Huszárik Kata: A saját utamat járom
Kleinhappel Miklós 2005.05.05. 17:02
Huszárik Katával nem először találkoztam. Mint ahogy korábban, most is természetes, közvetlen, vidám. Az a fajta ember, aki bárkinek nyarat varázsol az életébe. Talán mert ő maga is imádja a nyarat, a napfényt, a kánikulát, ilyenkor él igazán. Októbertől májusig viszont legszívesebben téli álmot aludna.
Huszárik Zoltán rendező és Nagy Anna színésznő lánya. Édesanyja sokáig nem akarta, hogy az a fajta színészgyerek legyen, aki a színházban él, mindig bent ül a takarásban és várja az anyját. Emiatt nem is voltak gyerekszerepei, holott lett volna rá lehetősége, hogy édesanyja gyerekét játsza például egy filmben. De ezt így utólag már nem bánja. Másodikos gimnazista korában azonban amikor Gyulán végigült egy próbafolyamatot, visszafordíthatatlanul beleszeretett a színészetbe.
A főiskolán Zsámbéki Gábor legendásként emlegetett osztályainak egyikébe került, majd a Katona József Színházba, ahol már a nyolcadik évadot tölti. Emellett rengeteget szinkronizál, több tévéjátékban, mozifilmben játszott. Műsorvezetőként is lehetősége volt kipróbálni magát. Mostanában is rengeteg munkája van.
- Rengeteg elfoglaltságod van. Tudatosan égeted két végén a gyertyát?
- Nem, de ha felkérik az embert például egy filmszerepre, mivel nagyon kevés magyar film készül, azt csak a legvégső esetben mondja le. Szeretek énekelni, ezért a közelmúltban bemutatott A nő kilencszer című darabot is sajnáltam volna kihagyni. Bár időnként hajlamos vagyok arra, hogy a végtelenségig betáblázzam magam, biztos jön majd olyan időszak is, amikor nem lesz ennyi munkám. Akkor majd kipihenem magam.
- Legújabb, a Dér András rendezte A kanyaron túl című filmedben segítőt játszol. Mennyire jellemző rád ez a ,, szerep ˝ a civil életben?
- Eléggé. Ha valaki azért keres meg, mert szüksége van a segítségemre, megpróbálok minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy megoldást találjak a problémájára. Gyerekkorom óta hajlamom van rá, hogy az úgynevezett ,, lelki szemetesláda " legyek. Szeretem hallgatni mások nyűgét, baját: mindig örülök, ha valaki megbízik bennem és őszintén ki meri adni magát.
- Te ilyen ember vagy?
- Van, akivel igen és ők nagyon fontosak számomra. Elég zárkózott vagyok, ezért nem sok olyan ember van, akinek őszintén és magától értetődően beszélek magamról.
- A zárkózottságodnak köze van ahhoz, hogy mindkét szülőd ismert ember?
- Nem, ez egyszerűen alkati kérdés.
- Előnyét vagy hátrányát érezted inkább, hogy a szüleid híresek?
- Sosem voltam a híres emberek mostohasorsú gyereke. Természetesen volt, aki ellenségesebben közeledett, közeledik felém, mint a többi ember, de szerencsére nem ez a jellemző.
- Ragaszkodó típus vagy?
- Akit megszeretek és a barátommá fogadok, ahhoz nagyon ragaszkodom, igen. Van, amikor olyan szakaszát élem az életemnek, amikor csak nagyon keveset tudok találkozni a barátaimmal, de az is egy mérce, hogy ennek ellenére megmaradnak - e ezek a kapcsolatok. Szerencsére igen. Most, mielőtt hozzád jöttem, épp egy olyan barátnőmmel találkoztam, akit nagyon régen láttam utoljára. Azt kellett neki mondanom, hogy el kell indulnom, ezért most nem tudunk beszélgetni. Adott egy puszit, a kezembe nyomott egy padlizsánkrémes kenyeret és elköszöntünk egymástól. Tudom, hogy megértett és nem neheztel rám azért, ha csak két hét múlva tudunk találkozni.
- Az embereken kívül mihez ragaszkodsz még? Gondolok itt például elvekre.
- Az önmagam értékítéletéhez. Ez most nagyon komolyan hangzik, ugye? Megmagyarázom: próbálok úgy létezni ebben a világban, ahogyan hiszem, hogy az jó. Hogy amit az emberek többsége mostanában értéknek tekint, ne befolyásoljon. Nem könnyű ezt magvalósítani, de ragaszkodom önmagamhoz. Ez önfejűség?
- Nem hiszem, de nem egészen értem, mit akarsz mondani. Tudom, hogy ezt nem könnyű szavakba önteni, de elemezzük csak, milyen is vagy te?
