- Hogyan emlékszik vissza az iskoláséveire?

    - Nem voltam jó tanuló. A számtan és az algebra különösen távol állt tőlem. Az általános iskola elvégzése után varrónőnek tanultam. Ezután évekig varrodai szakmunkásként dolgoztam. A fejemben azonban folyamatosan ott motoszkált a gondolat, hogy irodalmi pályán lenne a helyem. Öt éves koromban írtam az első versemet. Tizenkét éves koromban már semmi más nem érdekelt igazán, csak az irodalom. Ezen belül is leginkább a költészet.

    - Kik voltak azok a költők, akiket szívesen olvasott?

    - Főleg a Nyugatosok: Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád. Nagyon sok versüket tudtam kívülről, a fordításaikat is nagyon szerettem. Ekkor éledt fel az érdeklődésem a versfordítás iránt. Megláttam, milyen érdekes belebújni egy másik ember szellemébe és a szavait úgy visszaadni, hogy abban én is benne vagyok. El is kezdtem akkor fordítani németből, franciából. Kísérleteztem, mint egy kismadár, a szárnyaimat próbálgattam, hiszen egyik nyelven sem beszéltem megfelelően. Amelyik nyelvet később igazán elsajátítottam, az a lengyel volt. Ezt anyanyelvi szinten sikerült megtanulnom.

    - Varrodában dolgozott, közben verseket írt. Hogy tört ki az ismeretlenségből?

    - Elvittem egy újsághoz néhány versemet, amiket az közölt. Így kezdődött. Ahogy telt az idő, egyre több lapban jelentek meg verseim. Akkor még a varrásból éltem. A fordulatot az jelentette, amikor a műveim alapján felvettek az Írószövetség Fiatal Írók Szakosztályába. Rögtön kiküldtek ösztöndíjasként Lengyelországba.

    - 1955 - '57 között volt a Varsói Egyetem hallgatója. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?

    - Óriási dologként éltem meg ezt az ösztöndíjat, aminek az volt a feltétele, hogy megtanulom a lengyel nyelvet. Kalandra éhesen érkeztem meg Varsóba. Egy igen elegáns szállodában, a Bristolban helyeztek el. Nagyon megszerettem a lengyel embereket, a nyelvet. Ekkor kezdődött életemnek az a szakasza, amikor műfordításokat készítettem. Évekig ezzel foglalkoztam.

    - Ezután kezdett el gyermekeknek szóló könyveket írni.

    - Ebben az időben az irodalomban és az életben olyan volt a helyzet, hogy mint író, parkolópályára lettem állítva. Csak műfordítóként tudtam érvényesülni. Azt az érzelmi töltést, ami felhalmozódott bennem, mindazt, amit a felnőtteknek akartam elmondani, de nem volt csatorna, ahol ezt meg tudtam volna tenni, beleöntöttem a gyermekirodalomba. Ezért történhetett az, hogy a felnőttek legalább annyira szerették az írásaimat, mint a gyerekek. Mert a gyermekkönyveimnek több rétege volt. Az első réteg a gyerekeknek szólt, de akinek füle volt a hallásra, azok meghallották, mit is akartam elmondani.

    - Az utóbbi évtizedben már a versei is napvilágot láthattak.

    - Mindig úgy éreztem, ki kell várnom, hogy eljöjjön az én időm. Ez meg is történt. A rendszerváltásnak köszönhetően végre megmutathattam, ez vagyok én.

    - Nehéz lehetett a várakozás.

    - Borzalmasan nehéz volt. Van egy versem, Műfordítás a címe, ami a Jégkarc című első verseskötetemben jelent meg. Ez az életem szempontjából nagyon fontos vers. A műfordítást úgy tüntetem fel, mint egy nessus inget, amit végre letépek magamról.

    - Milyen a gyermekkönyveinek a világa? Tükrözi ennek a várakozásnak a hangulatát?

    - A gyermekirodalomnak (ez paradox módon hangzik) nagyon komoly része a humor. Rajongok a szójátékokért, a szóalkotás az egyik erősségem. Emellett azonban egyszercsak rájön az olvasó, hogy bár nevet az olvasottakon, valójában sírnia kell, el kell érzékenyülnie, mert hirtelen beüt egy melankolikus hang. Ez az ötvözet, az úgynevezett könnyes humor, olyan sajátosság, ami nekem nagyon megfelelő. Engem hihetetlen mélységben megtalálhat az olvasó a műveimben, ezért igen, ezeknek az évtizedeknek a lenyomata ott van a gyermekkönyveimben.

    - Mi jellemzi a verseit?

    - Az első két verskötetben, ami egy általam kreált versformában íródott, bizonyos könnyedség érvényesül. A harmadik, Koronatanú című kötetben mindez már valamivel visszafogottabban van jelen. A következő, Félsötét címet viselő könyvben letisztult, áttetsző versek vannak, és a szóalkotás legfeljebb csak néha segédeszköz. Pillanatnyilag ezt érzem a leginkább közel magamhoz.

