- Néhány év után most jutott el arra a szintre a cégem, hogy szükség van erre az irodára. A médiával foglalkozunk: reklámokat, műsorokat készítünk, bármit, ami szembejön. Megjelent egy lemezem. Nagyon elégedett vagyok vele. A hazai piacon kuriózum, ennek ellenére széles érdeklődésre tarthat számot. Igényes könnyűzene. Jelenleg az köti le minden energiánkat, hogy megszervezzünk egy országos koncertkörutat. Élő, show elemeket is tartalmazó koncertekben gondolkodunk.

    - Honnan jött az ötlet, hogy énekelj?

    - Müller Péter Sziámi Mr. Pornovszky előkerül című művéből Zalán Tibor írt egy nagyszerű darabot, amiben játszottam. Kellemes munkakapcsolat alakult ki közöttünk Péterrel. Ő vetette fel az ötletet, hogy készíthetnénk együtt egy lemezt. Mindig imádtam a zenét, folyamatosan kitölti az életem. Öröm volt a munka.

    - Énekelsz, műsort és céget vezetsz. A színészetre marad még időd?

    - Pillanatnyilag a József Attila Színházban futó Pillantás a hídról és a Miniszter félrelép című darabokat tudom csak játszani. Mindkettő ötödik évadja megy. Ez még egyeztethető. A közelmúltban két nagyon komoly felkérést kellett visszautasítanom. Pedig Tordy Gézával és Korcsmáros Györggyel bármikor szívesen dolgozom. De az ember energiái végesek, mégha oly nagyok is. Alapvetően színész vagyok, mindent a színész vénámból oldok meg, de ez most egy ilyen időszak. Ami nem jelenti azt, hogy hátat fordítanék a szakmának.

    - Láthatóan jól érzed magad a Receptklubban.

    - Ez a szakácsok világa. A mai napig ámultan nézem a konyhában folyó munkát. Az én feladatom az érdeklődés. Nem rejtem véka alá, hogy a műsor indulása előtt semmi hasznomat nem lehetett venni a konyhában. Mára már megtanultam néhány dolgot. De ha valaki főzni tud, akkor az a Lázár. Ha valamit elkezdesz, csináld jól. Ezt másoktól is elvárom. Kialakultak azok a szakmai szempontok, amelyek alapján ha beülök valahova, elég pontosan meg tudom állapítani, milyen színvonalú étteremben vagyok. A felszolgáló személyzet, a környezet kialakítása, a szervíz és természetesen hogy milyen állpotban, hogy kerül az asztalra az étel, egyértelműen minősít egy éttermet. Mondok erre egy példát: ha nem a stúdióban, hanem vidéken forgat a Receptklub, étteremben ebédelünk. Ha a Lázár kimondja azt a szót, húskrumpli (rántott húst jelent krumplival), az mindent elárul.

    - Szereted a hasad?

    - Enni nagyon tudok. A hagyományosnak mondott ételek mellett szeretem az új ízeket, a specialításokat. Olyannyira, hogy most már rám is férne egy fogyókúra.   

    - Sok kiváló szerepet eljátszottál már: Ádámot, az Ember tragédiájából, Mercutiot a Rómeo és Júliából, szerepet kaptál többek között a Honfoglalás, az Európa expressz, a Halál a sekély vízben című filmekben. Milyen fontos állomásai voltak a színészi pályádnak?

    - Első helyen kell hogy említsem a Liliom című darabot, amit Zalaegerszegen játszottam. Nagyon jó rendezés volt. És ez volt életem első vidéki vendégjátéka. Az a kultúra, az a szakmai továbbképzés, amit ettől az előadástól kaptam, meghatározó volt. Később Győrben, Tordy Géza rendezésében is eljátszhattam ugyanazt a szerepet. Tökéletesen sikerült ráhangolódnom a Géza elképzeléseire, ez mindkettőnknek nagy élmény volt. Emberileg is egymásra találtunk, barátokká váltunk. Győrött hihetetlenül jó a színház, kultúrált a színházvezetés, a munkakörülmények. Ebben a városban barátaim vannak. A Pillantás a hídról című darab is meghatározó. Gál Erzsébet rendezte, aki sajnos már nem él. Fiatalon bekövetkezett halálával nagy tudású és energiájú rendező távozott. Mint színészileg, mint emberileg sokat adott ez a darab. Olyan élmények értek a próbafolyamat alatt, amiket nem szabad kihagynia egy színésznek, ha komolyan gondolja a pályáját.

