Batki Jenőné: A nyelv a legjobb fegyver
Kleinhappel Miklós 2005.06.01. 13:15
- A Péchy Blanka színésznő által létrehozott, Kazinczy nevét viselő alapítvány a '60 -
as évek elejétől folytatja a küzdelmet a szép beszédért - mondja Batki Jenőné, a
szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvészeti Tanszékének
docense, akinek 25 éves, a nyelv- és beszédművelés területén végzett munkáját néhány évvel ezelőtt Kazinczy - díjjal is elismerték. - Első lépésben olyan szépen beszélő
középiskolásokat díjaztak Kazinczy éremmel, akik versenyeken is megállták a helyüket.
A '70 - es években bevonták a versenybe az általános iskolák felső tagozatosait is, majd
ugyanebben az évben a Kazinczy Alapítványi Kuratórium még tovább bővített: azóta
azokat a versenyekre felkészítő tanárokat, akik hosszabb időn keresztül bizonyították
széleskörű oktatási és nevelési szándékaikat, Kazinczy - díjjal jutalmazzák, amelyben én
is részesültem.
- Sikeresnek mondhatja magát.
- Ma szerintem azt tekintik sikeres nőnek, aki gyorsan, látványosan, a szűkebb körén
túlterjedő, nagy erkölcsi és anyagi elismerést ér el. Én csak egy átlag ember vagyok, aki
hosszú ideje szívósan, lelkiismeretesen dolgozik. Nem tudom, az érdeklődés egy ilyen
hétköznapi ember iránt is él - e önben?
Ezzel vitatkoznom kell. Az érdeklődés természetesen él! Átlag ember... Milyen is egy
sikeres nő? Erről lapunk hasábjain már jó néhány vélemény megfogalmazódott.
Szerintem Batki Jenőné, vagy ahogy a tanítványai nemes egyszerűséggel, ám annál
többet mondóan hívják, Sárika néni, igenis egy sikeres nő! Természetesen nem
kizárólag azért, mert kétévente csupán három pedagógust tisztelnek meg Kazinczy -
díjjal ( a köztes években az előadói pályán dolgozók, azaz a színészek, televíziós
személyiségek, előadóművészek munkáját ismerik el ily módon ). De ne vágjunk a
dolgok elébe!
- Minden évben versenyeket szerveztem itt a főiskolán. Mióta nem főállású, hanem
szerződéses alkalmazott vagyok, a szervezést a fiatalabb kollégák végzik, de továbbra is
felkészítem, elkísérem a versenyekre a diákokat, ott vagyok a szakmai megbeszéléseken.
Az elmúlt csaknem 30 év alatt közel két tucat hallgatóm jutott el oda, hogy Kazinczy
érmet kapott a szép beszédért. Belőlük tanárok, előadóművészek lettek.
- A magyar szakos diákokra jellemző leginkább a szép beszédre való törekvés?
- Sajnos a más szakon tanulókat nagyon nehéz beszervezni a versenyekre. Úgy érzik,
nekik ez nem különösebben feladatuk. Pedig egy tanárnak az egész személyiségével
jelen kell lenni a katedrán. Mindegy, hogy földrajzot vagy matematikát tanít, a
beszédével neki mintát kell adni. Ma már nem él az a professzor (Molnár Józsefnek
hívták), aki a Magyar Beszédhangok Atlaszát szerkesztette, és szakmai
megbeszéléseken hallottam tőle: ,, Kollégák, sose felejtsék el, hogy egy tanár a hangját
minden órájára beviszi! ". Nem gyönyörű ez a mondat? Minden benne van. Ez a mondat
számomra mindig példa volt.
- Milyen módszerrel fedezi fel a tehetségeket?
- Amikor az órán a gyerekekkel elkezdjük a nyelv- és beszédművelést, mindenkitől
veszek fel magnós hanganyagot. Spontán beszédet. Meghallom, ha valaki tisztán
artikulál, jól tagolja a szöveget, érti amit mond, jó az orgánuma, fogékony arra, hogy a
hangjával olyan színeket vigyen bele a beszédébe, melyeket leírni nem lehet. Ilyen
gyakorlattal, mint ami nekem van, az ember azonnal észreveszi, ha valakinek a
hangjában van fantázia. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha elmondom,
vizsgálatokkal bizonyított tény, hogy nekem nagyon kifinomult a hallásom. Olyan
apróságokat is meghallok, amiket csak kevés ember.
- Mennyire beszélnek szépen a magyar emberek?
- A magyar a beszéd szempontjából is szép nyelv. A nyelv hangzása, szépsége többek
között attól függ, hogy a hangokat mennyire tudja tisztán képezni az artikulációs bázis.
Ezen a téren az utóbbi évtizedekben romlást figyelhetünk meg.
- Vajon mi lehet ennek az oka?
- Az élettempó felgyorsulása, az igénytelenség vagy mindkettő. Az emberek elkezdtek
hadarni, nem tudják befejezni a szavakat, nem tudják kifejezni a hangok tisztaságát,
rossz helyen állnak meg, mert kevés a levegőjük és még sorolhatnám a hibákat. Mindez
zaklatottabb hanghatást idéz elő. Az életformánkat mindig hordozza a beszédstílusunk.
Ismert az a szállóige, hogy a stílus maga az ember. Egy erre visszacsengő mondatot
olvastam a közelmúltban: a jellem maga az ember. Az ember stílusa a jellemet fejezi ki.
