Márta 14 éves koráig Leninvárosban, a mai Tiszaújvárosban élt.

    - Szüleim szinte első lakókként költöztek ide a többi fiatallal. Nagyon jó légkörben nevelkedtem az akkor körülbelül 10 000 lakosú kisvárosban - mondja.

    - Mit kell tudnunk a szüleidről?

    - Azt szokták mondani, két ember vagy elvesz egymás energiáiból vagy erősítik egymást. Náluk az utóbbi volt igaz, miközben nem láncolták magukhoz a másikat. Mindig hatalmas, vidám hangulatú ebédek, vacsorák zajlottak nálunk hétvégenként.

    - Milyen tulajdonságokat kaptál tőlük?

    - Anyutól a racionalitást és a talpraesettséget, aputól a mérhetetlenül jó szívét örököltem. Ugyan ma még nincs unokája, de ha lesz, az a típusú ember, akiből a világ legjobb nagypapája válik majd.

    A Fókusz főszerkesztője nem egyedüli gyerek. Bátyja nyolc évvel idősebb nála.

    - Amikor általános iskolás voltam, már versenyszerűen kajakozott. Ő volt ,,a" Holló Csaba, akire mindenki nagyon büszke volt. Szorgalmasan gyűjtögettük a róla szóló újságcikkeket. Én voltam a világ legboldogabb gyereke, mert ő a bátyám.

    - Milyen testvérek vagytok?

    - Nagyon jó a kapcsolatunk. Csaba az egyik legjobb barátom és a legfőbb bizalmasom. A mai napig minden nap beszélünk telefonon, majdnem minden nap találkozunk.

    Kislányként Márta nem arról ábrándozott, hogy televízióban szeretne dolgozni, ha felnő.

    - Orvos szerettem volna lenni. Az általános iskola befejezése után tehát biológia szakos gimnáziumot kellett keresni.

    - 14 évesen így kerültél Tiszaújvárosból Debrecenbe?

    - Igen. A Tóth Árpád Gimnázium biológia tagozatán tanultam tovább. Mivel nem kaptam kollégiumi szobát, egy nálam két évvel idősebb barátnőmmel laktunk közös albérletben. A lakásban telefon sem volt.

    - Szüleid milyen útravalóval engedtek el?

    - Azt szoktam mondani, a bizalmukkal ,,zsaroltak", mert soha nem azt mondták, nem szabad rosszalkodnom, bulikba járnom, hanem hogy tudják, én egy nagyon okos, ügyes lány vagyok, tudom, számomra mi a legfontosabb, és biztosak benne, hogy úgy fogom alakítani az életemet, hogy ami fontos, arra figyelek. Minden szempontból megbíztak bennem. A leghatékonyabb nevelési módszert választották, hiszen ha el is mentem szórakozni, hajnalban még megírtam a leckémet. Szüleim bizalma által mérhetetlen felelősségtudat volt bennem.

    Márta mindig jó tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetett.

    - Már az általános iskolában sem okozott gondot a tanulás. Tiszaújvárosban talán a sok fiatal miatt nagyobb koncentrációban volt jelen az értelmiség, mint az ország más településein, ezért a város hat iskolájának mindegyikében jelen volt a versenyistálló szellem, hiszen mindenki tovább szeretett volna tanulni, ezért a maximumot akarta kihozni magából. Hasonló volt a helyzet a középiskolában is: a közegből fakadóan majdnem mindenki orvos lett. A jegyeim okán számomra is egyenes út vezetett volna az orvosi egyetemre.

    Harmadikos gimnazistaként döbbent rá arra, hogy nem az orvosi hivatás érdekli.

    - A jogi pálya tetszett. Aztán megláttam a Színművészeti Főiskola hirdetését, amiben felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy televíziós riporter - műsorvezető - szerkesztő szakot indítanak. Ez is felkeltette az érdeklődésemet, de irreálisnak tűnt a gondolat, hogy fel is vesznek.

    Úgy gondolta, mégis felvételizik. Nem az volt az elsődleges célja, hogy bekerüljön a tervezett osztályba; ez csupán egy vágy volt, aminek örült volna, ha valóra válik. Hanem, hogy idős korában majd elmesélhesse az unokáinak, egyszer az életében találkozott olyan nagyságokkal, mint Vitray Tamás vagy Horváth Ádám.

    - Nem volt semmilyen úgynevezett szakmai előéleted? Nem voltál diákújságíró, nem írtál verseket, novellákat?

