Szerinted ez komoly interjú lesz vagy elvicceljük? – kérdezem tőle, miután egy ideje mindenről beszélünk, csak arról nem, amiért találkoztunk. Eddig egy interjút sem vettem túlságosan komolyan, nem akarok stresszelni miattuk – válaszolja. Tulajdonképpen jogosan. Önmagát adja.

Aztán – mert meg kell emberelnünk magunkat – eszembe jut, hogy milyen benyomásaim vannak róla. Először talán akkor láttam, amikor az egyetemi központ egyik rendezvényét fényképeztem, többek között a megyei napilap fotósával együtt, aki azonnal felfigyelt a könyvtárból kilépő lányra és barátnőjére – készített is róluk néhány képet, amelyek a Nap Szépe rovatban hamarosan megjelentek. Legutóbb pedig a Diáknapokon, miközben az udvaron futócipőket próbált; akkor már megválasztották a SEK szépének, ám egyszerűen, pózoktól mentesen viselkedett (miért is tett volna másként?). Majd beugranak azok a róla szóló cikkek, amelyeket az NYME Szépe versenyt követően olvastam, s amelyek alapján szerény, „hétköznapi” lány képe rajzolódott ki előttem. Végül az egyik közösségi oldalon található adatlapján olvasottakra gondolok; az ott leírtak inkább vagányságot tükröznek, mint az eddigiek közül bármelyiket. 

– Szituációja válogatja, hogyan viselkedem. De inkább komoly lánynak tartom magam – mondja a fentieket hallva. – Boldog vagyok a világomban és kiállok magamért, ha kell.

Utoljára mikor került erre sor?

Körülbelül két hete.

Érdekelnek a részletek is.

Tudod, Szombathely kis város és az emberek nem mindig örülnek a másik sikereinek. Az volt a vád, hogy a szépségversenyen szereplő lányok buták és kivételeznek velük a tanárok.

Provokállak: a szép nők többségéről ez a vélemény, és lássuk be, sokszor nem alaptalanul.

Én eléggé intelligensnek tartom magam ahhoz, hogy úgy gondoljam, rám ez nem érvényes.

Erre meg azt mondhatják, nagyképű vagy.

Mondták. Azt válaszoltam, hogy ez az egészséges. Annyi önbizalmam van, amennyivel másnak is rendelkeznie kellene.

Említetted a saját világodat. Milyen az?

Egy kezemen meg tudom számolni a barátaimat. Nem mondom, hogy nem barátkozom, hiszen sok emberrel jóban vagyok, ám kevesen vannak azok, akiket a megismerkedés után egy évvel is magam mellett tudhatok. Évek óta megvannak a szokásaim, a napirendem: iskolába járok, edzek, tanulok, a barátaimmal vagyok.

A korodbeli lányokat az évek óta hasonló dolgok nem igazán kötik le.

 Én a nyugodtabbak közé tartozom.

Szóba került az önbizalom. 19 éves vagy. Szerintem a 20 év körüli lányok önbizalma a béka feneke alatt van. Te mit gondolsz erről?

Úgy látom, hogy azoknak, akiknek lehetne, nincs, akinek pedig vissza kellene fogniuk magukat, túlteng az önbizalmuk.

Ebben egyetértünk. Beszéljünk azokról, akiknek kevés van. Mi adhatna nekik erőt?

Az, ha „normális” emberek vennék körül őket. Az emberek többségét alapvetően befolyásolja mások véleménye, legyen szó akár pozitív, akár negatív kritikáról. Szerintem ez hiba. El kellene határozniuk, hogy a szülőkön, testvéreken és két-három jó baráton kívül más véleményére nem adnak. Engem csak a világomba tartozók meglátásai érdekelnek. Ugyanakkor, ha valamit szeretnék, azt akkor is megteszem, ha a külvilágnak ez nem tetszik – mert így leszek más, mint a többi ember.

Önfejű vagy?

 Anyukám szerint nagyon.

A modellszakma – mert ha nem is főállású modell vagy, de rendszeresen kapsz munkákat – viszont nem éppen az a közeg, ahol főleg „normális” emberek vesznek körül valakit. Ezt az ellentmondást hogyan oldod fel?

Ha modellkedem, akkor az a dolgom, hogy tegyem, amit mondanak. Egy modell nem beszél.

Sohasem?

A munkában is megvannak a saját magam által felállított határok. Így nem tudnak számomra vállalhatatlant kérni. Például nem vetkőznék le, és semmi olyat nem tennék, ami erkölcsileg kifogásolható lenne.

Ehhez – többek között – fejlett önismeret szükséges. A tiéd miből táplálkozik?

Kilenc éve atletizálok, ez idő alatt főképp idősebbek vettek körül. A testvérem pedig tizenegy évvel idősebb nálam. Ezekből következik, hogy ilyen szempontból talán előrébb tartok, mint a korosztályomba tartozók.

Munka, tanulás után hogy engeded ki a gőzt?

Elmegyek bulizni, beülök egy kávézóba vagy limonádét iszom, sétáltatom a kutyát vagy a nyuszit, vásárolok, kirándulok.

A tanulás azt jelenti, hogy orosz–horvát szakos vagy a Bölcsészettudományi Karon. Nem divatszakokat választottál. Mi a jó bennük?

Hogy Magyarországon keveseknek van ilyen végzettségük, ezért különlegesebbek, mint mások.

Tolmácsként szeretnél dolgozni?

Igen.

Szombathelyen ez nem lesz egyszerű. Valószínű, hogy el kell költöznöd.

Nem bánom. Ha kell, világot járok.

 Meddig tudnál elmenni?

Bármeddig. Nincs határ.

És a család, a barátok?

Rájuk mindig számíthatok, csupán messzebb leszünk egymástól.

Sokan éppen ezért nem szívesen távolodnak el a szeretteiktől.

Nekem is lesz majd családom, új barátaim is, és hazajövök látogatóba. Nem biztos, hogy egymagam is fel tudok építeni egy olyan teljes világot, mint amilyenben most élek. De önerőből is akarok egyet, és ha meg sem próbálom, hogyan sikerülhetne?