    - A színész és a cégvezető, üzletember Kaszás Géza milyen viszonyban van egymással?

    - Az üzlet világa távol áll tőlem. Nem tanultam meg, de nem is hiányzik. Soha nem lesz belőlem üzletember. Én a színház büféjében ülő Kaszás Géza vagyok. A színpad érdekel és a képernyő. De olyan világban élünk, amiben az embernek olyan dolgokkal is foglalkoznia kell, ami nem az ő profilja. Ha vannak barátok, akik segíteni tudnak, az nagy dolog.

    - A barátaid többsége színész vagy ,, civil "?

    - Mindkettő jellemző. Különösek a színészbarátságok. Amikor munkakapcsolatba kerülsz valakivel, azaz együtt próbáltok vagy forgattok, óhatatlanul titkokat árulsz el magadról. Illetve titkokat kapsz a másiktól. Ugyanis minden színész abból él, hogy a személyiségét kockáztatja. Illetve a néző okulására megmutatunk valamit. Azok a kollégák, akik nem kockáztatják a személyiségüket legfeljebb ügyesek, de nem jó színészek. Őket is tudom szeretni, tudok velük jóban lenni, de nem szeretek velük dolgozni. Ha színészek dolgoznak együtt, pillanatok alatt nagy barátságok tudnak szövődni. Aztán az ember öt évig nem találkozik a másikkal, majd összefutunk valahol és ugyanott folytatjuk, ahol évekkel korábban abbahagytuk. De ugyanolyan jó barátságban vagyok az úgynevezett ,, civil " emberekkel is. Az ő esetükben az emberi kvalitások a meghatározók.

    - Az a fajta kitárulkozás, ami a színpadon megvalósul, jellemző rád a magánéletben is?

    - Nem, a magánélet teljesen más. Ott óvatosabb vagyok. Van egy felszíni réteg, ami azt mutatja, egy hihetetlenül megnyíló, közvetlen ember vagyok. De ha valaki ez alá a réteg alá akarna betekinteni, az komoly munkát jelentene. A magánéletben zárkózottabb vagyok, nem akarom felfedni a titkaimat. Ezt a színház vagy egy elmélyült kapcsolat számára tartom fenn.

    - Érzékeny ember vagy?

    - Igen. A színészek emocionális lények. Érzékenyen reagálok olyan dolgokra, amik esetleg a te füledet nem sértik. Egy hangsúly is nagyon bántó lehet. Úgyhogy a nagy legendák a hisztérikus színésznőkről mind igazak. Csak ha valakit szeretünk, elismerjük a művészi értékét, megbocsátjuk neki. Egy jó színigazgató a leghisztérikusabb színésznőjét is pompásan tudja kezelni.

    - A külsőd alapján kemény férfinak tartanak.

    - Kemény vagyok, igen. De nem szeretem, amikor beskatulyáznak és machonak, ,, a " férfinek titulálnak. Küzdő ember vagyok, aki próbálja megtartani azt a színvonalat, vagy többet teremteni magának, mint amit eddig elért úgy szakmai, mind egzisztenciális téren. Közben a rólam kialakult képnél sokkal érzékenyebb vagyok. Azt viszont már nem mutatom. Nemrég meghívást kaptam a Vakok Intézetébe. Oscar Wilde Önző óriás című novelláját kellett felolvasnom. Több zavarba ejtő dologgal találtam szembe magam. Mellbevágó volt számomra az üres tekintetek látványa. A másik, ami talán ennél súlyosabb, hogy mivel a vak embereknek sem önmagukról, sem a környezetükről nincs képi világuk, gesztusaikban nagyon őszinték. Mindez olyan mértékben hatott rám, hogy belesültem a szövegbe. Olvasnom kellett, de egyszerűen nem jöttek szavak az ajkamra. Beismerem, könnyek is szöktek a szemembe. Ennyit a keménységről.

    - Rengeteg munkád van. Állandó pörgés az életed, ezer fokon égsz.

