Orbán László és Kovács Attila nemrég megmászta a Mont Blanc-t, Európa legmagasabb hegycsúcsát. A Berzsenyi Dániel Főiskola egykori diákjai Franciaország felől vágtak neki az embert próbáló feladat teljesítésének.

            – Régi álmunk vált valóra ezzel az úttal –meséli Mugesz, azaz Orbán László. – Többször jutottunk már fel 4 ezer méternél magasabb csúcsokra, ezért szerettük volna, ha a következő a 4 ezer 810 méteres Mont Blanc lesz.

            Laciék általában egy négy-, ötfős társasággal kelnek útra. De a többieknek más elfoglaltságuk akadt, ezért most ketten indultak el. Ezúttal sokkal inkább egymásra voltak utalva. Ha többen vannak, nagyobb az esélyük arra, hogy ép bőrrel megússzanak például egy balesetet. Nem mindegy, hogy ha egyikük megcsúszik, egy vagy két társa tartja-e a derékra erősített kötél segítségével.

            – A barátom is, én is rendszeresen sportolunk, ezért az erőnlétünk megfelelő volt ahhoz, hogy megvalósítsuk az elképzelésünket. A hegymászásra legjobb hegymászással készülni: nyaranta nagyobb, egy, két hetes, ősszel hosszú hétvégés „edzéseket” szervezünk. Igaz, sokszor a hűvös hónapokban 2 ezer méteren szélsőségesebb körülmények között kell másznunk, mint nyáron, 4 ezer méter felett.

            Az előkészületekről szólva Mugesz elmondta, hogy megtervezték a pontos útvonalat, és kiszámították, mennyi idő alatt érik el a kitűzött célt. Korábbi tapasztalataik alapján tisztában voltak azzal, milyen felszerelést kell magukkal vinniük, ha sziklás, havas hegyre merészkednek. Megosztották egymás közt a terhet és mindenki vitte a saját holmiját is. Végül fejenként körülbelül harminc kilót nyomott a hátizsákjuk.

            – Chamonix-ból indultunk felfelé. 1794 méterig libegővel, 2 ezer 372-ig fogaskerekűvel jutottunk el. Innen a 2 ezer 768 méter magasságban található Des Rognes elnevezésű menedékházhoz értünk. Másnap 3 ezer 817 méterig másztunk, a harmadikon értük el a csúcsot. A francia kisvárosba a következő napon tértünk vissza.             

              Ha nagyobb vihar nem is nehezítette a csapat dolgát, kockázatokat rejtett magában az expedíció. A második napon érkeztek meg az út legveszélyesebb szakaszához. A Grand Culoar-ba a magasból kisebb-nagyobb kövek hullnak alá. Ki kell számítani, mikor biztonságos az átkelés. A robajt körülbelül tíz másodperc után követik a lezúduló kövek. Sokszor csak ennyi idő áll a hegymászó rendelkezésére ahhoz, hogy maga mögött hagyja ezt a megközelítőleg ötven méteres viszonylag sík területet. De nekik olyan szerencséjük volt, hogy sem az oda-, sem a visszaúton nem akadályozta őket a természet e játéka.

            – 2 ezer 768 méteren egy ház szomszédságában éjszakáztunk. Nagyon szép volt a naplemente. Ráadásul ha jobbra néztünk gleccserekben, ha balra, füves zöld lejtőkben gyönyörködhettünk. Szeretek szép helyeket felfedezni, egyik hobbim a természetfotózás. Természetesen a sportteljesítmény sem utolsó. Számomra egy-egy ilyen kirándulás alkalmával ezek a fő célok, nem az, hogy megmászhatatlan csúcsokra törjek.

            Másnap a 3 ezer 817 méteres magasságban található Gouter-ház közelében táboroztak le. Gyönyörű idő volt, így többedmagukkal együtt könnyen sátrat tudtak verni. Az oda vezető úton jó néhány hegymászóval találkoztak. Meg is lepte őket, hogy a kontinens ezen részén ekkora a „forgalom”.

            – A Gouter-ház szolgáltatásai minden igényt kielégítenek. Volt, aki egy kis zsákkal ment fel, ott megszállt, majd reggel folytatta az útját. Csak mindez nem olcsó mulatság. Egy palack másfél literes ásványvízért öt eurót kértek. Mi az ételt is magunkkal vittük. Porból levest főztünk, reggel és este teát készítettünk.

            A csúcsra vezető utolsó szakaszt körülbelül három óra alatt lehet megmászni. Ilyen magasságban már nem szabad a haladás sebességével törődni, egyre nagyobb gondot kell fordítani a biztonságra.

            – Minden szakkönyv és tapasztalat azt mondja, hogy a Gouter-háztól hajnalban kell elindulni. Ilyenkor a hó még fagyott, a hágóvas nem csúszik, ezért könnyebb a haladás, valamint éppen napfelkeltére ér fel az ember a csúcsra (ez innen még 1000 méteres szintkülönbséget jelent). A sötétség miatt a fejlámpa volt az egyetlen fényforrásunk. Szép látványt nyújtott, ahogy alattunk a kisváros, felettünk a fejlámpák imbolygó fényeit láttuk. Itt már egymáshoz kötöttük magunkat. Előfordult, hogy csak egy lábnyomnyi területen haladtunk. A szűk helye tovább nehezítette a helyzetet, hogy út közben lefelé tartó hegymázókkal is találkoztunk. 

            Miután Mugeszék felértek a hegy tetejére, nem törtek ki örömujjongásban, hanem leültek, elmajszoltak egy szelet csokoládét és fényképeket készítettek. A 4 ezer méteres magasságot elérve természetes, hogy az ember kedvetlenebb. Nem ritka a fejfájás és a hányás sem.               

– Ennyivel a tengerszint felett leginkább arra kell figyelni, hogy elegendő folyadékot igyon az ember. Mi rosszul számoltuk ki a szükséges mennyiséget, és a visszaúton elfogyott a készletünk. Emiatt többször meg kellett állnunk pihenni. Szerencsénkre egy spanyol csoporttól kaptunk némi vizet és épségben lejutottunk.

Laci miközben mesél, több tucat képet mutat. Az expedíción átélt élmények láthatóan a mai napig hatással vannak rá. De azt sem felejti el megemlíteni, hogy legközelebb A Mont Blanc-nál magasabb csúcsot szemelnek majd ki maguknak. Ötezer méteres magasság fölött is szívesen kipróbálnák, mire képesek. Úgy tűnik, Európa után más földrészen is megvetik a lábukat.