| | Mélyinterjúk : Kovács (Kokó) István: A felkészülés időszakában vagyok II/2. rész | 
 
 Kovács (Kokó) István: A felkészülés időszakában vagyok II/2. részKleinhappel Miklós  2005.08.31. 16:07 - Kanyarodjunk egy kicsit vissza az időben! Autószerelő a szakmája. Miért ezt   választotta?   - A tanulmányi eredményemnek és édesapám hathatós segítségének köszönhetően   döntöttem emellett a szakma mellett. Már az iskolában elég hamar kiderült, hogy nem ezen   a területen képzelem el az életem.   - Tudjuk, jómódú ember. Mit jelentett az autószerelőként frissen végzett Kovács   Istvánnak a pénz és mit jelent most?   - Akkoriban nem nagyon állt rendelkezésre, ezért nem is tudtam, mit jelent. Az első   komolyabb pénzösszegeket saját magamnak köszönhetem. 1988 - ban már az átlagnál jobban   kerestem annak következtében, hogy az iskola és az ökölvívás mellett ( akkor már junior   európa bajnok voltam, rá egy évre magyar bajnokságot nyertem ) dolgoztam is. Ez persze   nem azt jelenti, hogy ebből a pénzből egzisztenciát tudtam teremteni. De elköltöztem   otthonról, saját autót, egy Lada 1200 - ast tudtam vásárolni, normálisan tudtam öltözködni,   önnállóan élhettem az életemet. Az igazi anyagi változást az 1996 - os év olimpiai bajnoki   aranyérme és az azt követő profi évek jelentették számomra. A pénz megléte azonban nem   jelent több boldogságot, mint ahogy a hiánya sem jelentett boldogtalanságot, hiszen nem   voltam boldogtalan 1988 előtt sem.   - Mi jelenti a boldogságot?   - A két gyermekem, a 7 éves Bence és a 4 éves Gergő, csodálatos feleségem, Krisztina,   valamint a sikereim. Sokszor szerencsére a sikerek együtt jártak anyagi megbecsüléssel is. Ez   természetesen jóleső érzés, amit nevezhetünk akár boldogságnak is, hiszen ezáltal hosszabbá   vált az a takaró, ameddig nyújtózkodhattam. De nem az határozta meg számomra a   boldogságot, hogy a következő naptól megvehettem a drágább farmert vagy elmehettünk   egy elegáns étterembe is.   - Minden sikernek, boldogságnak ára van.  Ez gondolom az Ön esetében sincs másként?   - Biztos sok mindenről kellett lemondanom, de ezt akkor nem érzékeltem, ezért ezek a   dolgok nem is hiányoztak. Nem érzem azt, hogy túl sok minden maradt ki az életemből. Azt   hiszem, a sikereimnek, a boldogságomnak az volt az ára, hogy több olyan ember, aki régen   szeretett, ma már nem szeret annyira. Talán túl sok volt belőlem a médiában, a   vereségemmel pár embernek valószínűleg csalódást okoztam. Ha így történt, természetesen   nem bánom, de az is igaz, hogy nem örülök neki. Szerencsés embernek tartom magam,   hiszen sok ember az enyémeknél jóval kisebb sikereket sokkal több lemondás árán ér el.   - Sokan úgy tartják, minden sikeres férfi mögött a háttérben ott van egy sikeres nő...   - Igen, egy sikeres ember felesége szintén sikeresnek vallhatja magát. Krisztina azonban   semmilyen területen nem karrierista. Nem folytatta a tanulmányait, pedig a főiskolán   kitűnőre diplomázott, ezért biztos vagyok abban, hogy doktori címet is szerezhetett volna. A   végzettségével sem akart semmit kezdeni. Arra vágyott, hogy egy sikeres férfi mellett egy   kevésbé reflektorfényben élő feleség legyen, akinek megvannak a saját dolgai, kötelességei.   Inkább ezekre koncentrál, amit én egy ideig nem nagyon értettem, de aztán rájöttem, hogy   ha ő így érzi magát boldognak, felesleges ezen erőszakkal változtatni.   - Milyen értékeket talált meg a feleségében, amik alapján úgy gondolta, a társa lehet?   - Gyerekkori szerelem a miénk. Krisztina nagyon szép lány volt, aki gyönyörű asszonnyá   vált. Emellett a nagyon jó természete ragadott meg: kedves, aranyos volt. Ma pedig, 14 év   után már egészen más okok miatt szeretem ugyanúgy, mint a kezdeti időkben: ahogy a   gyermekekkel, a családjával bánik, ahogy vigyáz ránk és a családi békére. Ezek fontosabb   tulajdonságok annál, hogy gyönyörű szép kék szeme van vagy hogy hamvas a bőre.   - Azt már tudjuk, milyen az Ön számára ideális feleség. De milyen az ideális férj?   - Én csak saját magamat ismerem. Azt is el tudom képzelni, hogy nem vagyok ideális férj.   Azt sem tudom, milyen az ideális apa. Próbálom az általam elképzelt mintához tartani   magam. Férjként és apaként is fontosnak tartom a minden területen történő   felelősségvállalást, a családomért akár a tűzbe is mennék. A gyermekek nevelése, a családi   otthon melegének megteremtése viszont nem az én dolgom. Ez teljes egészében női, anyai   feladat, amit a nők nemcsak hogy jobban tudnak, de jobban is szeretnek végezni.   - A hagyományos női - és férfi szerepekben hisz?   - Igen. És nemcsak azért, mert tradícionálisan gondolkodó ember vagyok és szeretem a   hagyományokon alapuló dolgokat végigvinni az életemben. Számomra ez így alakult ki, így   is tudtam elfogadni, és szerintem ez a legideálisabb. Nem szeretném, ha a feleségemnek   azon kellene gondolkodnia, hogyan tartsa szinten a család anyagi helyzetét, mint ahogy azt   sem szeretném, ha a feleségem a gyermekek nevelésénél arra hagyatkozna, hogy nekem mi a   meglátásom, javaslatom. Persze van közöttünk dialógus ezekben a témákban is, de ezek   inkább csak egymás informálásának szintjén zajlanak. Egy családban mindenkinek megvan a   saját feladata. Mint ahogy a repülőgépet is kizárólag egy ember vezetheti, egy családot is   csak egy ember vezethet. Nem hiszek abban, hogy hasznos az, ha az egyik fél nem bízik száz   százalékosan a másik véleményében, elképzelésében, terveiben, hanem konstruktív   javaslatokkal előállva a sajátját próbálja megvalósítani. Krisztina teljes mértékben elfogadja   azt, ahogy irányítom az életünket, amiért vállalja azt a szintén nagyon nehéz feladatot, hogy   biztosítsa a nyugodt, békés családi otthont.   - Szigorú, következetes apa, vagy az a fajta, akit elgyengítenek a gyerekei?   - Életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy itt vannak nekem a fiaim.   Következetes vagyok velük, szigorú nem, és teljes mértékben elgyengülök, ha velük vagyok.   Soha nem kaptak még ki tőlem, de még arra sem emlékszem, hogy komolyan megszidtam   volna őket. Ha nagyon mérges és ideges vagyok, akkor is csak ritkán emelem meg a   hangom. Előttük ez még inkább igaz, annyira ellágyulok már attól is, ha csak meglátom őket.   Ezt persze ők is érzik és borzasztó rafinált módon ki is használják. De imádnivaló tündér   mind a kettő. Nagyon jól tudják, hogy az apán lehet ugrálni, mindent lehet vele csinálni,   mert csak mosolyog, mint a Micimackó.   - Ha már a gyengeségnél tartunk, kíváncsi vagyok, lelkileg milyen embernek tartja   magát? A fizikai erőnlét együtt jár a lelki kondícióval is?   - Bizonyos szituációkban kemény vagyok, másokban végtelenül puha szívű. Nem szoktam   elgyengülni ha például egy brazil szappanoperát látok, de bizonyos sorstragédiák és   problémák esetén igen. Ugyanolyan érző ember a sportoló is. Mégha a külső hám egy kicsit   meg is keményedett, belül ugyanolyan érző szív dobog. Pontosan azért kell ennek így lennie,   mert a sportágak nagy része emocionális célkitűzéseken alapszik. Minden győzelem szívet   melengető érzés, ami hatalmas érzelmi töltést okoz. Egy kérges szívű embernél ez nem   jelentene semmit.   - Rendszeres szereplője a különböző magazinoknak. Áldás vagy átok a sajtó  felfokozott   érdeklődése?   - A média ma sajnos arra épül, hogy sztárokat gyártson. Még azokból is, akik nem sztárok.   Ha az ember kinyit egy színes napilapot, azt látja, hogy értéktelenebbnél értéktelenebb   történetekkel van teletűzdelve olyan ,, szenzációs " eseményekről, hogy X színész új   nyakkendőt vásárolt, Y zenésznek ellopták a kerékpárját a háza elől. Csak ilyen hírekkel   traktálják az embereket, ezáltal elértéktelenítenek mindent, ami értékes és értékesnek   próbálnak meg bemutatni értéktelen dolgokat. Sajnos engem is beleejtettek ebbe a hibába.   Akarva, akaratlanul rólam is sokszor teljesen felesleges, nem lényegi híradások jelentek meg.   Azok a hírek viszont, amik iszonyatosan nagy reklámértékkel bírtak és amikre nagyon   büszke vagyok, alig - alig kaptak teret. Például, hogy én vagyok a világon az egyetlen olyan   ökölvívó, aki mindent megnyert, amit ebben a sportágban nyerni lehet. Arról viszont hogy   éppen hol vacsoráztunk, fél oldalon írtak. Ezek a történetek inkább ártottak. De nem csak   nekem, minden közszereplőnek. Ráadásul a média ezt a hatalmát olyan szinten kihasználja,   hogy amikor úgy érzi, lehet rosszat írni, mert egy kudarc érte az embert, teljesen más   irányból közelít. Az addig az újság eladásában arcával segédkező személyből, a pozitívként   bemutatott személyiségből pillanatok alatt negatív figurát farag. Csak reménykedhetünk   abban, hogy előbb - utóbb megváltozik ez a trend, hiszen egyre többen fordulnak el azoktól   a sajtótermékektől, amelyet nem valós értékeket mutatnak be.   - Rohan Ön körül a világ, mégis mindig nyugalmat áraszt. Ilyen az alaptermészete?   - Ilyenné váltam. Ahogy a mondás tartja: az érett kalász lehajtja a fejét. Az elmúlt években   olyan sok jó és rossz történt velem, amikből rengeteget tanultam. Úgy látom, 32 évesen   rendelkezem akkora élettapasztalattal, amivel csak a jó néhány évvel idősebb emberek.   Ennek tudatában másként tudom értékelni, vizsgálni a velem történő dolgokat. Kevésbé   vagyok ingerlékeny, sokkal több a nyugodt pillanatom, mint régebben,   kiegyensúlyozottabbá váltam.   - Szinte mindig sok ember veszi körül. Társasági ember?   - Nagyon. Könnyen kötök új ismeretségeket. És most már azt is el tudom viselni, ha nem   rólam szól a társaság. Ez is annak a megnyugvásnak a jele, amiről az előbb beszéltem. Régen   szinte kizárólag azt tudtam elfogadni, ha körülöttem forgott a világ. Ma már akkor is jól   érzem magam egy társaságban, ha csak meghúzódom és hallgatom a többieket. Sőt, annak is   nagyon örülök, ha van nálam humorosabb, ügyesebb, okosabb ember. Olyankor élvezettel   hallgatom a szavait.   - Az új elfoglaltságok, új ismeretek hatására kinyílt a világ?   - Talán most lettem kíváncsi másokra, míg eddig annak örültem, ha rám voltak kíváncsiak   az emberek. Vitatkozni sajnos még mindig nem tudok. Sokat kell még fejlődnöm ahhoz,   hogy megfelelő és jó vitapartner legyek. Túlságosan lelki módon élem meg a vitákat és ez   nem túl jó. Ezért nem találom meg a helyes hangot, nem tudok reálisan az érveimre   hagyatkozni, így nem is tudom meggyőzni a vitapartnerem.   - Számos elfoglaltsága, kötelezettsége van, mégis szabad embernek tűnik.   - Szerencsére önnálló döntési jogkörrel rendelkezem az életem felett. Mivel nem   befolyásolnak külső tényezők, nincs sem akadálya, sem kényszerítő eleme annak, hogyan   alakítsam a sorsom. Szabadnak érzem magam.   - Sokan azt tartják, mindenki azt kapja az élettől, amit megérdemel...   - Ha ez így van, én nagyon boldog vagyok. Ahogy eddig élhettem, az már a jutalom   kategóriájába tartozik. Nem is várok többet.     
	            |