Egy izgága, fegyelmezetlen, szétszórt embernek a beszéde is ilyen, hiszen a beszéd
anyagi burka a gondolatoknak. Ha pedig a gondolatok is ziláltak...
- De sohasem késő elkezdeni tanulni?
- Nem, igaz később göröngyösebb az út, amit a cél érdekében végig kell járni. Nagyon
sokat alakulnak a 20, 21 éves hallgatóim, de ehhez szorgalom és türelem kell. Legalább
addig el kellene jutni mindenkinek, hogy tudja, a beszédállapota milyen szinten van, és
mi lenne a cél, amit ezután igyekszik megközelíteni. Akkor egy lépéssel már előbbre van
abban, hogy elsajátítsa a szép beszédet. Nagyon sokat segítene, ha az iskolákban
nemcsak ének, hanem beszédhajlás fejlesztés is lenne. Mára már azok a
menedzserképző, kommunikátorképző iskolák, amiket az új gazdálkodás és médiavilág
felszínre hozott, beiktatják programjukba a beszédfejlesztést is. Az üzleti életben már
rájöttek, milyen nagy jelentősége van a beszédnek. Mindent megmondhatok és
elérhetek, ha jól választom meg a hagszínemet, a stílusomat. De ki lehet jelenteni, hogy
az üzleti mellett az egyéni érvényesüléshez is hozzátartozik a beszédkultúra.
- A szép beszédre nevelés végigkísérte az életét. Ezenkívül volt még valami, ami
ugyancsak elkísérte?
- A zene, elsősorban a klasszikusok és a romantikusok. Majdnem mindig szól
valamilyen zene otthon. Mindig volt, és ameddig bírom fizetni, lesz is
hangversenybérletem. A másik a könyv. Nagyon szeretek olvasni, és nem csak a
nyelvészethez kapcsolódó műveket, hanem a szépirodalmat, a verseket. Előfordul, hogy
le kell ülnöm és el kell olvasnom egy verset, különben valami miatt magam alá
zuhannék.
- Mit adott Önnek a zene és az irodalom?
- Sokszor az ember nem tud mit kezdeni az érzéseivel. Néha nem ismer fel egy érzelmi
mozzanatot, az irodalomban viszont magára ismer. Vagy elindítja a fantáziáját, hogy
gondolatban is tudjon színeket, szépségeket megélni. Nagyon sok nehéz sorsú ember
van, aki rengeteget küzdött. Én Radnóti versein át jutottam el oda, hogy ha ötször
beletaposnak a sárba, hatodszor is fel tudok állni. Mindig van szellemi tartalék erő, csak
elő kell venni. Sajnos azonban az emberek többsége nem él ezzel a lehetőséggel és
hagyják, hogy megtapossák őket. A zene tanított meg arra, hogy bármi kis örömöm van,
attól szárnyalni lehet. Nagyon szegénynek érezném magam, ha nem olvashatnék és nem
hallgathatnék zenét. A zene és az irodalom ezért is nagyon fontos. Érzelmileg
árnyaltabbak, fogékonyabbak leszünk, megtanuljuk elfogadni a másikat. Tudja, milyen
kevés ember van, aki a másikat úgy, ahogy van, el tudja fogadni? Pedig ez viszont is
érvényesül.
- Úgy érzi, könnyebben túljut a mélypontokon?
- Igen, bár azt nem állítom, hogy ezek nem okoznak szenvedést. De mindig találok
fogódzót. Nem volt könnyű életem. Anyám 39 éves korában halt meg, magániparos volt
az apám, ezért az egyetemen több apróságért kellemetlenkedtek; nehéz idők voltak.
Másodéves koromban férjhez mentem, megszületett a kislányunk, ennek ellenére
egyetlen halasztott vizsga nélkül csináltam végig az egyetemi éveket. Az ösztöndíjból
éltünk. Korán meghalt a férjem, aki egyben szellemi társam is volt. De sosem hagytam
el magam.
- A lánya örökölte ezt a tulajdonságát?
- Szerencsére igen. Ő német szakos tanárnő, az Egészségügyi Főiskola lektorátusán
dolgozik. Emellett tanfolyamokat vezet, sokat dolgozik. Hosszú ideig egyedül -elváltan-
nevelte a kisfiait, bár rám mindig számíthatott.
- Miközben a főiskola folyosóin a szobája felé igyekeztünk, azt láttam, a
felragyogott a diákok arca, amikor meglátták. Mi a titka?
- Mindig hivatásnak tekintettem a tanári munkát. Elfogadtam a gyerekeket
partnerként, hiszen ők is egyéniségek és nem szabad őket megbántani. Ha egy diák nem
szereti, tiszteli a tanárát, az általa tanított tárgyat sem fogja szeretni. A kulcsszavak:
hivatástudat, szeretet, emberség, türelem. Sosem értettem azokat a kollégákat, akik
arról panaszkodtak, elfordítják a fejüket az egykori diákjaik, ha összetalálkoznak
valahol.
Végeztünk. Fényképeket válogatunk, amikor Sári néni elgondolkodva rámnéz.
- Tudja, mi az én legnagyobb sikerem? - mondja. - Hogy a tanítványaim, akiket 15, 20,
25 évvel ezelőtt tanítottam, megismernek és megállítanak az utcán. Elmondják, hogy ez
vagy az milyen jó volt valamelyik órán. Hogy mennyit adott nekik. Ez az igazi siker.
|