Mérei Andrea: Anna, a 4,5 kilós boldogság
Kleinhappel Miklós 2005.07.21. 08:48
Műsorvezető, szerkesztő, riporter.
Mérei Andreát egy ideje nem láthatja a néző, az RTL Klub televízió híradójában most mások mondják nekünk a sporthíreket. A néhány hónapos szabadság oka, hogy Andrea november végén gyermeket szült. Ezen apropóból kerestük fel.
- Mielőtt rátérnénk a szülésre, beszéljünk arról, milyen út vezetett az RTL Klubhoz? Kezdjük a gyerekkorával.
- Szívesen emlékszem vissza erre az időszakra. Teljesen normális gyermekkorom volt. Anyu és apu egy szem gyereke vagyok.
- A sport már ekkor is közel állt Önhöz?
- Szüleim atletizáltak, úgyhogy csecsemőkoromtól, eszmélésemtől kezdve a Vasas pályán ,,levegőztettek”. Magamba szívtam a sportokat.
- Általános iskola?
- Valamilyen szinten családi indíttatásból testnevelés tagozatos suliba jártam, a Budapest Honvéd iskolájába. Harmadikos koromban a Honvédban kezdtem atletizálni, de nem kötelező jelleggel. Nem erőltették az atlétikát, csak szerették volna, hogy sportoljak valamit. Én folytattam a hagyományt. A papám a mai napig sporttal foglalkozik – ő az Atlétikai Szövetség elnöke.
- Az atlétikát már abbahagyta?
- Húsz éves koromig sportoltam. Először a Honvédban, majd a TF-en. Azóta sokat teniszezek, fallabdázom és az atlétikából megmaradt a kocogás.
- Középiskola?
- 1988-ban a Csata Utcai testnevelés tagozatos általános iskolából a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba, angol szakos osztályba kerültem. 1992-ben érettségiztem. A Testnevelési Egyetem tanári szaka következett. Testnevelő tanárként 1996-ban itt végeztem.
- Tanított is?
- Igen. Egy évig egy törökbálinti 12 osztályos iskolában.
- Hogy került akkor a televízió közelébe?
- Negyedéves egyetemista koromban elvégeztem Komlósi Gábor sportriporter iskoláját. Hirtelen ötlettől vezérelve döntöttem így, miután a Nemzeti Sportot lapozgatva megláttam az iskola hirdetését. Még tanítottam, amikor be-bejárogattam a Magyar Televízió Telesport Szerkesztőségébe. Először csak szemlélődtem, aztán két, három hónap múlva feladatokat kaptam. Kilenc hónapot töltöttem el itt úgy, hogy riportokat készítettem, reggelente és közbe-közbe esténként Telesportokat vezettem. A két kereskedelmi csatorna indulásakor felhívtak az RTL-től, hogy lenne-e kedvem náluk dolgozni és én örömmel mentem.
- El is érkeztünk 1999. november 24-hez. Simán zajlott a szülés?
- Nehezen akart kibújni a kislány. 17 órán keresztül vajúdtam, de megérte. 23-án este kellett bemennem a kórházba, másnap délután négy órakor született meg Anna. Keltett némi szenzációt és riadalmat az a tény, hogy a köldökzsinórján volt két csomó, amik olyanok voltak, mintha egy cipőfűzőre két csomót kötöttek volna. Ennek ellenére szerencsére teljesen egészségesen jött a világra.
- Tervezték a gyereket?
Igen is meg nem is. Úgy gondoltuk, hogy nem akarunk mindenáron gyereket. Próbálkoztunk, mondván sikerül, amikor sikerül.
- Mióta házasok?
- 1998. májusban volt az esküvőnk.
- Hogyan találtak egymásra?
- Gimnáziumi évfolyamtársak voltunk. Mondhatjuk, már ott kiszúrtuk egymást. Később, öt évvel ezelőtt a legjobb barátnőm, aki a férjem, Gyuri padtársa volt, volt a kerítőnő. Megszervezett egy ,,véletlenszerű” találkozót.
- Mi tetszett meg Önnek a férjében?
- A gimnáziumban, amikor még csak látásból ismertük egymást, nyilván a külső volt a döntő. Később jobban megismertem a személyiségét is: családcentrikus, jó barát, igazi társ. Ő is szerette a sportot, megszerettette velem az autókat; formáltuk egymást. Jól éreztük magunkat a másikkal.
- És Önnek György –kérdezem a férjet- mi tetszett, tetszik Andreában?
- Kedves, aranyos, ragaszkodó, hűséges, nem megjátszós típus, szerény, lehet vele beszélgetni. Amellett, hogy a feleségem, ő a legjobb barátom is. Ez hosszú távon nagyon fontos.
- Mit jelent Önnek, Andrea, a házasság intézménye?
