kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : V. évfolyam, különszám, 2008. május 21.

V. évfolyam, különszám, 2008. május 21.

Kleinhappel Miklós  2008.05.21. 19:35

Teljes szám

NYME SEK HÍRLEVÉL

V. évfolyam, különszám, 2008. 05. 21.

Tájékoztató a 2008. május 20-án megtartott közalkalmazotti értekezletről


„Tájékoztatás nélkül nem valósítható meg a hatékony, bizalomra épülő érdekvédelem a Közalkalmazotti Tanács (KT) véleménye szerint, amivel a Savaria Egyetemi Központ (SEK) vezetése is egyetért, ezért hívtuk össze a mai értekezletet”, mondta dr. Stipkovits Ferenc, a KT képviseletében tegnap, a Díszteremben megtartott közalkalmazotti fórumon.

Karonként 4–5 mesterszakra lenne szükség

A rendezvényen prof. dr. Gadányi Károly A SEK előtt álló feladatok címmel fejtette ki gondolatait. Az elnök-rektorhelyettes hangsúlyozta, a közös felelősség elvét követve kell dolgoznunk annak érdekében, hogy a szombathelyi felsőoktatásról sokáig jelen időben beszélhessünk. „Mesterszakok hiányában nincs jövőnk, hiszen ezek nélkül az alapszakjaink is veszélybe kerülnek”, mutatott rá a SEK vezetője arra célozva, hogy a bolognai rendszerben a hallgatók nem csupán a három éves képzés időtartamára tervezik tanulmányaikat, hanem olyan felsőoktatási intézménybe adják be jelentkezésüket, ahol lehetőség van tanulmányaik folytatására. Az akkreditációs eljárások elkezdéséhez egyebek mellett minősített oktatókat vettünk fel, ám a munka gyümölcsei lassan érnek be. „Minden karon legalább 4–5 mesterszakra lenne szükség. A népesebb és a feljövőben lévő szakok esetében elengedhetetlen a mesterképzések alapítása. És nem csak a tanári, hanem a diszciplináris akkreditációban is sikeresen kellene szerepelnünk”, hangzott el. A kis létszámú szakokról szólva az előadó kifejtette: a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) széles szakkínálattal büszkélkedhetett, a sokszínűség megőrzése érdekében erről egyetemi keretek között sem mondunk le. A kihívásokról szólva prof. dr. Gadányi Károly nyomatékosította: a jelenlegi hallgatói létszám mellett fenntarthatatlan az intézmény oktatói és dolgozói állománya. Az elmúlt évek létszámcsökkenését érzékeltetve az elnök-rektorhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a BDF-nek a 2004/2005-ös tanévben 7 049 hallgatója volt, a 2007/2008-as tanévben a SEK hallgatóinak tábora 4 941 fő. Államilag finanszírozott képzésben 2005-ben 3 043-an, 2006-ban 2 942-en, 2007-ben 2685-en vettek részt. A költségtérítéses képzést választók száma csökkent a legdrámaibban: 2004-ben még 4 204-en, 2005-ben 3 650-en, 2006-ban 2 927-en, 2007-ben pedig már csak 2 256-an voltak. Idén az államilag finanszírozott hallgatók után és az egyéb normatív támogatásokból 220–250 millió forinttal kevesebb bevételre tesz szert az egyetemi központ. A költségtérítéses hallgatók számának csökkenése körülbelül 200 millió forintos bevételkiesést jelent. Ugyanakkor a bér és a bér jellegű kiadások felemésztik a SEK költségeinek 90 százalékát, amin oly módon kell változtatni, hogy eközben minél több főállást megőrizzünk. Ezért a tervek szerint a közeljövőben körülbelül 50 munkatársunkat érintő leépítésre kerül sor, illetve magasabb óraszámokra lehet számítani, de gazdasági megszorítások is várhatók. Ezeken kívül prof. dr. Gadányi Károly a nehéz gazdasági helyzetben lévő intézmények esetében a bajok orvoslásának egyik eszközének a centralizációt említette.

 