- Olyan, aki járja a saját útját. Most már nem félek attól, hogy valamiben fájni fog az életem - bár ez is hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Legyen az jó vagy rossz, próbálom mindabból, ami az életemben történik, leszűrni azt, hogy arra a történésre éppen miért volt szükségem. Ennek következtében megpróbálok toleranciával fordulni az emberek felé, nem megítélni a tetteiket. A legtöbb dolgot, amit valaki negatívumként él meg egy másik embertől, különböző félelmek, önbizalomhiány és hasonlók okozzák, amik rosszul csapódnak le. Ha valaki ezeket átlátja, már nem érzi őket olyan rossznak, mivel el tudja helyezni őket valahova. Előfordult például, hogy valaki elmesélt egy történetet, amire azt mondtam, na ez az, amit én soha, semmilyen körülmények között... Megfigyeltem, hogy ha valaki ezt mondja, ha megítél valamit, azt a szituációt rendszerint megkapja. Egyszerűen csak azért, hogy megtanulja, az életben egyik helyzet sem egyértelmű, hanem nagyon sokszínűek és differenciáltak.
- Mi az, amit ennek következtében eldobtál?
- A feketén - fehéren látásomat. Azt gondolom, ez a jóban - rosszban való gondolkodás kamaszkorban természetes - számomra is az volt. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindent elfogadok, csak megpróbálom megtalálni a miértet. És ezzel közelebb kerülök az igazsághoz.
- Ha a barátnőddel leültetek volna beszélgetni, milyen témák kerültek volna szóba?
- Valószínüleg megettünk volna még jó néhány padlizsános kenyeret. Nagyon sok mindenről tudtunk volna beszélgetni: ő nemrég szült, ezért szóba került volna a baba. Biztos, hogy beszéltünk volna színházról, mert őt is érdekli ez a téma.
- Arra akartam ezzel a kérdéssel kilyukadni, melyek azok a témák, amelyek központi szerepet játszanak az életedben. A színházról már beszéltünk, folytassuk akkor a babával! Te is szeretnél gyereket?
- Előbb - utóbb én is szeretnék, igen. Már nagyon nézegetem az utcán, babakocsikban a gyerekeket. Korábban is szerettem őket, de mostanában észrevettem, hogy másképp nézek rájuk. Úgy érzem, biológiailag most jutottam el arra az érettségi fokra, amikor lassan már itt lesz az ideje a szülésnek. És az utóbbi egy, másfél évben érzem csak azt, hogy felnőttem.
- Mikor telefonon beszéltünk, megemlítetted, hogy meglátogatod a nagymamádat. Fontos neked ez a légkör: nagyszülők, szülők, gyerek?
- Nagyon. Mivel engem anyu nevelt fel, azt gondolom, biztos mindent meg lehet adni egy gyereknek szolóban is, ám sokkal egészségesebb, ha ott van az apuka is a gyerek körül.
- Apukád sajnos már nem él. Milyen volt vele a kapcsolatod, illetve milyen az édesanyáddal?
- Apu évekig a munkájának élt, minden erejével a filmjeire koncentrált. Akkoriban természetesnek tartottam, hogy ez így van. Nem élt velünk, ezért csak néha találkoztunk, amikor meglátogatott. De nem érzek haragot iránta. Mostanában azonban nagyon érzem a hiányát.
Anyu mindig azt éreztette velem, számára én vagyok a legfontosabb. Amíg apuval szinte soha, vele mindig együtt voltunk. De ugyanúgy szeretem mindkettőjüket. Szeretném, ha majd az én gyerekem is elmondhatná magáról, hogy az anyja mindent megadott neki amit csak tudott. És itt most nem játékokra, ruhákra gondolok.
- A te életedben most a színészet áll az első helyen. Ha anyuka leszel, hogy alakul majd az életed?
- Arra gondolsz, akkor a gyerek foglalja - e el az első helyet? Biztosan. De a színészetet sem szeretném abbahagyni. Hiszen így teljes az életem, és szerintem a gyerekem sem akarná, hogy az édesanyja ne teljes életet éljen.
- Megvan már a nagy ő? Szerelmes típus vagy?
- Nagyon könnyen leszek szerelmes, ami nem azt jelenti, hogy naponta váltogatom a barátaimat. A nagy ő - ről pedig: alakul a dolog.
- Az egyszerűség alapvető tulajdonságod.
- Igen. Szeretem, ha valaki egyszerű, természetes. Nem szeretném magam például átszabatni - nem azért, mert úgy gondolom, olyan tökéletes vagyok és gyönyörű. Ha valaki szeret, szeressen azért amilyen vagyok mind kívülről, mint belülről. Úgy érzem például, van bennem több olyan tulajdonság is, ami nem nevezhető nőiesnek. De ezek nem külső, hanem belső tulajdonságok: nagyon sok határozottság és aktivitás van bennem, ráadásul önfejű és makacs is vagyok ezekben a dolgaimban, hiszen megyek és csinálom amit elterveztem.
- A saját hibáidból tanulsz?
- Ez elég jellemző, igen. De tanulok belőlük és úgy érzem, ez fontosabb annál, hogy néha hibázok!
|