baker agyában különböző nevek bukkantak fel. Néhány ellenség neve. Akiknek érdekében áll, hogy ne tudja kiépíteni a hálózatát. És ha már a neveknél tartunk: vigyori pajtás vajon honnan tudta, hogy hívják? Nem mutatkoztak be egymásnak, kitűzőt nem visel, nem régi barátok, az iratait senki sem kérte el. Hát nem furcsa? Csak az érdekli őket, mit találnak nála.

- Ez nagyon izgalmas - mondta LeBond és átadta az immár kibontott csomagot a Baker mellett álló társának.

- Néhány autó papírja, fegyverviselési engedélyek, különböző nevekre kiállított jogosítványok - sorolta a vigyori. - Szép kis gyűjtemény. Természetesen mindegyik eredeti.

- Természetesen - felelte Baker ugyanolyan kevés meggyőződéssel a hangjában, mint ahogy a másik kérdezte. Élvezte a helyzetet. Sőt, most élvezte csak igazán. A dolgok -ahogy az előbb a vigyori fogalmazott- kezdtek igazán izgalmasan alakulni.

- Jöjjön velem, Mr. Baker. A kollégáim majd eldöntik, valódiak - e ezek az iratok. Az eredménytől függ, milyen címen indítunk eljárást ön ellen.

Egy ablaktalan, hófehérre meszelt falú kis helyiségben ültették le. Az ajtó előtt egyenruhás, fegyveres őr posztolt. Baker hallotta, a vigyori milyen utasítást adott neki: ha szükséges, ne habozzon használni a vállán pihenő géppuskát.

Baker várt. Semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni az arcáról, kiolvasni a testtartásából, viselkedéséből. Nem engedhette meg magának, hogy ez megtörténjen. Ki tudja, nincs - e bekamerázva a szoba, és nem bámulja - e néhány ember feszült figyelemmel a monitorokat, tesz - e valamilyen árulkodó mozdulatot. Talán pszichológust is hívtak. Attól függ, milyen fülest kaptak. Látszólag közömbösnek kell maradnia. Olyan ember benyomását kell keltenie, akinek minden mindegy. Nem térképezhetik fel jellemének egyetlen vonását sem. Így nem találhatják meg a gyenge pontját, és ha a fejükbe vették, hogy megtörik, képtelenek lesznek rá.

Két óra elteltével sem történt semmi. Baker továbbra is nyugodtan várt. Már egészen biztosan leellenőrizték a nála talált iratokat. Mivel mindegyik valódi, most valószínüleg azon törik a fejüket, miért is rejtette el őket. Elképzelte, hogy talán már a kocsiját is apró darabokra szedték, hátha rábukkannak még valamire. Igen, nagyon is valószínű, hogy ezt teszik. De ezért olyan mérhetetlenül izgalmas az egész! Emiatt szállított ő maga anyagot. A buli kedvéért. Ha megtalálják a kábítószert, már egészen más a helyzet! Aki öt kiló kokóval akar átgördülni a határon, azon nem segít egy jó ügyvéd, néhány jogi trükk és csűrés-csavarás, hogy szabadlábra kerüljön. Az hosszú időre bérletet váltott magának az állami fegyházba. Baker nem kedvelte azokat a könyveket, filmeket, amelyekről az alkotóik azt állították, a hideg futkos majd a hátán annak, aki elolvassa, illetve megnézi őket. Nem hatottak rá. Ő egészen más izgalmaknak volt a híve.

Újabb másfél óra után Baker tudta, hogy nem találták meg a kokaint. Ha rábukkantak volna, már nem itt ücsörögne. Kellemes melegség áradt szét a testében ezeknek a gondolatoknak a hatására. Ma este ünnepelni fog! Randevúzni fog az Álommanóval. A 10, 11 százalékos tisztaságú anyagot nevezte így. Ő nem kiváló minőségű borral vagy pezsgővel szokott ünnepelni, hanem saját maga által kevert kokainnal. A határon átcsempészett 95 százalékos szert 8 százalékosra higítva adta tovább a dílernek, aki nyilván tovább gyengítette, mielőtt kis zacskókba csomagolva eladta azoknak a szerencsétleneknek, akik még életükben nem szippantottak (és valószínűleg nem is fognak soha) igazán jó anyagot. Az Álommanó viszont olyan, akár a személyvonathoz képest egy szuperexpressz.

Percekkel később nyílt az ajtó és vigyori pajtás lépett be a szobába (Smiley - ez lesz a megfelelő név!). Már nem mosolygott, és ez a változás nagyon tetszett Bakernek.

- Elmehet, Mr. Baker - mondta szárazon és visszaadta az iratokat.

- Végeztek?

- Igen. Tudom, kicsit sok időt vett igénybe az eljárás, de remélem, nem vette rossz néven a várakozást? - láthatóan küszködött, hogy ne érződjön a hangján a csalódottság. Bizonyára benne látta a kiugrási lehetőséget, gondolta Baker. De a nagy fogás ezúttal elmaradt. Talán meg kellene kínálnia egy adag Álommanóval. Az biztosan jó kedvre derítené.

- Ugyan, önök csak a munkájukat végzik - mondta. A fickó arca erre egy másodpercre fájdalmas grimaszba torzult.

Miután beült a kocsijába és elhajtott, Baker arcán szétterült az elégedettség. Egész hazaúton mosolygott, fütyörészve vezetett. Kikapcsolta a légkondícionálót, letekert két ablakot és élvezte az utastérbe áradó kellemesen langyos, illatos tavaszi levegőt.

Hazaérve beparkolt a garázsba, előkészítette a szerszámait és dolgozni kezdett. A kokainnak azonban nyoma sem volt. A helyén, a fém alkatrészre karcolva egy körből, két pontból és egy homorú vonalból álló rajz fogadta. A kis fej szemtelenül mosolygott.

- Smiley - mondta döbbenten.