    - Ki kell találni, mik azok a pici időintervallumok, amikor maximálisan tudsz pihenni. Az ember idegrendszerét és fizikumát nem lehet a végtelenségig terhelni. Nemrég ez számomra is világossá vált. Egy évvel ezelőtt volt egy komoly balesetem, ami ebből adódott. A második születésnapomnak tekintem azt a napot. Totálkárosra tört az autóm, én mégis egy karcolás nélkül szálltam ki belőle. Ha a tudatalattimból kivetíthetnék egy képet, azt látnám, hogy Isten ítélőszéke előtt álltam lehorgasztott fejjel, fejmosást kaptam és visszaküldtek. Mikor tudatosult bennem az élmény (amit a mentősök és a rendőrök is megerősítettek), hogy ebből kocsiból holtan kellett volna kiszállnom, az sokkolóbban hatott rám, mint maga a baleset. Úgy érzem, nincs több lehetőségem. Azóta visszavettem kicsit a tempóból. Ezért nem mertem elvállalni Tordy Géza és Korcsmáros György felkérését.

    - Sok tanulópénzt fizettél már az életedben?

    - Fizettem rendesen. Ha arra van szükség, a tanulópénzeket vállalom és kifizetem. Valamit valamiért. A tapasztalatokat muszáj összeszedni valahogy. Szerintem egész életemben fogok tanulópénzeket fizetni. Ha elképzelem a hátralévő életemet, azt látom, hogy soha nem szeretnék megállapodni. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy ne foglalkozzak valamivel. Mindig legyen valami, ami kitölti az életemet. Borzasztóan vágyom arra, hogy vidéken legyen egy házam, egy sátram, ahol elvagyok és érezhetem a föld szagát, a fű illatát, a ló izzadságát. Ezt nagyon hosszan tudnám élvezni. De egy idő után azt érezném, hogy mindez nekem mégis kevés. Valamit mindig tennem kell, valahogy hatnom, adnom kell. Mindig foglalkoztasson valami probléma. Erre nem feltétlenül azért van szükségem, mert munkakényszerem van. Tréningben akarom tartani a szellememet és a szervezetemet. Apám mondta mindig, amikor arról panaszkodtam neki, mennyire gyűlölöm a matematikát, elfogadja, hogy ilyen típusú ember vagyok, de a matematikára nem azért van szükségem, hogy például mérnök legyek. Hanem hogy az agyamat tornáztassam. A mai világban mindent valamiért csinálunk. Azért tanulok, mert üzletember akarok lenni, azért akarok üzletember lenni, mert elhatároztam, hogy milliomos leszek és könnyű életem lesz. De miért akarnám, hogy könnyű életem legyen? Innentől kezdve elfogynak a válaszok. Nem praktikus ellenérték szinten kellene gondolkodni, hanem sokkal nagyobb ívű feladatokat kellene keresniük az embereknek maguk számára.

    - 46 éves vagy. Hogy éled meg a korodat?

    - Az ember nem biztos, hogy annyi éves, amennyit az évszámai mutatnak. Ha az azonos életkorú embereket összehasonlítod, hihetetlen különbségeket tapasztalsz. Más - más módon használódnak el az emberek. És az sem mindegy, mennyi tapasztalat ér és azokat hogyan tudod feldolgozni. Ha az óvodás évfolyamtársaimmal találkozom, döbbenten látom, hogy más életkorban vannak, mint én. Megrázóan idősek. Nem tudom, ez annak köszönhető - e, hogy ők megházasodtak, gyerekeik vannak, családfenntartó - és apaszerepben élnek, én pedig még mindig csak lógok a levegőben. Kondizni járok, és ha eszembe jut, hogy el kellene menni bulizni, elmegyek. Szeretek olyan idős emberekkel beszélgetni, akik szellemileg frissek, nyitottak a világra, semmiről sem akarnak lemaradni, kíváncsiak, érdeklődők. Ezt tartom példaértékűnek.

    - Ugyanolyan szenvedélyesen éled az életed, mint ahogy most magadról beszélsz?

    - Ami az életemre hat, amely dolgokra vissza tudok hatni, azok szenvedéllyel érdekelnek.  Szerintem ez ,, színészbetegség ". Kötelező szenvedélyesen szeretni, élni, játszani. Mert ez energia. Szenvedéllyel élem az életem, ám nálam is vannak mélypontok, amikor lemerülök.

    - Nem sok néha ez a szenvedély másoknak.

