kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : A képviselők vicceltek

A képviselők vicceltek

Kleinhappel Miklós  2005.09.03. 14:02

Glossza

Rendkívül érdekfeszítő volt a városi televízióban sugárzott előszilveszteri műsor egy részlete. Az egyébként csigalassúsággal, unalmasan araszolgató adás, mely inkább lelkes amatőrök szárnypróbálgatásainak, mint profi csapatmunkának tűnt, egy ponton mégis megfogott. Városunk egyik képviselőjét láthattuk és hallhattuk, amint viccet mesél. Illetve, ez így nem teljesen igaz, hiszen a fent említett úr elmondta, hogy nem szeret és nem is tud viccet mesélni, ezért egy mulatságos -ám inkább tragikomikus- történettel állt elő.

Történt a testületi ülésen, hogy a képviselők parázs vitába keveredtek egy kérdésben, nevezetesen: mennyi is az egy köbméter? A kérdés rendkívüli lehetett, hiszen miután a város vezetői sehogy sem tudtak megegyezésre jutni, a Vízműhöz fordultak felvilágosításért. Egyenesen a vállalat első emberéhez, talán ő tudja, száz vagy ezer liter-e az egy köbméter? Szerencsére tudta, így mindenki fellélegezhetett.

A történetet elmesélő képviselő egy vödörrel és egy számológéppel akarta megakadályozni városunk polgármesterét, a további ilyen jellegű vitás kérdéseket elkerülendő, s bár ott és akkor ez nem történt meg, remélhetőleg azóta már gazdát cseréltek a hasznos eszközök.

Szó esett még egyébként koalíciós és nem koalíciós köbméterről, ám ebbe most nem mennék bele.

Mint ahogy azt a megyei közgyűlés elnöke kijelentette: a megye fejlődése egy nagy összefogás eredménye. Mindenesetre megnyugtató, hogy jó kezekben van a város. Szombathelyen igenis összefognak a politikusok és a fontos intézmények vezetői!

Az előszilveszteri műsort egyébként nyolc óráig néztem, hiszen az MTV 1-en indult a Vészhelyzet. A VTV adásában hallottak után azonban eközben a köztudottan drámai sorozat közben leküzdhetetlennek tűnő görcsöm támadt. Nevetőgörcs...

A képviselők vicceltek.

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.