Miután leültünk és előkészítettem a beszélgetés rögzítésére szolgáló régi típusú, ütött-kopott magnómat, Kriszta mosolyogva vette kezében a készülék mikrofonját. Kislánykorában neki is ilyen volt, mondta.

- Ez volt a szakmai érdeklődés kezdete?

- Nem. Abban az időben az egyetlen hordozható kismagnó az MK 27-es volt. Ezt akárcsak a gyerekek többsége, a szüleimtől én is megkaptam. Tartozott hozzá egy ugyanilyen mikrofon. De nem beszéltem vagy énekelgettem rá. Zeneiskolába jártam akkortájt, és a zongoragyakorlásaimat vettük fel néha, hogy visszahallgatva meg tudjam állapítani, jól játszom-e.

- Jól játszottál?

- Nem szerettem zeneiskolába járni. Dobolni szerettem volna, de a szüleim inkább a zongora felé tereltek. Nagyon utáltam gyakorolni is, ezért előfordult, hogy be is csaptam a szüleimet. Megtanultam például a Boci-boci tarka dallamát visszafelé (ezt a mai napig tudom), hogy ne hallják, éppen nem Beethovent játszom. A torna-, a teniszedzés és az iskola mellett nyolc év alatt végeztem el a hat osztályos zeneiskolát. De elvégeztem, mert azt hallottam a szüleimtől, hogy amit az ember elkezd, azt be is fejezi.

- Az általános iskolát szeretted?

- Nem voltam olyan súlyú és olyan magas, mint amilyennek lenni kellett volna, hogy elkezdhessem az iskolát. Ráadásul ehhez augusztus 31-ig, szeptember 1-ig vagy szeptember 15-ig kellet betölteni a hatodik életévemet. Én szeptember 16-án születtem. De az óvodából elzavartak az óvónénik, hogy ne bosszantsam őket tovább. Mindig kijavítottam, amit mondtak: a gyereket nem a gólya, az ajándékot nem a télapó hozza... Teljesen önállóan még az általános iskola előtt tanultam meg olvasni, így előbb-utóbb ezek az információk is eljutottak hozzám.

- Mikor határoztad el, hogy televíziós szeretnél lenni?

- Az ország első kereskedelmi televíziója Siófokon alakult. Én akkor 16 éves voltam. Korábban számtalan versmondó-versenyen vettem részt, nagyon sokat szerepeltem színpadon. Hívtak, hogy dolgozzak náluk. Mikor először ültem kamera előtt, tudtam, hogy ezt szeretném csinálni, ha nagy leszek. Pécsett, a bölcsészkaron tanultam tovább, mert úgy gondoltam, ez hasznos. Egyetemistaként a létező összes Dél-dunántúli televíziónak egyszerre dolgoztam: Kaposvárott, Szekszárdon, Siófokon, a Pécsi Városi Televíziónak, az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója számára, ezeken kívül a Magyar Rádió Körzeti Stúdiójának. Negyedéves voltam, amikor meghallottam a televízióban a Színművészeti Főiskola felhívását, miszerint televíziós műsorvezető-szerkesztő-rendező szakot indít Vitray Tamás és Horváth Ádám. Felvételiztem, felvettek. A bölcsészkar ötödik és a színművészeti első évét párhuzamosan végeztem.

- Miért kezdtél bele ennyi mindenbe?

- Egyrészt volt energiám, másrészt már akkor is úgy gondoltam, ez egyfajta befektetés. Tisztában voltam vele, hogy nagyon sok munkát és időt kell rászánni, hogy az ember egyszer majd azzal foglalkozhasson, amit szeret csinálni.

- Mi volt ez?

- Egy olyan műsor, amiben jól érzem magam. De ez sok lemondással is jár. Például a Tények. Természetes, hogy szenteste évek óta dolgozom. Lehet hétvége, ünnepnap, ha munka van és menni kell, akkor megyek.

- Már beszélgetünk egy ideje, így kaphattam némi bepillantást abba, milyen is Máté Krisztina a magánéletben: egy kedves, mosolygós, közvetlen ember. Most még a hangod is sokkal lágyabb, mint ahogy azt a televízióban megszoktam. A határozottságodat látom, de ebben a szituációban ez is egészen másként hat. Hol van az a kemény, szigorú, hideg nő, akinek sokan gondolnak?

- Nagyon sokszor ér az a vád, hogy kemény vagyok. Amikor személyesen találkozunk, sokan mondják, milyen jó, hogy nem vagyok olyan kemény, mint a képernyőn. Van erre a kérdésre egy kész válaszom, de most mást fogok mondani: biztos vagyok benne, hogy a rólam kialakult kép többek között a neveltetésemnek köszönhető. Egyetlen gyerek voltam. Soha nem voltam ,,a” fodros kislány, eléggé fiúsan, céltudatosan neveltek a szüleim. 16 évesen bekerültem a televíziósok közé, ahol farkastörvények uralkodnak. Itt senki sem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen. Illetve hogy a gyengeséget észrevegyék. Gyorsan megtanultam, hogy nem jó, ha látják rajtam, éppen mit érzek. A sebezhetőségemet takarandó biztos, hogy kialakult valamiféle álca. Mert bizony minden egyes kudarc annyira megvisel, hogy utána kiskanállal kell összeszedni.