- Mindenképpen egy szorosabb köteléket, főleg most, hogy már itt van Anna. Eddig annak ellenére, hogy együtt voltunk, mindkettőnknek megvolt a ,,maga családja” (szülők testvérek). Most váltunk igazán családdá. Annával kiegészülve jobban érzem azt, hogy összetartozunk. Az esküvő ,,csak” végtelenítette a kapcsolatunkat.
- Láthatóan boldogok együtt immár hárman. Meg tudja fogalmazni, mi a boldogság?
- Nekünk most Anna, ez a 4,5 kilós csöppség jelenti ezt. Hogy hárman együtt vagyunk. Úgy érzem, megtaláltunk egyfajta boldogságot, de biztosan van másmilyen is, ami arra vár az életben, hogy együtt rátaláljunk.
- Volt már nagyon boldogtalan?
- Voltak ilyen pontok, de a Dunába sosem akartam ölni magam, nem is vagyok ez a típus. Szerencse is kell hozzá, hogy az ember élete jól alakuljon.
- Györggyel megtalálták egymást, biztosan korábban is volt már komolyabb kapcsolata. De hány igazi van egy nő életében?
- Minden szerelméről azt hiszi az ember, hogy megtalálta a nagy Ő-t. És van, hogy ez az érzés elmúlik. Ezért kell a házasságot jól meggondolni. Ha már hosszú távon is működik egy kapcsolat, a felek elviselik egymás hülyeségeit, rigolyáit, akkor kell azt mondani, hogy ,,igen”. Mi Gyurival boldogan mondtuk ki ezt az igent.
György: - Kapsz egy pacsit.
- Milyen ,,hülyeségei” vannak?
- Tudok hisztis lenni, néha csak azért sem értem meg, hogy mit mond a másik. Előfordul, hogy struccpolitikát folytatok.
- György?
- Kicsit karakán a jellemem, kicsit erőszakos vagyok, türelmetlen.
Andrea: - Ismerjük már egymást annyira, hogy tudjuk kezelni a másikat.
György: - Folyamatosan tanuljuk egymást. Szerintem az egész élet arról szól, hogyan lehet a másikat kezelni, jobbá tenni.
- Ha visszanéznek az eddig eltelt időre, mit látnak, milyen dolgokban tették jobbá egymást?
Andrea: - A hisztimet tekintve javult a helyzet. Azelőtt nem volt túl sok önbizalmam, most már fejlődik, de tudom, hol a határ.
György: - Andi kicsit letörte az akaratosságomat. Egy időben túlságosan racionálisan gondolkoztam; erre a területre vitt egy kis érzelmet.
- Andrea, mennyi időre vonja el a munkájától a pici?
- Úgy kalkuláltam, körülbelül fél éves lesz a ,,pihenő”. Májusra tervezem a visszatérést.
- Ki vigyáz akkor majd a gyerkőcre?
- A nagyszülők. De csak fokozatosan, ahogy növöget, veszem majd fel a korábbi ritmust.
- Összeegyeztethető az anyaság azzal az életmóddal, ami a televíziózással jár?
- Abban nem vagyok biztos, hogy eleinte a televízióban ugyanúgy dolgozom majd, mint azelőtt (nem egyszer reggeltől éjfélig). Ám ha itthon minden rendben van, 100%-on szerintem lehet majd futtatni. De ha itthon szükség lesz rám, az lesz az elsődleges.
- Mindig a gyerek az elsődleges?
- Ez természetes, nem?
György: - Azt szeretnénk, hogy amiket a baba nélkül terveztünk, véghez tudjuk vinni. Hogy ne legyen teljes lemondás az életünk, mert babánk van.
Andrea: - Utazásokról beszéltünk, hogy egyszer-egyszer el tudjunk menni moziba, színházba. Hogy a saját életünket is tudjuk élni. Ez szerintem nem önzés a részünkről.
- Lelkileg mennyire változtatta meg az új szerep, az anyaság?
- Bár még nagyon friss az élmény, de mondhatom azt, hogy ilyenkor más ember lesz valaki. Egy korszak most végleg lezárult, immár anya vagyok.
- Egyetért azokkal a hagyományosan a nőkre ruházott szerepekkel, amelyek szerint a nő mosson, főzzön, főzzön, nevelje a gyerekét?…
- Elvileg igen, azzal a kiegészítéssel, hogy a férjek is besegíthetnek. Gyurival sosem volt ilyen gond: mosogat, ha arra van szükség, beteszi a gépbe a ruhákat, vagyis adott esetben mindent megcsinál. Nekem még meg kell tanulnom normálisan főzni. De ha Gyuriról és most már Annáról van szó, úgy érzem, semmi sem fog kötelező tehernek tűnni.
|