Marosi Ernő: Megszólalnak még a műtárgyak?
Kleinhappel Miklós 2005.12.08. 13:28
Marosi Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, művészettörténész a Magyar tudomány ünnepe rendezvénysorozat keretében Vége-e a művészettörténetnek? címmel tartott másfél órás vetített képes előadást a díszteremben. Számos tudományos alapmű szerzője, a középkori magyar és egyetemes művészettörténet, a Kárpát-medence és Európa magyar vonatkozású műemlékeinek ismerője. Fő kutatási területei (a teljesség igénye nélkül): a művészettörténet írás- és műemlékvédelmi területe, a középkori Magyarország építészete és szobrászata, a középkor művészetszemlélete, a Budavári Zsigmond-kori szoborlelet.
- Kezdjük azzal, amivel az előadását befejezte: azt mondta, a bolognai folyamat bevezetésével veszélybe került a művészettörténész-képzés.
- Azzal, hogy a művészettörténet a bölcsészkarokon a történettudományok helyett a szabad bölcsészet részévé válik, a történetisége háttérbe szorul.
- Mit jelent ez konkrétan?
- Inkább az aktuális értelmezési mód, a jelen kultúrájának részeként felfogható művészet számít majd mérvadónak, beleértve azt, hogy az aktuális művészeti tendenciák érvényesülnek.
- Értelmezhetők, élvezhetők-e a műalkotások az itt és most szemüvegén keresztül?
- A műalkotásokat a jelenkori kultúra fogyasztási cikkeinek tekinthetjük. De a történeti kritériumokat sem szabad elfelejtenünk! A tudományos megközelítés nem feltétlenül azonos a nagyközönség szempontjaival. Nem csak az a feladat, hogy kiszolgáljuk az aktuális érdeklődésüket. Ekkor az értékítélet alapja, hogy tetszik vagy nem, amit látnak. Ha ezeket a műtárgyakat, mint egy múltbeli kulturális állapot emlékeit próbáljuk megszólaltatni, nem elegendőek a jelenkori szempontok. Azt érzem veszélynek, hogy az ilyen speciális tudás peremre kerülhet.
- Az elmúlt hónapokban választották meg az Akadémia új vezetését. Vizi E. Szilveszter elnök egy cikkben úgy fogalmazott, ,,A tudás iránt fogékony, azt igénylő, az innovációra is érzékeny társadalom lesz versenyképes a XXI. század Európájában, amelyben a tudomány formáló erő”. A művészettörténész számára pozitív kicsengésű ez a mondat?
- Ez egy eléggé általános megfogalmazás. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozik meg, a tudomány esetében, mindig kérdés, hogy a természettudományok felől közelít-e (ott is az alap- vagy az alkalmazott kutatások irányából) vagy a tudományoknak arról a másik részéről szól, amelyeket az MTA hagyományosan még nem különböztet meg, s amelyeket a humán- vagy társadalomtudományoknak szokás nevezni. A megismerő és közvetlen, a társadalmat, a fejlődést, a gazdaságot befolyásoló funkció ma direktebb a természettudományos kutatások esetében. Ezekben az alapkutatások hasznát ugyan sokszor vitatják, de könnyebb belátni. Azért harcolunk (és azt hiszem, ebben az Akadémia jelenlegi elnöke is nagyon fontos partnerünk), hogy a társadalomtudományok bizonyos alapelveire ugyanez kimondassék, hisz az emberi létet és életminőséget nehéz elképzelni az emlékezet, a történeti hagyomány nélkül. A nemzeti nyelv, a nemzeti tradíciók oldaláról is emberközeli környezetet kell teremtenünk.
- Mit ért egészséges környezet alatt?
- Nem csak a természeti környezet méregtelenségét, ártalmatlanságát, vagy a biodiverzitás megőrzését. Fontos, hogy az emberi kéz formálta jelentést hordozó történelmi környezet is rendelkezésünkre álljon. A városaink például őrizzék meg a jellegüket és ne essenek áldozatul egy radikális modernizálásnak, ami kíméletlen beavatkozást jelent.
- Az Európai Unióban tapasztalható tendenciák merre mutatnak?
- Erőteljesen ebbe az irányba. Az Unió különböző kutatási javaslatai az ember szolgálatában, az élhető környezettel, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kutatásokat hangsúlyozzák. Reménykeltő, hogy a most zárult budapesti nemzetközi tanácskozás témaköre a tudást (a világ objektív megismerését), az etikát és a felelősséget, mint egy gondolatmenetnek a három elemét igyekezett bemutatni. És az utóbbi két fogalom a társadalomtudományok területéhez tartozik!
|