    - De, biztosan. Ez a szeretet ára.

    - Szerinted melyik a könnyebb: téged elfogadni másnak vagy neked a másikat?

    - Egyik sem egyszerű. Minden kapcsolatnak ára van, ezt ma már látom. Jön a szerelem, a fellángolás, amikor az ember vak, hiszen lobog és lángol. Később ezt a lángot takarékra állítjuk, hiszen jó esetben életünk végéig kell, hogy kitartson az azt éltető ,, gáz ", és látjuk, ki is valójában a másik ember. El kell fogadni valakit. Az összes hülyeségét. És szeretni kell annyira a másikat, hogy alább tudjunk adni a mi hülyeségeinkből, mint ahogy ő is alábbad az övéből. De nem a végtelenségig! Több barátom esetében láttam, hogy miután komolyra fordult a kapcsolatuk a barátnőjükkel vagy megnősültek, megváltoztak. Nem lettek rosszabbak. De nem szeretem, ha valaki egy kapcsolattól alapvetően megváltozik. Nagyon zavar. Természetesen én is megváltozom, ha van egy komoly barátnőm. Bizonyos dolgokat azonban egyszerűen képtelen vagyok feladni. És nem viselem el, ha miattam feladnak dolgokat. Nem szeretem, ha valakinek hatalmas tervei vannak, és azokat egyszercsak valaki miatt eldobja. Persze adódnak bizonyos kikerülhetetlen helyzetek, például lakást kell venni, gyerek születik.

    - Eddigi kapcsolataidnak mik voltak a tanulságai?

    - Minden kapcsolatomnak komoly tanulsága volt számomra. De egyiket sem bántam meg. Szerintem az a lényeg, hogy soha ne érezzük, hogy a másikkal töltött hetek, hónapok, évek kidobott idő volt az életünkben. Az ember a legértékesebb kincs. Nagyon furcsa, de sokkal durvábban bánunk egymással, mint a tárgyainkkal. Könnyen veszítünk el embereket, könnyen mondunk le egymásról. Tisztelni kell a másikat, figyelni kell rá. Minden kapcsolatom végén gyötörtem magam, hogy miért kellett ennek így történnie. A felismerés elég rémisztő volt számomra. Szerencsére teljesen más ember vagyok ma, mint aki korábban voltam. Olyan nem szerettem volna maradni. Felelőtlen voltam, felszínes, nagyképű, nyegle, figyelmetlen, sodródtam az árral. Magatartásbeli problémák ezek, mert néha olyan fokon elragad a hév, hogy mások számára elég hülye leszek. Sok negatívumot el tudok mondani magamról. De igyekszem, hogy ezek a tulajdonságok már soha ne kerülhessenek előtérbe. Elvárom a környezetemtől, ha ez mégis előfordul, koppintsanak a fejemre.

    - Későn érő típusnak tűnsz.

    - Körülbelül nyolc évvel ezelőtt a Kempinszkyben forgattunk. Volt ott néhány tenyérjós is. Miután befejeztük az interjúkat, kíváncsiságból odamentem az egyikhez. Mikor meglátta a tenyerem, olyan módon elképedt, hogy azon még én is meglepődtem. Azt mondta nekem, eddig úgy éltem az életem, hogy nem történt velem semmi. Ez akkor nagyon elgondolkodtatott. Rájöttem, hogy azok a sorsdöntő helyzetek, amikor dönteni kell, helyt kell állni, amikor megmérettetsz, elkerültek. Azóta már több ilyen helyzet volt, úgyhogy az a jósnő ma már mást látna a tenyeremben. El kellett döntenem végre, milyen életet élek. Vállalnom kellett a döntéshozók bátorságát. Ez csak akkor lehetséges, ha valakiből egy erősebb egyéniség bontakozik ki. Akkor felelősen döntesz. Meg kell érni ahhoz, hogy az ember képes legyen dönteni. Egy jó államférfi például azért tud valamilyen döntést meghozni, mert nem nekünk, a népnek tartozik elszámolással. Egészen más bíróság előtt felel: saját maga előtt. Neki nagyon pontosan kell tudnia, miért van ott. Ezért utálom ráírni a névjegykártyámra, hogy én vagyok a cégem ügyvezető igazgatója. Vezető nem lehet akárki. Úgy érzem, ma még én sem.