kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : V. évfolyam, 69. szám (2008. november 28.)

V. évfolyam, 69. szám (2008. november 28.)

Kleinhappel Miklós  2008.11.28. 18:14

Teljes szám

NYME SEK HÍRLEVÉL

V. évfolyam 69. szám 2008.11.28.


Hegyfoky Kabos életét és munkásságát mutatják be
            A Hegyfoky Kabos Pályázat második fordulóját a Természettudományi és Műszaki Kar Természetföldrajz Tanszéken december 2-án 17.30-kor rendezi meg a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) Szombathelyi Csoportja. A pályázat célja, hogy a résztvevők bemutassák a neves szakember, Hegyfoky Kabos klimatológus-meteorológus életét és munkásságát, halálának 90. évfordulója alkalmából. A megmérettetésen a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói, valamint az MMT tagjaiból álló 2–3 fős csapatok vehetnek részt. A pályázat két részből áll: az indulók (12 három- és 2 kétfős csapat) először posztert készítettek, majd kedden szóban ismertetik összeállított anyagaikat. A legjobbak a Magyar Meteorológiai Társaság által felajánlott értékes könyvjutalmat kapnak, illetve részt vehetnek azon a Hegyfoky Kabos emléke előtt tisztelgő konferencián, melyet jövő tavasszal Debrecenben és Túrkevén rendeznek meg.

(Kleinhappel Miklós)


Településföldrajzi konferencia ötödször
            Ötödik alkalommal rendez településföldrajzi konferenciát a Természettudományi és Műszaki Kar Földrajz és Környezettudományi Intézet december 4-én és 5-én a C–épület 216-os és 217-es termében. A rendezvényt dr. Kun László, a Vas Megyei Önkormányzat főjegyzője nyitja meg. A konferencián többek között szó esik arról, hogy milyen hatást gyakorol a hazai közép- és nagyvárosok szerkezetére a bevásárlóközpontok megjelenése, a világ nagyvárosairól, a hazai nagyvárosok demográfiai helyzetéről, a város-vidék peremzónáról, mint napjaink egyik legdinamikusabban átalakuló földrajzi teréről, a Ruhr-vidéki iparváros rehabilitációjáról. A program a Rendezvénynaptárban elérhető.

(Kleinhappel Miklós)


Kepes szerint mindig van lejjebb
            Képesnek kell lennünk analizálni a különféle televízió műsorokat, megismerni azok „működését”, ez a tanulsága Kepes András Formálni vagy informálni? című szerdai előadásának. A Pulitzer-emlékdíjas újságíró a Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció és Médiatudomány Tanszék vendégeként érkezett a Savaria Egyetemi Központba. Ahogy eddigi előadásai alkalmával, ezúttal szintén népes hallgatóságot vonzott – fiatalokat, időseket, hallgatókat, oktatókat egyaránt. Olyannyira megtöltötte a D–épület 1-es előadótermét, hogy még pótszékekre is szükség volt. Kepesre (vagy inkább „a” Kepesre, tehetjük hozzá) még mindig kíváncsi vagyok, hallatszottak az előadás előtti percekben egy középkorú hölgy szavai. Nem véletlenül. A televíziós az első percektől kezdve egyenrangú partnerként kezelte a beszélgetőpartnereit; sokkal inkább volt ez a rendezvény eszmecsere, mint szó szoros értelemben vett előadás. Szakmailag hiteles volt (ritkaság az ilyen manapság), művelt (egy középiskolai magyartanárnak is lelkesen mosolyra húzódott a szája, amikor szóba került a Három nővér, s mosolya ezután sem fagyott le), a hölgyközönség megállapításai alapján bátran leírható, hogy sármos, az időről-időre felhangzó nevetések tanúsága szerint humoros, a hibáit is teketóriázás nélkül beismerő, alázatos… vagyis egy helyi rádió szlogenjével élve mindenki megkapta a magáét, a vájtfülűek brancsa (köszönet Nick Hornbynak a kifejezésért, akinek legutóbbi kötete e címmel jelent meg Magyarországon) éppúgy, mint az érdeklődő nagyközönség. Remek választás volt a tanszék részéről vele kezdeni a Kommunikáció Nyitott Egyetem című rendezvénysorozatot, valószínűleg a közönség egy részét a kezdő sebesség a további előadásokra ugyancsak elviszi majd.
            A magyar televíziózás kezdeteit a formalitás jellemezte, napjainkban azok a legnézettebb műsorok, melyekben különféle élethelyzeteket tudunk „meglesni”, kezdte a mondandóját Kepes. A Big Brother volt a mérföldkő, azóta számos olyan műsor aratott már közönségsikert, melyekben benne van ugyan a valóság, ám ezt nem látni a műsorban, mutatott rá. Minden eredeti, ugyanakkor mégsem. Mindez akkor válik veszélyessé, ha az álvilágra ráépül a bulvársajtó, ami komolyan veszi a fikciót. Mikor érkezünk el a valóság felhígításának arra a pontjára, amikor nem tudjuk megkülönböztetni az igazit a hamistól?, tette fel a kérdést a televíziós. Az olyan szociológiailag mozgásképtelen társadalmakban, mint amilyen a magyar, ez komoly veszély. Formáljon tehát a média vagy informáljon? Bele kellene szólni a televíziós társaságok életébe, hogy színvonalasabb műsorokat készítsenek? De ki határozza meg, mi a színvonalas?, sorjáztak a kérdések. Majd érvek és ellenérvek hangzottak el. Például az, hogy a ’60-as, ’70-es években Magyarországon lényegesen magasabb kulturális színvonalat képviselt a televízió, ám akkor jelen volt a mindennapjaiban a cenzúra annak érdekében, hogy a tévé formálja a nézőket. Az angolszász sajtó – Pulitzer megfogalmazása szerint – tisztességesen hatalomellenes, de Nyugat-Európában egészen más a helyzet, ott a sajtóorgánum egyértelműen meghatározza a beállítottságát. Kepes úgy látja, formálódik egyfajta alternatív kultúra, ami válasz lehet a televízió igénytelenségére. Másrészt – véli –, mindig lesz lejjebb, sosem mondhatjuk majd azt, hogy túl vagyunk a mélyponton. A megoldás szerinte az, hogy kialakuljon bennünk az igényességre törekvés. Nem külső erőktől kell várni, hogy határt szabjanak, hanem kisgyermekkortól a megfelelő értékrenddel felvértezni a következő generációkat. Így nem lesz kérdés, hogy a média formáljon vagy informáljon: tegye az utóbbit, az előbbit elvégzi a társadalom. Hatékony eszköz még, ha a közszolgálati szféra a kereskedelmi televíziók alternatívájává lép elő, és nem másolni igyekszik azokat. Hazánkban erre sokkal nagyobb az esély mint más országokban; kevés olyan ország van, ahol három közszolgálati csatorna működik, hangsúlyozta.