Már Pécsett is főként hírműsorokban dolgoztam. Egy hírműsorban viszont soha nincsenek jó hírek. Amikor a Tv2 indult, a Tényekbe hívtak, majd rám bízták a Forró nyomon című műsort. Ebben sem voltak vicces témák. Egyszerűen nem volt hol mosolyogni, nőiesnek lenni. Ebben a közegben egy pillanat alatt megtalált a kemény, zord nő szerepe. Ez később a Leggyengébb láncszemmel tovább fokozódott. Úgy érzem, ez véletlen, de remélem, nem skatulya. Biztos, hogy nagyon kemény csaj benyomását tudom kelteni, de nincs bennem megtévesztő szándék. Az ember olyan arccal mond híreket, amilyen arccal a stúdión kívül is elmondja a barátjának, hogy lezuhant egy repülőgép és mindenki meghalt, aki a fedélzeten tartózkodott. Ehhez nem lehet jó képet vágni. A Leggyengébb láncszemhez pedig hozzátartozott ez a stílus. Mosolyogva nem lehet senkit szidni.

- Ez a műsor szerintem sokak lelkében hagyott mély nyomokat.

- A BBC-n, ahol az eredeti játék megy most is, egy 57 éves, mindenen túllévő, nagyon ravasz, kemény nő a műsorvezető. Akármelyik ország számára adták el a licencet, a díszlet pontosan ugyanolyan volt, mint Angliában. Azért volt például az asztalban két lámpa, ami még nyomasztóbbá tette az arcomat, mert Anne Robinsonnak jól áll. Csak fekete ruhát viselhettem. Tudatosan jelentek meg rólam az újságokban zord fotók. De a játékosok, akik részt vettek a műsorban, érezték a helyzet iróniáját és jókat mosolyogtak a szavaimon. Egyikükkel-másikukkal a mai napig levelezek. Mi nagyon jól éreztük magunkat a felvételek alkalmával. Egy ilyen sajátos hangulatú műsor akkoriban itthon még kicsit korainak bizonyult. Talán kevésbé érezték az emberek, hogy ez egy játé. Egy ilyen játék. Egy játékos formában felöltöztetett valóságshow-csíra volt.

- Megérte belevágni?

- Nem tudom. Talán hiba volt. Jól éreztem magam benne, nem éreztem a veszélyeit. Az viszont nagyon jó döntés volt, hogy közben nem hagytam abba a hírműsor vezetést, bár ezt akkor nagyon sokan támadták. Magyarországon a televíziósokat beskatulyázzák, nincs átjárás a műfajok között. Büszke vagyok rá, hogy engem a Tények, a Forró nyomon, a játék, a Nyom nélkül miatt ez elkerült.

Képzeld el, hogy a kereskedelmi tévéseket negyed évente ,,mérik”. Azaz egy-egy ilyen felmérésnek az a célja, hogy az adott televízió-csatorna vezetői lássák, melyik műsorvezetőt mennyire fogadják el a nézők. Több, mint két év telt már el a műsor befejezése óta, és a nézők csak most kezdik megbocsátani nekem a Leggyengébb láncszemet. Mostanában szólítanak meg és mondják, milyen jó, hogy mosolyogni látnak.

- A magánéletben mennyire mered kiadni magad?

- Vannak, akikkel őszinte és mély a kapcsolatom. Előttük nincs titok, vagy álca. Idegen emberekkel eleinte óvatos vagyok. Addig, amíg meg nem ismerem őket. Sebezhető vagyok, ezért elővigyázatos.

- Az utóbbi hónapokban, mióta Andrással közösen vezettek műsort, egyre több újságban lehet találkozni veled. Női lapokban is, holott korábban több helyen nyilatkoztad, hogy ezek a típusú magazinok nem szeretnek.

- Igen, ezt mindig mondtam, hátha észreveszik ezek az újságok, hogy engem is lehet kedvelni. Léteznek a női lap-barát közéleti emberek, akik ha vesznek egy új ruhát, az érdekes. Rólam ez soha senkinek nem jutott eszébe. Pedig én is gyűjtöm például a cipőket, órákat.

- Azért ez rajtad is múlott.

- Elismerem, nem vagyok könnyű eset, hiszen ugyanakkor nem szerettem volna azok közé tartozni, akikből ezek az újságok élnek. Úgyhogy tudatosan mindig elmondtam, hogy nem adom ki a magánéletem, nem vagyok hajlandó magamról beszélni. Szerepelek eleget, maradjon meg valami nekem is. És mennyivel jobb lenne olyan dolgokban megnyilvánulni, amelyekkel kapcsolatban úgy gondolom, egy közszereplőnek állást kell foglalni. Emberi jogi kérdésekben például. Magyarországon a televíziósok túlságosan felértékelődnek. Drága a mozi-, a színházjegy, ezért az a 30, 40 televízióssal kapcsolatban, akit rendszeresen látnak az emberek (felmérések szerint átlagosan naponta több, mint öt órát töltünk a képernyő előtt), minden érdekes. Ezt van, aki élvezi; én nem tartozom közéjük. Most is csupán egy pici rést nyitottunk Andrással, már van, ahol szerepelünk együtt, beszélünk egymásról.

