Valahol a világban sokkal nagyobb bajok is történnek - mindig ezzel vígasztalta magát. Marcus Croft akkor is ezt mondta, amikor néhány hónappal ezelőtt ellopták a kocsiját ( szép járgány volt, a legszebb az eddigi kocsik közül, amikkel rendelkezett ), amikor tavaly kirúgták a munkahelyéről, ami az első munkahelye volt és mellesleg igencsak rosszul esett neki ez a húzás. Valahol a világban sokkal nagyobb bajok is történnek. Ezt mondta, amikor nemrég kis híján halálra gázolta egy őrült sofőr a gyalogátkelőhelyen. Az a fickó, aki előtte lépdelt ( csupán csak hat lépéssel - ekkor tapasztalta meg először, hogy sokszor tényleg csak egy hajszálon múlik az ember élete ) már nem úszta meg ennyivel, a kocsi felöklelte, akára a bika az óvatlan torreádort, és mire újra fizikai kapcsolatba került a gyalogátkelőhellyel, már nem élt. Az ő lábát elkapta a lökhárító széle, közel fél évbe került, mire újra használni tudta, bár azóta érzékeny a legapróbb időjárásváltozásra is, akár egy öregember lába. De semmi baj, mert valahol a világban sokkal nagyobb bajok is történnek. Elég csak a fickóra gondolni, akinek azon a délelőttön zöld jelzést adott a halálba az áthaladást engedélyező közlekedési lámpa. Marcus Croftnak egészen negyvenkét éves koráig ez volt a véleménye. Egészen addig, amíg a feleségét meg nem ölték. Az addig megdönthetetlen álláspont a pisai ferde torony módjára kezdett el megdőlni, csak korántsem olyan lassan, hanem egyik pillanatról a másikra. Croft átélte először az apja, majd az anyja halálát. Mindketten szép kort megértek, már felnőttként kellett szembenéznie a hiányukkal - bár nem hitte, hogy ezért könnyebb lenne a veszteséget feldolgozni, ha teljesen fel lehet egyáltalán. Valahol a világban sokkal nagyobb bajok is történnek. Ez mindkét alkalommal segített. Ha erre gondolt, kicsit megkönnyebbült. Csakhogy a szülei természetes halállal haltak meg, Rose - t viszont megölték! Nem kellett volna meghalnia, de az útjában volt valakinek. Marcus tudta is, kinek. Rose azon a héten rengeteget dolgozott a cégnél. Csupán négy órára hagyta abba a munkát - ennyi időt engedélyezett magának naponta a pihenésre. A cég könyvtárában találtak rá a holttestére. Lelőtték. Ennyi információból Marcus már sejtette, mi történhetett azon az estén. Rose egy szakkönyvet bújt ( ezt megtalálták az asztalon, a kinyitott könyv lapjain Marcus három vércseppet is látott ) és hirtelen elálmosodhatott a napok óta tartó megfeszített munka miatt. Váratlanul elaludt. A gyilkosa ekkor léphetett be a könyvtárba. Valakivel vagy valakikkel beszélgetni kezdett és mivel Rose időközben felébredt, olyan dolgokat hallott, amiket nem kellett volna. Valószínűleg megpróbálkozott észrevétlen maradni, gondolta, ha valamilyen szerencsétlen módon akkor sikerült neki, amikor azok beléptek a könyvtárba, miért ne lehetne szerencséje? De Rose - ból, akit világ életében tenyerén hordott a sors, és aki annyira hálás volt neki ezért, ekkor áldozat vált. Egyszerűen lelőtték.

*          *          *

Alex Maloney, a gyilkos, a vállalat elnökhelyettese három dolgot szerettett mindennél jobban csinálni: pénzt, pénzt és persze pénzt. Marcus gyanította, hogy a negyedik helyet a gyilkolás foglalja el - ő ugyan még sosem ölt embert, míg Maloney valószínüleg már többször is, mégis meg volt róla győződve, hogy a fickó szeret embert ölni. Hiszen ő is erre készül - és pokolian jó érzés kerítette hatalmába, ahányszor csak maga elé képzelte Maloney hulláját néhány másodperccel azután, hogy véget vetett  földi pályafutásának. Pokolian jó érzés volt, ám egyúttal ijesztő is. Marcus azelőtt sosem félt még ennyire... saját magától! Az ember el sem tudja képzelni, milyen lehet a félni, amíg egy nap bele nem néz a tükörbe és úgy meg nem rémül a túloldalról rátekintő figurától, hogy kis híján megáll a szíve.

    Marcus Rose - tól tudta, hogy Maloney minden pénteken délelőtt golfozni jár. E tényre építette a tervét. Sokat gondolkozott rajt, mi lenne a legmegfelelőbb módszer a férfi megölésére. A következő péntekre tervezte az akciót.

    Maloney ezúttal is a szokásos időben lépett be a golfklub ajtaján. Marcus a korábban kiszemelt helyre hajtott a kis akkumulátoros kocsival és várta, hogy a gyilkos felbukkanjon. Közben arra gondolt, amiért Rose - nak meg kellett halnia. Az asszony korábban beszélt neki  ,, valami furcsaságról ". Volt néhány irreálisan nagy összegű átutalás egy külföldi bank egyik számlájára... Marcus fogcsikorgatva gondolt arra, amikor átvette Rose halotti bizonyítványát és a Halál oka rovatra pillantott. A halál oka: gyilkosság - állt a félmondat folytatásaként. A halál oka: pénz, gondolta akkor. A jó öreg mocskos pénz, amit Rose annyira megvetett. Az emberiség egyik fő ellenségének tartotta...

    Maloney közeledett. Ugyanolyan kis akkus kocsival jött, mint amilyenen Marcus ült. Leállította az övét nem messze Marcustól és játszani kezdett. Mind jobban eltávolodott az autótól. Marcus idegei pattanásig feszültek. Izgatott volt, ideges, de egyre jobban érezte magát. Mint amikor gyermekkorában bement a kísértetkastélyba és félt ugyan, úgy szorította a szülei kezét, ahogy csak bírta, de végig olyan jól érezte magát, hogy semmi esetre sem hunyta volna le a szemét.

    A következő pillanatban beindította a kocsit, Maloneyé mellé hajtott, gyorsan átült és elhajtott. A golfklub öltözőjénél parkolt le és újra várt. Most is a kísértetkastélyban érezte magát, amint ül a vonaton és látja már a fényt, ami a kijáratot jelzi, miközben tudja, már csak egy alak van hátra, az utolsó, a legrémisztőbb ( a legédesebb ). Ekkor hallotta meg a robbanást. Maga elé képzelte a képet, ahogy Maloney felszállt az autóra, beindíotta a motort, ezzel működésbe hozta a robbanószerkezetet - és a következő másodpercben tűzgömbbé változott az autó és utasa.

    Nem érzett lelkiismeret furdalást, sajnálatot, megbánást. Egyáltalán nem. Valahol a világban sokkal nagyobb bajok is történnek, minthogy egy gyilkost valaki eltakarít az útból, gondolta.