(Kleinhappel Miklós)


Európai dimenzióban külföldi partnerekkel
            Pályázni kell, ha további forrásokhoz akarunk jutni, mondta prof. dr. Oroszlán György, a Tudományos és Innovációs Tanács koordinátora az elmúlt héten a Pályázati Koordinációs Iroda által rendezett, az Európai Unió 7. Keretprogramról szóló pályázati tájékoztatón. A mondattal Molnár Ádám, a Tudományos és Technológia Alapítvány (TÉT) EU projektmenedzsere is egyet értett. A szakember a Regionális Felsőoktatási Forrásközpontban tájékoztatta az érdeklődőket a pályázati lehetőségekről, sőt konkrét ötleteket adott. Például rámutatott, európai dimenzióban kell gondolkodnia annak, aki pályázatot kíván beadni, amihez legalább egy külföldi partnerre is szüksége van. Első lépésként a konkrét pályázati lehetőségek felderítését, valamint a lehetséges partnerek megkeresését javasolta. Ehhez kiváló segítség a
www.cordis.europa.eu oldal, ahol kezdő és tapasztalt pályázók számára egyaránt hasznos információk érhetők el, a TÉT és a Nemzeti Kapcsolattartó Hálózat munkatársai szintén a pályázók rendelkezésére állnak. S hogy mi mindenre nyerhetők el támogatások az EU 7. Keretprogramból? A programban a 2007 és 2013 közötti időszakban 50,521 milliárd euró áll rendelkezésre egyebek mellett közös kutatási projektekre, alapkutatásokra, kutatók képzésére, karrierfejlesztésre, a tudomány társadalmi népszerűsítésére, kutatási infrastruktúrák kialakítására az Együttműködés, az Ötletek, az Emberi erőforrás, illetve a Kapacitások elnevezésű programok keretében. Kezdő kutatóknak a Marie Curie akciókban érdemes pályázni, javasolta a projektmenedzser, de itt a több éve a pályán lévő kutató is találnak pályázati lehetőségeket. A szakember a társadalomtudósok és a bölcsészek számára szintén javasolta a legismertebb és legnagyobb EU-s keretprogram tanulmányozását: ők a PLATONplus projektben (elérhetőség: www.platonplus.net) egészségügyi, űrkutatási, környezetvédelmi, élelmiszeripari programokban vehetnek részt.

(Kleinhappel Miklós)


EU-s logópályázaton indulhatnak az MNSK hallgatói
             A Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar (MNSK) képi ábrázolás, valamint kézműves szakos hallgatói is részt vehetnek azon a spanyol–belga–magyar pályázaton, amelyet a 2010–2011-es csoportos EU-elnökség közös logójának megtervezésére írt ki a Miniszterelnöki Hivatal. A csoportos elnökség szellemiségét, valamint az európai értékeket megjelenítő logótervet vár Magyarország, Spanyolország és Belgium művészeti és kreatív felsőoktatási intézményeinek hallgatóitól az Európai Unió 2010. január 1-től 2011. június 30-ig tartó csoportos elnökségének három tagállama. A pályázatoknak három logót kell tartalmaznia, amely a közös motívum mellett a csoportos elnökséget alkotó országokra vonatkozó egyedi motívumokat is megjeleníti. A logópályázaton a három ország művészeti és kreatív felsőoktatási intézményeinek hallgatói vehetnek részt, így az MNSK hallgatóin kívül a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafikus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező és vizuális kommunikáció, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar formatervező szakos nappali tagozatos hallgatói. A pályaműveket héttagú – az uniós kiírók elvárásainak megfelelően szakértőkből, valamint a civil és az állami szféra szakembereiből álló – zsűri véleményezi, akik kiválasztják azt a kilenc nyertes magyar logótervet, melyek részt vehetnek a nemzetközi versenyen, meghatározzák továbbá azon pályaművek körét, amelyekből ezt követően a nagyközönség választja ki online szavazással a tizedik, szintén a spanyol–belga–magyar megmérettetésben részt vevő nyertes művet. A tagállamonkénti 10–10 pályázatból végül 2009 februárjában választják ki a csoportos EU-elnökség jelképét. A pályázat magyarországi tíz nyertese bruttó 500 euró pénzjutalomban részesül, míg a nemzetközi győztes bruttó 10 ezer eurót kap. A pályázatokat 2009. január 19-ig lehet postára adni. Részletek a
http://www.magyarorszag.hu/eulogo/ címen.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!