- Ki volt az, aki rést nyitott: te vagy András?

- Ha András nyit, én igyekszem egyre beljebb húzni az ajtót. Én sokszor képes lennék szólni egy fotósnak, hogy ne fényképezzen, ha András nem fogna vissza. De be kellett látnom, hogy olyan fafejűen nem lehet viselkedni, ahogy azt korábban tettem. A szakmánkhoz hozzátartozik, hogy magunkból is adjunk valamennyit. Szokták mondani, benne van a fizetésünkben. De nincs ezzel semmi bajom, hiszen ez az újságok feladata. Ebből élnek, ezt kell, hogy tegyék. Nekem pedig védeni kell magamat, magunkat. Úgyhogy nagyon komoly munka van amögött, hogy úgy mondjak magamról, magunkról valamit, hogy túlságosan ne lehessen belelátni az életünkbe.

- Akkor azt ne is kérdezzem meg, milyen a kapcsolatod András előző házasságából származó gyerekeivel?

- Megkérdezheted. A válaszom az, hogy nagyon jó – mondja és huncutul mosolyog.

- Pont. Értettem.

- Egy magánbeszélgetés keretein belül nagyon szívesen elmondom bővebben is. Ezt akkor is így gondolom majd, ha saját gyerekem lesz. Nem születnek majd képek rólam kicsi, közepes és nagy pocakkal, a gyerekekről családi kirándulás, születésnap vagy bármilyen más alkalommal. Egy gyereknek is megvan a saját világa, amibe nem lehet beleszólni, csak mert a szülei a televízióban szerepelnek.

- Két ilyen –ahogy te fogalmaztál- fafejű ember, ekik saját bevallásuk szerint sem egyszerű esetek, hogy tudja kezelni egymást?

- Remekül. Tökéletes köztünk az összhang, mert ellentétesek vagyunk, mindenben András a kenyér belét szereti, én a héját. Ő a tecno zenét és Kurthágot, és Diana Krallt. Teljesen megbízunk egymásban, ez a legfontosabb. Nem érezzük azt, hogy meg kell védenünk magunkat, ha egymás társaságában vagyunk. Ezután már gyerekjáték megoldani a problémákat. De alig vannak konfliktusaink.

Közben töltök magamnak egy kis ásványvizet. Kriszta nem iszik, de eszembe jut, ha most nem a Tv2 VIP-szobájában beszélgetnénk, hanem egy kávéházban vagy cukrászdában, édességimádók lévén, valószínűleg kicserélnénk a hely süteménykínálatára vonatkozó tapasztalatainkat.

- Sajnos imádom az édességet. Nagyon nehezen tudok neki ellenállni. Bármilyen körülmények között, bármilyen mennyiséget képes vagyok megenni. Nemrég még azt mondtam, bármennyit eszem, nem látszik, de az utóbbi időben ez nem így van.

- Szeretsz sütni?

- Főzni tudok és szeretek is, sütni nem. Gyerekkoromban anyu sem remekelt a sütésben, ezért ezt nem hoztam otthonról. Viszont a lakásunk közelében található a világ legjobb cukrászdája. Finomabbnál finomabb süteményeik vannak, az édességeket onnan szoktam beszerezni. Próbáld ki, nem fogod megbánni!

- Úgy lesz. Gondolom nem sok időd marad háztartást vezetni.

- Reggel 9-kor tartunk egy napindító értekezletet, amin nem mindig tudok itt lenni, mert hétfőn és csütörtökön tanítok, kedden és pénteken pedig a János kórházba járok, ahol a gerincemet kezelik. Általában napközben kapcsolódok be a folyamatba. Délután háromkor van egy utolsó megbeszélés, azután következik az igazi hajrá, a szövegek megírása, az adás alakítgatása. Fél hétkor Tények, ezután jutok csak haza. Általában valóban nincs időm arra, hogy hétfogásos vacsorákat készítsek.

- Mi a baj a gerinceddel?

- Elég korán, három, négy évesen elkezdtem intenzíven szertornázni, aminek következtében csúnyán elgörbült a gerincem. Hogy ne kerüljek tolókocsiba, hosszú évek óta hetente kétszer járok egy csoda-gyógymasszőrhöz az orthopaediára. Ahol a normálisnál szorosabban állnak a csigolyák, oda könnyen becsípődhet egy ideg. Ezt csak rendszeres masszírozással tudják szinten tartani, hogy ne csússzanak össze. Szerencsére az orvosom csodákra képes. És van néhány alapszabály, amiket be kell tartani. Igaz, nem minden esetben vagyok jó beteg. A közelmúltban elmentem például tekézni, ami ebben az állapotban nem a leghasznosabb sport. Néha előfordul, hogy áthágom a szabályokat.