- Üdvözlöm, uram - mondta az öreg melegen mosolyogva.

    Ősz haja, ősz bajusza volt; akár egy mesekönyvbeli jóságos nagypapa. Ám a szemében mintha ravasz fény csillant volna, amitől a férfi szívét egy pillanatig jeges rémület szorította össze. Futó gondolat: talán mégsem kellene...

    - Remélem, tudja, mit akarok közölni - mondta aztán, miközben előhúzta a fegyverét.

    Az öreg egy lépést hátrált, lassan felemelte a kezeit, ezzel jelezve, nem fog ellenállni.

    - Ez bölcs válasz volt - közölte a rabló és mosolyra húzódott a szája.

    Tudta, hogy a kezében tartott játékpisztoly félrevezeti majd a másikat. Csodákra képesek a játékszereket gyártó vállalatok; ezt a fegyvert is csak egy hozzáértő tudta volna megkülönböztetni a valóditól. Még a súlya, a fogása is teljesen olyan volt, mint a fegyverboltokban kapható társáénak. Tökéletes munka.

    - Ne féljen, ha mindent úgy csinál, ahogy mondom, egy haja szála sem görbül majd meg - mondta, miközben a bejárati ajtóhoz lépett és az üvegen egy gumitappancson lógó táblát átfordította, hogy a túloldalon a ZÁRVA felirat legyen látható.

    Az öreg szinte reszketett a félelelmtől. Szemeiben kétségbeesés tükröződött, homlokát mély ráncok barázdálták, szája széle meg - megremegett.

    - Kérem, ne lőjön. A feleségem... a fiam... az unokáim - dadogta.

    A rablót azonban ezt a rémületet látva mégis nyugtalanította valami. Ezúttal is csak egy pillanatig tartott az érzés. Mint a nyári kánikulában az ember meztelen hátát egy pillanatra megcirógató hűvös légáramlat; tizedmásodpercnyi borzongás. Talán csak az izgalom? Talán nem is érzett semmit, gondolta, miközben újra a pulhoz lépett. Mit árthat neki ez az öregember?

    - Ürítse ki a pénztárgépet, de gyorsan - utasította ellentmondást nem tűrően.

    Az öreg lassan leengedte a kezeit, remegő mozdulattal megnyomott egy gombot a pénztárgépen, aminek következtében egy rekeszekre osztott tálca csúszott elő a gép belsejéből. A rekeszekben különböző címletű papír -, illetve fémpénzek kaptak helyet, amiket egy papírzacskóba rakott és átadta azt a rablónak.

    A rabló a kabátja belső zsebéből egy két méter hosszúságú kötelet húzott elő. Hátul összekötözte az öreg csuklóit, és a kötél végét az egyik polcsorhoz erősítette.

    - Néhány perc alatt ki tudja majd szabadítani magát - mondta. - Ennyi idő elég, hogy eltűnjek a környékről.

***

    - Nem tud személyleírást adni a fickóról? - kérdezte az egyik rendőr.

    - Álcázta magát: sapka volt a fején, napszemüveget viselt és szakállt - válaszolt az öreg a csuklóit dörzsölgetve. A rablónak igaza volt, perceken belül megszabadult a kötelékeitől. Ezután hívta a 911 - et.

    - Nem rémlik, hogy látta - e már korábban?

    - Sajnos, nem.

    - Nem lesz könnyű dolgunk - jegyezte meg a másik egyenruhás a feladat megoldásának reménytelenségével a hangjában.

    - Semmi különös ismertetőjelre nem figyelt fel?

    - Ebben sem segíthetek. De másban igen.

    - Mire gondol?

    - Nem túl biztonságos ez a környék. Az utóbbi években egyre gyakoribbak errefelé a rablások. Öreg vagyok már ahhoz, hogy puskával riasszam el ezeket a gazfickókat. Az ember úgy védekezik, ahogy tud.

    A pult mögé lépett, a pénztárgéphez.

    - Dupla tálcás pénztárgépem van - mutatta. - Saját magam alakítottam át egy szimpla tálcásból. Az egyik tálcában rablóknak szánt hamis pénz van. Illetve... csak volt. Ez pedig - nyújtott át egy papírlapot a rendőröknek - a bankjegyek sorozatszámai. Ezek alapján el tudják csípni a fickót.