    - Amikor az általános iskolában arról kellett dönteni, ki legyen az, aki a farsangi műsort vezeti, rám esett a választás. Nyolc éven át álltam mikrofonnal a kezemben és konferáltam, hogy a különböző osztályok milyen produkciókkal lépnek fel. Nem féltem a színpadon, természetes volt számomra, hogy ha ki kellett állni, kiálltam. Ennyi volt az előéletem. Soha nem indultam például Kazinczy versenyen.

    Időközben Csabának, a bátynak is kedve támadt kipróbálni magát ezen a területen, így a két testvér együtt ment felvételizni a Színművészeti Főiskolára.

    - Több, mint 300-an jelentkeztek, de csak 12 embert vettek fel. A harmadik fordulóban még mindketten ott voltunk. Végül őt nem vették fel.

    - Milyen érzés volt az, amikor először viszontláttad magad a képernyőn?

    - A főiskolán egy stúdiógyakorlaton történt. Soha nem fogom elfelejteni, annyira lesújtó volt számomra ahogy kinéztem, beszéltem.

    Márta egy osztályba járt Marsi Anikóval és Batiz Andrással. A főiskola elvégzése után egyik tanáruk megkérte őket, készítsék ők a Magyar Televízió Tonik című műsorát. Néhány héttel később azonban már az egyik újonnan induló kereskedelmi televízióval, az RTL Klubbal folytatott tárgyalásokat a trió. A Fókusz című műsorba volt szükség szerkesztőkre és egy - egy női és férfi műsorvezetőre.

    - Nem tudtuk, Anikó vagy én leszek - e a befutó. Anikóval megbeszéltük, bármilyen döntés is születik, egyikünk sem lép ki a csapatból, hanem marad és szerkeszteni fog.

    - Végül nem te lettél Batiz András mellett a műsor egyik arca. Fájt, hogy így alakult?

    - Ilyenkor természetesen elgondolkodik az ember, miért nem őt választották. De én nem vagyok az típusú ember, aki hasonló helyzetekben sokáig töpreng a történéseken. Hiszem, hogy a dolgok nem véletlenül alakulnak úgy, ahogy. És visszagondolva akkori önmagunkra, egyértelmű, hogy Anikó volt a jobb. Én is őt választottam volna.

    - Hogy esett rád a választás, amikor új főszerkesztőre volt szüksége a műsornak?

    - Amikor Kolosi Pétert kinevezték az RTL Klub programigazgatójává, mindenképpen olyan vezetőt kerestünk, aki belső munkatárs. Én az eltelt évek alatt többet szerkesztettem, mint Anikó és András. Ebből adódóan a többiek úgy érezték, alkalmas vagyok a csapat összetartására. 

    Márta élete főszerkesztőként már az adminisztrációs munkához áll közelebb, mint a televíziózáshoz. Az ő feladata a nagyobb ügyek kezelése, a külföldi forgatások, a műsor anyagainak megítélése, elfogadása. Ezért nagyon örül, amikor a szombatonként jelentkező Fókusz pluszban ő is ír szöveget, időnként még forgatni is eljut, és ha szükség van rá, beáll szerkeszteni.

    -  Mialatt vártam rád, úgy láttam, nem követeled meg, hogy főszerkesztő asszonynak szólítsanak a munkatársak.

    - Nem, mindenki Mártinak hív. Ilyen szempontból az ég világon semmi sem változott. Sőt, az sem kizárt, hogy együtt megyünk szórakozni.

    - Mindezek ellenére viszont egy vezetőnek meg kell követelnie, számon kell kérnie dolgokat.

    - Ritkán szoktam embereket behívni a szobámba; rendszerint akkor, amikor valakivel probléma adódik. De nem vagyok az fajta vezető, aki megáll a szerkesztőség közepén és kiabál a munkatársaival. Így nem lehet megoldani a helyzeteket. Néha, amikor nagy a baj, felemelem a hangom. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor vezetett ide egy konfliktus. Mosolygós ember vagyok a munkahelyemen éppúgy, mint a magánéletben.

    Kolosi Péter nagyon jó vezető volt, mondja Márta. Nem volt könnyű feladat elfogadtatni magát. Szerinte lehet azt állítani egy vezető beosztásban lévő nőről, hogy hisztis, érzelmi alapon dönt, de ő tudatosan próbálja kikerülni ezeket a szituációkat.

    - Azáltal, hogy te lettél a műsor főszerkesztője, teljesen más viszony alakult ki közted és a két régi barát, Anikó és András között. Ennek ellenére a régi barátság örök?

    - Elfogadjuk, tiszteljük, szeretjük egymást akkor is, ha a valamelyikünk ideges, rávágja a másikra az ajtót. Mindig fontos volt, hogy a barátságunk megmaradjon.

