– Tudod, az ilyen alkalmakkor mondom azt, hogy elegem van a nőkből – szólt az egyik.

Magas, barna hajú férfi volt olyan kisugárzással, amelynek nem sok nő tudott ellenállni. Társa – alacsony, túlsúlyos, civilben divatjamúlt öltözékű – rosszallóan megcsóválta a fejét erre a kijelentésre. Bárcsak ő mondhatná végre egyszer azt, hogy elege van a nőkből!

– Mi történt? – kérdezte.

– Találkoztál már olyan nővel, aki egy, a kabátod zsebében talált papírdarabra írt női névből arra következtet, hogy megcsalod?

– Nem, ilyennel még nem – mondta a másik. Egyetlen olyan nővel sem találkozott még, amilyenekről a munkatársa mesélt neki. Tökéletes ellentétei voltak egymásnak: Stan és Pan – vagy ahogy a heccelődő kollégák hívták néha őket, a Szépség és a Szörnyeteg.

– És olyannal, aki véletlenül mindig ott terem ahol éppen vagy, legyen az munka- vagy szórakozóhely? Ilyennel találkoztál már?

– Nem, még ilyennel sem.

– Ezek a tulajdonságok külön-külön is elviselhetetlenek, így együtt viszont... Ez maga a pokol – sóhajtott.

– Féltékeny a kislány? Ez azt jelenti, hogy szeret. Kicsit talán túlzásba viszi a dolgot, de...

A másik félbeszakította: – De? Mit akarsz ezzel mondani?

– Tudod jól, hogy körülrajonganak a nők. Te mit szólnál hozzá, ha a barátnőd körül mindig vagy fél tucat férfi legyeskedne?

– Sosem adtam okot a féltékenykedésre!

– Elhiszem, de nem válaszoltál a kérdésemre.

A másik néhány másodpercig habozott.

– Egy ideig valószínűleg tetszene, de ha túl sok fickó...

– Látod, erről beszéltem.

– Akkor is úgy érzem, hogy elegem van a nőkből.

– Szétköltöztetek?

– Tegnap este hoztam el az utolsó bőröndöket. Megállapodtunk, hogy egy ideig szüneteltetjük a kapcsolatunkat. Nem bírtam már... Nézz csak oda!

A másik követte társa tekintetét a zsúfolt helyiség egy közeli pontjára.

– Te nem találod furcsának azt a férfit? Mintha valami rejtegetnivalója lenne.

Az elegáns öltönyt viselő fickó kezében egy bőrönddel, látszólag nyugodtan, közömbösen álldogállt, ám a gyakorlott szemű vámtisztek elől nem tudta elrejteni izgatottságát.

– Elnézést uram, szeretnénk, ha velünk jönne – mondták neki, miután odaléptek hozzá.

A pasas tiltakozás nélkül követte őket egy kis helyiségbe, ahol csak egy asztal és négy szék kapott helyet. Mikor becsukták a szoba ajtaját, kizárva ezzel a zsúfolt repülőtér zajait, a férfi megkérdezte:

– Van valami probléma? Miben segíthetek?

– Csupán rutinellenőrzésről van szó – mondta a magasabb tiszt.

– Átvizsgálnánk a csomagját – így a másik.

A férfi az asztalra tette a bőröndöt.

– Itt van, tessék.

– Hova utazik?

– Európába, egészen pontosan Nagy Britanniába.

– Üzleti út?

– Igen. Egy nagyvállalat képviselője vagyok.

A másik tiszt ezalatt módszeresen átvizsgálta a bőrönd tartalmát, majd magát a bőröndöt is.

– Örülök, hogy nem rettentették el a szeptember 11-i események és repülőgépre száll.

– Tudja, más körülmények között talán akadékoskodásnak vettem volna ezt a vizsgálatot, azóta azonban megváltozott a véleményem. Nem lehetnek elég óvatosak. Ha szükségét érzik, vizsgáljanak át mindenkit kétszer!

– Erre semmi szükség – mondta a másik férfi, kezében a bőrönddel. ­– Így is rájöttünk, hogy ön egy csempész.

– Tessék? De uram...

– Tudja tegnap költöztem el a barátnőmtől, és épp ilyen bőröndökben vittem el a holmimat, mint amilyen ez is itt – mondta. – Ez a varrás – mutatott a bőrönd belsejébe – nem azon a helyen van, ahol lennie kellene, vagyis ez egy preparált bőrönd. Vajon mit rejthetett itt el?, gondoltam, amikor ezt megláttam. Apró kis tárgyakat tapintottam ki. Mik ezek uram, talán gyémántok? Igen, látom az arcán, hogy eltaláltam. Sajnálom, de le kell tartóztatnom.

Miután a férfit elvezették, a magasabbik tiszt azt súgta a másik fülébe:

– Amit korábban a nőkkel kapcsolatban mondtam... Nem volt igazam. Mégiscsak jó, ha van egy asszony a háznál. A hibákkal pedig együtt kell élni, ha szeretünk valakit. Amint hazaérek, felhívom Carla-t.