Megtakarítás a létszám- és bérgazdálkodás felülvizsgálatával

Bierer Gábor A gazdálkodás helyzete és lehetőségei című előadásában a fentiekhez hozzátette, a Savaria Egyetemi Központ adósságállománya 200–220 millió forint. „A problémák 2006-ra vezethetők vissza, amikor először nehéz anyagi helyzetbe kerültünk, de ez az állapot akkoriban ciklikusan jelentkezett, és különféle eszközökkel úrrá tudtunk lenni rajta. 2007 végére azonban állandósultak a likviditási problémák”. Jelenleg 10 százalékkal kevesebb pénz folyik be az államilag finanszírozott hallgatók utáni és az egyéb normatívákból, és amíg 2005-ben 700–750 millió forint bevételt jelentettek a költségtérítéses képzésben résztvevők által befizetett tandíjak, ez az összeg most a 400 milliót sem éri el. Idén havonta 255–258 millió forint költségvetési támogatást kap az egyetemi központ, ebből a bérek 195, az ösztöndíjak 35, a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont költségei pedig 21–23 millió forintot igényelnek. Marad tehát havi 6 millió forint, melyből gazdálkodhatunk. A gazdasági igazgató az összeg nagyságát azzal érzékeltette, hogy elmondta, közüzemi díjakra havonta átlagosan 20–25 millió forintot költünk. Mindezek következményeként a tavalyi év végére százmilliós nagyságrendű tartozásállomány keletkezett. Ehhez hozzáadódik az óraadók juttatására fordított 80, valamint az Ady téri kollégium felújítására elköltött 25 millió forint, ekképp a jelenlegi hiány 210 millió forintra rúg, amit hónapról-hónapra görget maga előtt a Savaria Egyetemi Központ. A válságból kivezető út keresésekor csak a belső tartalékokkal számolhatunk, hiszen az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól nem várhatunk többlettámogatást, a költségtérítéses képzésben részt vevők számának jelentős emelkedésére pedig nincs remény. Leginkább a létszám- és bérgazdálkodás felülvizsgálatával érhetünk el megtakarítást. A korábban említett körülbelül 50 fős leépítést illetően a kalkuláció azt tartalmazza: e létszámból 13 munkatársunknak a közeljövőben lejár az intézménnyel kötött szerződése, 18-an nyugdíjasok, vagy a nyugdíjazáshoz közel állók, akik nyugdíjazásukat kérik, illetve 14-en további jogviszonyúak. A gazdasági igazgató szerint a jelenleg rossz képzési struktúránk átalakításával is komoly megtakarítás érhető el; a SEK-ben például az öt fő alatti csoportok száma körülbelül 100, ami finanszírozási problémákat vet fel. A következő tanév feladatai között szerepel a bérlemények számba vétele, illetve annak áttekintése, hogy szabad kapacitásainkat miként tudjuk hasznosítani. Az elképzelések között szerepel a raktári készletgazdálkodás megszűntetése éppúgy, mint az, hogy a hivatali célú mobiltelefonok számlái összegének 20 százalékát az egyetemi központ kiszámlázza a készüléket használóknak, de korlátoznák a vezetékes telefonok használatát is. Bierer Gábor jogosnak ítélte a későn megkötött óraadási szerződések miatt megfogalmazott kritikákat, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem az aláírások elhúzódása miatt történt. Hozzáfűzte: a második félévre járó óraadói díjak kifizetése akár nyár végéig is eltarthat. Az előadó elmondta még: a likviditási egyensúly megfelelő hallgatói létszámot hozó felvételi esetén legkorábban 2009-re állhat helyre.

 

A SEK vezetése egy héten belül dönt az anyagi helyzetet javító konkrét lépésekről

A kérdések és hozzászólások keretében Katona Attila, a Történelem Tanszék főiskolai adjunktusa a BDF Intézményfejlesztési Tervével (IT) kapcsolatosan megjegyezte: miért volt szükség – nem kevés pénz ráfordításával, külső szakértő bevonásával – a dokumentum elkészítésére, ha 2006 végén már köztudott volt, hogy a főiskola megszűnik, így a terv érvényét veszti? Bierer Gábor közölte, az IT elkészítésére törvény kötelezte a Berzsenyi Dániel Főiskolát. Valóban, háttéranyagokat készítő külső szakértőt is bevontak a munkába, akinek díjazása a versenyszférában megszokottak alapján történt, ennek ellenére nem tartja kirívóan magasnak a számára kifizetett összeget. Dr. Polgár Tibor dékánhelyettes a SEK elnök-rektorhelyettese által említett esetleges óraszámemeléssel kapcsolatosan aláhúzta, most készülnek a következő félévre szóló tantárgyfelosztások, ezért a tervezett intézkedés a jövőben problémákat okozhat. Prof. dr. Gadányi Károly válaszában ígéretet tett: az egyetemi központ vezetése egy héten belül dönt a SEK anyagi helyzetét javító konkrét lépésekről. Prof. dr. Veress Márton dékán az óraszámemelés hírére felmerült aggodalmakra reagálva rávilágított: a törvényi rendelkezés értelmében a kötelező minimumokon kívül még legfeljebb azok 70 százalékáig terhelhetők az oktatók. Többletmunka nélkül a plusz 70 százalék után járó díjat eddig kifizette az intézmény, most tehát nem az óraszámemelés a kérdés, hanem az, hogy a kifizetés a jövőben is így történjen-e.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!