kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VII. évfolyam, 36. szám (2010. augusztus 27.)

VII. évfolyam, 36. szám (2010. augusztus 27.)

Kleinhappel Miklós  2010.08.27. 11:23

A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!


NYME SEK HÍRLEVÉL

VII. évfolyam 36. szám 2010.08.27.


Népegészségügyi konferencia a SEK-en
        A Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete negyedszer rendez konferenciát. Ezúttal a Savaria Egyetemi Központban. A konferencia szeptember 2-án kezdődik. E napon 15 órától 16.30-ig közgyűlést tart az egyesület, majd 17-től 18.30-ig a Tanácsteremben a poszter szekciót lehet megtekinteni. Másnap a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Konferenciatermében 8.30-kor köszöntőt mond dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere és dr. Gáspár Mihály, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar dékánja. 8.50-től plenáris ülés keretében Mikola István, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke Népegészségügy a jövő Magyarországán, Békefi Dezső, a Programtanács elnöke pedig „Közös kincsünk a gyermek” – Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program címmel tart előadást. 9.45-től előadások következnek, két nap alatt 52 prezentáció hangzik el. További információk a Rendezvénynaptárban.

(Kleinhappel Miklós)    


Fotók a szervátültetésről
        2004 óta számos városban látható volt a Transzplantációs Alapítvány Árnyék és fény című, szervátültetésről szóló fotókiállítása. A tárlat szeptember 16-ig a Savaria Egyetemi Központ Könyvtárában is megtekinthető. Tarján Iván fotóin megelevenednek egyebek mellett a művese kezelés és az élődonoros átültetés percei. A kiállítást szeptember 2-án 18.30-kor megnyitja prof. dr. Oroszlán György, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Egészségfejlesztési Intézet igazgatója. A tárlatról bővebben a
http://www.transalap.hu/fotokiallitas2.htm oldalon lehet olvasni.

(Kleinhappel Miklós)


Rövidebb a könyvtári nyitva tartás
        A Savaria Egyetemi Központ Könyvtára (valamennyi egység) augusztus 30-tól szeptember 10-ig még a megszokotthoz képest rövidebb ideig, hétfőn 9.30–16.00, keddtől csütörtökig 8.30–16.00, pénteken pedig 8.30–13.00 óra között tart nyitva. A számítógépes kabinet hétfői nyitva tartása megegyezik a könyvtáréval, a hét többi napján 8 órától zárásig lehet használni a számítógépeket.

(Kleinhappel Miklós)


Fiatal kutatók pályázhatnak
        A VEAB kiemelkedő kutatója díj elnyerésére hirdet pályázatot a műszaki, a természet- és az élettudományok valamelyikében ténykedő pályakezdő és fiatal kutatók számára a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága. A díjra azok a kutatók pályázhatnak, akik a pályázat évében legfeljebb a 35. életévüket töltik be, és a Veszprémi Akadémiai Bizottság területén végzik tevékenységüket. Négy, egyenként 250 ezer forintos díjat lehet elnyerni. A pályázatokat szeptember 30-ig kell benyújtani. További információk a
http://www.bdf.hu/btk/Lists/Kari%20hrdet/DispForm.aspx?ID=109&Source=http://www.bdf.hu/btk/default.aspx címen.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-