    - Minek köszönhető ez az elkomorodás?

    - Ne mondjuk ezt elkomorodásnak, mert a komor szó nem illik hozzám. Sosem vagyok ilyen, legfeljebb komoly. Olyan intenzíven kezdtem el gondolkozni életről, halálról, Istenről, hitről, érzelmekről, ami már nem tűri a könnyedséget.

    - Életkori sajátosságról van szó?

    - Az évek múlása, szellemi érést is jelent, ez biztos. De ezek a témák már előbbi, sőt egészen korai verseimben is állandóan jelen vannak.  

    - Arról már beszéltünk, mit jelent az évek múlása a költő számára, de mit jelent Sebők Évának, a nőnek?

    - Mikor az ember elér egy bizonyos kort, és éveinek száma egy 7 - essel kezdődik, elkezdi nem számolni az éveket. Annál is inkább, mivel az éveim számát nem érzem a személyiségemmel és az egyéniségemmel egyezőnek. Akik ismernek, tudják, hogy a kettő nem is fedi egymást. Mindig ízig - vérig nőnek éreztem magam, és ez a mai napig nem változott. Ezért van az, hogy nagyon szerettem volna anya lenni. Ezt az elhatározásomat óriási siker koronázta. Van egy drága és szívemnek legkedvesebb fiam, János. Anyává lehettem, ami az én fizikumommal nem volt könnyű dolog. 26 órás vajúdás után sikerült őt világra hoznom. De minden másodpercben azt éreztem, mindez nagyon megéri és a legnagyobb szenvedésben is mindig azt mondtam, jaj, de fájsz, te drága. Mikor megszületett, a karomba vettem, bemutatkoztam neki, amit ő nagyon komolyan vett, mert abban a pillanatban abbahagyta a sírást.

    - Hogy telnek a napjai? Milyen életet él?

    - Nagyon egyszerűen élek a fiammal egy társasházban. A magánéletem abból áll, hogy írok, háziasszony vagyok.

    - Hogyan jellemezhető a fiával, Sebeők Jánossal való kapcsolata?

    - Mióta János megszületett, teljes köztünk a harmónia. Ez nagyon sok elemből áll. Többek között abból, hogy nem vagyunk egyformák. A különbözőségeket tiszteletben tartjuk, a hasonlóságoknak örülünk. Ez adja az egyensúlyt. És a kölcsönös, feltétlen bizalom. Támaszai vagyunk egymásnak. Óriási pluszt ad a kapcsolatunknak, hogy mindketten írással foglalkozunk. Mindent meg tudunk beszélni, állandó köztünk az élénk párbeszéd. Ezek a beszélgetések szakmai dolgokról és az élet dolgairól egyaránt szólnak. Amit írunk, azt mindig felolvassuk a másiknak.

    - Örömmel végzi a háziasszonyi teendőket?

    - Igen. Például nagyon szeretek főzni, mert a János noha nagyon sovány, igen hálás kosztos. Erre soha nem tanítottam, mégis mindig mindent amit csinálok, értékel, dicsér és megköszön.

    - A szavait hallgatva azt érzem, hatalmas erőtartalékok voltak és vannak önben.

    - Aki az irodalmi életben él, nagyon jól tudja, milyen nehéz bejutni és kettőt lépni ebben a közösségben. A dolgok elviseléséhez kell egy bizonyos erő. Kicsi vagyok és vékony, de lelkileg nagyon erős. Ez talán furcsán hangzik, és sokan nem néznék ki belőlem, de elhatározásaimban én egy kemény ember vagyok, mert ha kitűzök magam elé valamilyen célt, ha arra van szükség, azt akár tűzön, vízen át, de elérem. De azért ettől nem érzem magam sikeresnek. Zavarba is ejtett, amikor meghallottam a lap címét. Magamra nézve azt tartom helyes megfogalmazásnak, hogy volt és van értelme az életemnek.

    - Tudja, mi a kötelessége és meg is teszi azt.

    - Olyan természetű ember vagyok, hogy amit meg kell csinálni, azt megcsinálom. Ha éjjeleket kellett áldoznom arra, hogy egy munkát a kiadónak határidőre leadhassak, akkor ezt minden további nélkül megtettem. De a családi életben is hasonlóképpen gondolkodom. 

    - Mindenkivel kedves, szívélyes. 

    - Fiatal koromban nem tudtam megvalósítani ezt a higgadtabb magatartást. Akkor nagyon mélyen érintett, sokszor fájdalmasan magamba zárkóztam, ha bántottak. Idővel azonban az ember elér egy pontra, amikor belátja, hogy a bántásokkal szemben nem az a helyes magatartás, hogy az ember visszaérvel vagy mellre szívja őket. Az én igazságom az enyém. Manapság leginkább az általános közöny zavar. Hogy kiment a divatból a mosoly.    

    - A mai napig rengeteget dolgozik. Milyen terveket dédelget mostanában?