kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : IV. évfolyam, 59. szám (2007. december 04.)

IV. évfolyam, 59. szám (2007. december 04.)

Kleinhappel Miklós  2007.12.04. 17:53

A teljes szám a BDF honlapján érhető el!

BDF HÍRLEVÉL

IV. évfolyam 59. szám 2007.12.04.


„Piacképes szakokat akarunk”
       A Nyugat-magyarországi Egyetemtől szervezetileg elkülönült Savaria Egyetemi Központot kell létrehozni, olyat, ami a karok felett áll, de mégis támogatja azokat, mondta el Nemény András, intézményünk stratégiai igazgatója a nyugat.hu-nak adott tegnap közzétett interjújában. Kifejtette: „Úgy érzem, hogy komoly csaták árán a soproni rektornál minden fontos dolgot sikerült kivívnunk. Azt pedig majd meglátjuk, mennyire lesz életképes az egyetemi központunk, a felnőttoktatás megváltozott helyzetében hogyan tudunk együttműködni a szakindításoknál, az alap- és mesterképzéseknél. Ha kisebb is az a tanulószám, amelyben gondolkodhatunk, hozzuk ki belőle a maximumot. Ehhez jó marketingstratégia is kell – amire eddig nem volt rákényszerülve a főiskola. Egy-két évig sikeres marketinggel be lehet hozni diákokat a rendszerbe. Utána már viszont főleg az számít, hogyan működik az iskola, ugyanis az új diákok jelentkezését nagyobb mértékben befolyásolják a hallgatók visszajelzései. Tehát piacképes szakokat akarunk, és olyanokat, amelyeknek hagyományai vannak Szombathelyen.” A teljes interjú a
http://www.nyugat.hu/cgi-nyugat/cikksql.cgi?cikk=31330 címen érhető el.

(Kleinhappel Miklós)


Salome értelmezések
          Variációk egy témára – Salome értelmezések címmel a művészettörténetről, a képzőművészetről, az irodalomról, a drámáról, a zenéről és a táncról szóló előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők december 5-én 14.30-kor a Művészeti Intézet Új Házában (11-es Huszár út 40.). A Művészeti műhely elnevezésű sorozat nyitó rendezvényén oktatóink közül közreműködik Nagy Anna, Barták Balázs és Galgóczi Krisztina. Rajtuk kívül Aknai Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, Pintér Tibor, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, valamint Máthé Andrea, a Pécsi Tudományegyetem oktatója osztja meg gondolatait a hallgatósággal.

(Kleinhappel Miklós)


A karácsony ünnepe és környezetünk védelme
            Kinőtte magát a Földrajz- és Környezettudományi Intézet ősszel elkezdett teadélután-sorozata, s a jövőben remélhetőleg kari keretek között folytatódnak a beszélgetések. A szervezők ezért a december 6-án 15.30-kor, a C–épület 212-es termében megtartandó A karácsony ünnepe és környezetünk védelme című legújabb rendezvényükre meghívják a Természettudományi és Műszaki Kar összes munkatársát.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!