    Márta szerint a televíziózásban a legnehezebb az emberek egymással való munkája.

    - Napi 12 órát vagyunk együtt, és ha ez egy rossz hangulatú szerkesztőség lenne, képtelenek lennénk elviselni egymást. Ezért találtam ki, hogy minden évben úgynevezett csapatépítő tréningre indulunk. Nagyon büszke vagyok, hogy sikerült megvalósítani. Először kétkedve fogadta az ötletet a csapat, de miután hazajöttünk, mindenki azt mondta, milyen jó volt, kíváncsiak voltak, mikor megyünk legközelebb. Idén sátorozni voltunk. Hiszem, hogy a Fókusznak többek között az ilyen élmények miatt van a mai napig létjogosultsága. Ez az RTL Klub egyik leghosszabb ideje futó műsora.

    - Hol tart ma a Fókusz?

    - Mérhetetlen fejlődésen ment keresztül az elmúlt hat évben. A készítők, a szerkesztőség, a műsor is ,,megnőtt". A kezdetekhez képest sokkal jobbnak látom az utóbbi időben készült anyagokat, viszont nem mindig tökéletesnek. De addig jó, amíg ez a kis elégedetlenség megvan, hiszen ellenkező esetben nem lenne értelme tovább folytatni a munkát.

    - Mennyire tartod magad ambíciózus embernek?

    - Mindig csapatban gondolkodtam. Tudom, hogy senki sem érhet el hatalmas sikereket egymaga. Ez jó tulajdonság, ugyanakkor rossz is. Az embernek bizonyos szinten önzőnek kellene lenni, hogy egyről a kettőre jusson. Én erre képtelen vagyok. Számomra nagyon fontos, hogy egy (szakmai vagy magánéleti) döntés következménye ne okozzon másoknak kellemetlen perceket.

    - Egy ilyen típusú ember hogy viseli az elidegenedésről híres budapesti életformát?

    - Tiszaújvárosban családias légkörben nőttem fel, jóban voltunk például a szomszédokkal. Sok esetben furcsa szembesülni avval, hogy a fővárosban nem azok az értékek élnek, mint egy szűkebb életközösségben.

    Márta mindenre nyitott embernek tartja magát, ami mellesleg ebben a szakmában elengedhetetlen tulajdonság.

    - Csacsogó típusú nő vagyok. Nem pletykás, kíváncsi. Divatos megfogalmazással élve jó kommunikációs képességekkel áldott meg a sors. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem tudok hallgatni; néha nagyon jó a csend. De ha egy hosszú autóúton ül mellettem valaki, akaratlanul kérdezgetni kezdem őt, őszinte kíváncsisággal érdeklődök.

    - Milyen embertípust nem kedvelsz?

    - Akik számára teljesen mindegy miről, csak beszélhessenek, nehezen viselem. A nagyhangú, pökhendi, magamutogató, magukra nagyon büszke embereket, akik ráadásul úton-útfélen ezt hangoztatják, szintén nem kedvelem. Sokkal inkább érdekelnek azok, aki csendesebbek, visszafogottabbak.

    - Melyik jellemvonás az, amit mint nő, képtelen vagy tolerálni?

    - Ha valaki nem őszinte. Ez a szakmai- és a magánéletemre is igaz. Ha egyszer is megpróbál kijátszani vagy átverni valaki, az végleg elvágja magát nálam. Ilyen esetben elképzelhetetlen, hogy újabb esélyt adjak. Ez szerintem tipikusan női tulajdonság. Én is őszinte vagyok, ezért nem tudok játszani az emberekkel.

    - Ki a legfőbb kritikusod?

    - A munkában én magam, a magánéletben anyu. A mai napig ő az első, aki rámszól, ha véletlenül nem úgy vasaltam élt a ruhámba, ahogy azt kell.

    Márta egy éve költözött össze a párjával.

    - A női lélek szakértői azt állítják, a nők többsége a fehér lovon érkező királyfiról álmodozik, ezzel szemben a szomszéd házban lakó fiú lesz az, akivel összekötik az életüket...

    - Az én párom a szomszéd utcában lakott. Lassan három éve, hogy egymásra találtunk. A nagy találkozásban mégis az a szokatlan, hogy ennek ellenére Mexikóban ismertem meg.

    - Mivel foglalkozik?

    - Szakmabeli. Ezért nálunk soha nem okozott problémát, hogy este 8-ig dolgozom, vagy hogy hétvégén is be van kapcsolva a telefonom. A szakmai- és a magánéletem is köszönöm, rendben van.